Month: September 2022

Az előző írás alapján rámsüthetnéd, hogy nihilista vagyok.
Úgy gondolom, ennek a kifejtése megér egy külön posztot.

Először is, olyan, hogy élő nihilista, olyan nem létezik. (Figyeled, milyen markánsan és lényegretörően ragadtam meg a nihilizmus definícióját?)

Aki ugyanis teljes mértékben átérzi és magáévá teszi a nihilista gondolkodást, az minimum felköti magát. Mert ha nincs semmi, ha nincs értelme az életünknek, akkor minek küszködni? Aki átérzi és el is fogadja, de nem öli meg magát, az pont a lényeget nem értette meg. Azaz nem nihilista. Aki meg megölte magát… nos az sem, mert a halott az egyszerűen csak halott.

A magam részéről – fenntartva mindazt, amit korábban írtam – úgy gondolom, hogy van az életnek értelme. Pár éve tisztáztam le magamban. Igen, az Élet Értelme nem egy megoldhatatlan filozófiai probléma, össze lehet rakni. Rajtam kívül megtette már többmillió ember. Az más kérdés, hogy miután rátaláltak a válaszra, nem szívesen publikálják. Nekem is vannak vázlataim, hogy egyszer majd kifejtem, de már legalább három éve rá sem néztem. Egyszerűen nem fontos.
Nem, ez nem nihilizmus. Nem azt mondtam, hogy nincs. Csak azt, hogy nem fontos tudnunk. Attól, mert nem tisztáztuk le magunkban, minden pontosan ugyanúgy megy tovább. Semmit nem számít, hogy tudod, vagy nem tudod… vagy éppen tudod, hogy nem tudod. Just do it.

Erről a rövid hírről jutott eszembe egy régi gondolat, pontosabban annak parafrázisa. Ki lehet sétálni Hajnóczy Péter sírjához és megkérdezni tőle, hogy Péter, megérte? Megérte-e pillanatok alatt elégetni egy életet, cserébe egy vaskosabb kötet összegyűjtött életműért?
Harmincöt évvel ezelőtt imádtam a könyvet. Mára már csak a debil farkas (Akinek nincs, annak nem is lesz!), na meg a felb@szott agyú hangya maradtak meg az egészből. Két generációnyi idő telt el. A gyerekeimnek meg már fogalmuk sincs sem róla, sem az írásairól. Megérte?
És ezt a kérdést nem csak Péternek érdemes feltenni. Hanem bárkinek, aki feláldoz valamennyit az életéből úgynevezett nagy ügyek, magas művészetek érdekében. A nagy ügyek elkopnak, a művészeket elfelejtik, a művek elporladnak. Hacsak nem okoz maga az alkotás örömet, az emberiségért nem érdemes még csak két gyufaszálat sem keresztbe tenni: nem érdemli meg.

[PS]
Életem egyik, ha nem legszomorúbb felismerése az volt, hogy az emberiség összes alkotása, a teljes kultúrkincse mind abból a hamis elképzelésből táplálkozik, hogy lennie kell valaminek a halál után, valaminek, ahol tovább élhetünk, ahol számít, hogyan éltünk.
Nem, nincs. És annak sincs semmi értelme, hogy fent maradjon a nevünk.
A halottat ez már nem érdekli.