Megérte?

Erről a rövid hírről jutott eszembe egy régi gondolat, pontosabban annak parafrázisa. Ki lehet sétálni Hajnóczy Péter sírjához és megkérdezni tőle, hogy Péter, megérte? Megérte-e pillanatok alatt elégetni egy életet, cserébe egy vaskosabb kötet összegyűjtött életműért?
Harmincöt évvel ezelőtt imádtam a könyvet. Mára már csak a debil farkas (Akinek nincs, annak nem is lesz!), na meg a felb@szott agyú hangya maradtak meg az egészből. Két generációnyi idő telt el. A gyerekeimnek meg már fogalmuk sincs sem róla, sem az írásairól. Megérte?
És ezt a kérdést nem csak Péternek érdemes feltenni. Hanem bárkinek, aki feláldoz valamennyit az életéből úgynevezett nagy ügyek, magas művészetek érdekében. A nagy ügyek elkopnak, a művészeket elfelejtik, a művek elporladnak. Hacsak nem okoz maga az alkotás örömet, az emberiségért nem érdemes még csak két gyufaszálat sem keresztbe tenni: nem érdemli meg.

[PS]
Életem egyik, ha nem legszomorúbb felismerése az volt, hogy az emberiség összes alkotása, a teljes kultúrkincse mind abból a hamis elképzelésből táplálkozik, hogy lennie kell valaminek a halál után, valaminek, ahol tovább élhetünk, ahol számít, hogyan éltünk.
Nem, nincs. És annak sincs semmi értelme, hogy fent maradjon a nevünk.
A halottat ez már nem érdekli.

1 Comment

  1. Én ezt azért árnyalnám. Nem minden mű porlad el nyomtalanul, nem minden művész felejtődik el, mintha sosem lett volna.
    Van egy csomó mű, ami örökéletű, a Micimackótól a Monthy Pythonig nagyon sokmindent ide lehet sorolni. Ezek az emberek alkottak valamit, formálták az emberiséget, és a művük fennmaradt.

    Az viszont kétségtelenül igaz, hogy alkotóként tisztában kell lenned azzal, hogy a műved értéke gyakorlatilag kockán dől el. Vagy évtizedekig indexen lesz, vagy két hónap után kerül süllyesztőbe, és a kettő között minden lehetséges.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *