Belegondoltál már, mennyire furcsa, hogy teljesen természetesnek vesszük az egyes szám harmadik személyben leírt történeteket?
“Stirlitz úgy gondolta, hogy ekkor talán túl messze ment…”
Senki nem akad fel rajta, hogy honnan is tudta az író, hogy Stirlitz éppen mire gondolt.

Ez azért van, mert minden ember fejében – közvetlenül a Népművelő mellett – ott üldegél a Narrátor is. Ő az, aki elmagyarázza nekünk, mi is történt valójában. Segít értelmezni a történteket. Érthetővé egyszerűsíti a bonyolult eseményeket. Igen, sajnos rengeteget racionalizál is. De a lényeg, hogy ott ül a fejünkben és folyamatosan dumál. Amikor este leülsz naplót írni, akkor már nem magadtól írod, hanem a Narrátor mondja tollba.

  • És itt jegyezném meg azt az apróságot, hogy a történeteink nem a megszokott módon tárolódnak a memóriánkban. hanem úgy, hogy minden elmesélése – akár társaságban, akár magunkban – felülírja az előző verziót. Azaz ha van egy jó fiatalkori sztorink, melyet szívesen mesélünk társaságban, akkor annak – így hatvan felé közeledve – már semmi köze sincs az eredeti verzióhoz. De ez már volt téma a blogban, méghozzá Cservenyák Tamás írása alapján.)

    • Na most, az egyes emberek fejében élő Narrátorok között egyfajta trust kapcsolat van. Azaz ha történik velem valami, a Narrátorom pedig elmagyarázza nekem, hogy mi is történt velem, akkor teljesen magabiztosan feltételezem, hogy hasonló esetben a másik ember Narrátora is pontosan ugyanazt susmogná a másik ember fejében. Ami persze nem igaz, de mégis így képzeljük.

    Emiatt teljesen természetes az, hogy amikor olvasok egy regényt, követem a főhős történetét – akivel nem mellékesen azonosultam is – akkor egy pillanatig sem akadok fel azon, amit a főhős gondol, hiszen a csóri – már ha létezett és tényleg végig is csinálta – valójában nem ezekre gondolt. Az író ilyenkor azt írja le, amit az _olvasónak_ kell gondolnia. Gondolj bele, a főhősnek legtöbbször nem is áll rendelkezésére annyi információ, mint nekünk olvasóknak, mégis mindig pont arra gondol, amire mi.

    Nos, ez mind azért van, mert feltételezzük, hogy a másik ember Narrátora pontosan olyan, mint a miénk, így írás közben bátran váltogathatunk a szereplők, illetve az olvasók Narrátorai között. Nem fog senkinek feltűnni.