Szevasz Tiszafüred
2021.10.01; péntek

Újabb hosszú alvás. A sportóra szerint megint szar. Mert hosszú, de nem frissítő. Szerinte egész nap zokni leszek, kreativitásom a bányászbéka segge alatt lesz.
Ittam rá egy kétcentes pálinkát. Úgy legyen.

Reggeli. Nagyon nyugis, nagyon kényelmes pakolás. Tíz óra körül elindultunk. Úgy terveztük, hogy valahol Poroszlón ebédelünk, de ehhez masszívan korán volt. Így előtte átmentünk Tiszafüredre, a Teszkóba. Bevásárolni. Párizsit. Nemröhög. Nejnek kolbászmérgezése lett, párizsit kívánt. Meg persze paradicsomot, paprikát, sajtot. Ja, és a pálinkánk is elfogyott, mert ugyan van otthon egy csomó, de persze csak egy bontott üveggel dobtam be és az a mai nap során kipurcant. (Ne tudd meg, milyen szart vettünk. De kis kiszerelésben csak ilyen volt.) Emellett bedobtunk ipari mennyiségű péksüteményt is, mert gyengédségre vágytam és azt a kajak nem adta meg.
Utána már mehettünk a Fehér Amúrba. Pont időben érkeztünk. Fél tizenkettőkor még senki nem volt, megrendeltük a kaját, háromnegyed körül meg is kaptuk… és ekkor, mintegy varázsütésre megtelt a helyiség vendéggel.

Kemping, szállás átvétele. Igen, megint pakolás. Az ilyen telephely-váltogatós akcióknak ez a rákfenéje. Berendezkedtünk. Egy kicsit nézegettük a plafont. Na jó, a mobiltelefont. Aztán átöltöztünk és vártunk. Mindig szoktak jönni emberek péntek kora délután, akikkel el lehet menni egy bemelegítő evezésre. Most valahogy nem jöttek. Végül nekiindultunk ketten. (Rajtunk kívül végül összeverődtek még ketten, de pont nem jött össze a közösködés.)

Nem terveztünk semmi rendkívülit. Minden évben ez a pénteki evezésünk. Ki a X-es öblítőn, be az erdőben kanyargó Nagy-Morotva csatornán, utána egy kör magán a morotván, a Tiszán le az Örvényi-morotva bejáratáig, ott egy oldalágon el a morotva mellett, majd egy másik oldalágon el a Kormorán kikötőig, végül vissza a VIII-as öblítőn.



15 kilométer, kellemes bemelegítés és nem mellékesen az útvonal felfűzi az összes romantikus, hangulatos helyet Tiszafüred körül. Szóval pont jó.

Délután ötkor érkeztünk meg, naná, pakolás. Vizesen, dideregve a délutáni lehűlésben, kipakolni a kajakokat, felrakni a kocsi tetejére, lekötözni, cuccok beszórva hátulra, aztán tépés befelé. Megint a szokásos dilemma, innánk egy pici pálinkát, egy nagyobb sört, itt van mellettünk mindenféle kaja, mi meg éhesek vagyunk, sajnálatosan csuromvizesek is, sőt, valójában didergünk, akkor most mi is legyen, zuhanyozzunk, kajáljunk, na jó, inkább iszunk, de ez csak elhalasztás, egyszer csak el kell kezdeni valamit. Nagyjából ekkor rúgta ránk az ajtót Péter, aki váratlanul korán érkezett meg, viszont simán elborította a döntési helyzetet a pálinka, pontosabban a pálinkák felé. Így amikor kintről felhangzott a rikkantás, miszerint készülnek a hamburgerek, mi még mindig a saját vízünkben tocsogtunk. Oké, persze, semmi tragédia nem történt, gyorsan lezuhanyoztunk a langyos vízben (sokat segített, hogy eddigre befűtöttük a faházat), utána pedig kisétáltunk. Szocializálódni. Hambucit egyikünk sem kért. Nekem ekkor már totális katasztrófa volt a gyomrom. A fene tudja, mitől, de a reflux olyan vadul beindult, hogy ráálltam a rendszeres gyógyszerszedésre. A legszarabb, hogy ezzel nem igazán lehet mit kezdeni. Elméletileg ilyenkor már tilos bort inni, pálinkát is, nem lehet vele kajálni, maximum egy-két sör jöhet szóba. Na, ez a pár sör meg is volt, utána elballagtam aludni. Elég vacak érzés. Látod, hogy jó a hangulat, pezseg az élet, de nem tudsz részt venni benne, mert gyomorbaj, rosszkedv. Ha maradnék, csak negatív hullámokat szórnék kifelé.

Korán visszasétáltam a faházba. Egy kicsit még olvasgattam, aztán alvás. Hátha ez bejön a sportórának. A rosszkedvet meg úgysem tudja mérni.