Dunaföldvár – Dunafalva
2021.05.15, szombat
Ez a látvány fogadott hajnalban.
Reggelre visszajött a hasmenés. Ez legalább megmagyarázza a tegnap esti hányingert: otthon a bor kiütötte a gyomorrontást, de az a bestye visszaosont délutánra. És sajnos maradt is.
Az a hang, amelyről a sötétben azt hittem, hogy a hajók hullámverésének a hangja, nos, az a hűtő kompresszorának a súrlódása volt.
Néha a fény megöli a romantikát.
A ház kulcsát szokás szerint magammal vittem, majd Hartáról felhívtam a csajszit, aki megvígasztalt, hogy nyugi, van tartalékkulcsuk. Persze majd visszaküldöm postán.
Utána követtem a merretekerjek.hu által megrajzolt nyomot, és hát. .. voltak hiányosságok. Nem, nem a weboldal volt hülye, hanem az Eurovelo6 kijelölése. Volt, hogy levitt volna a partra, ahol ocsmány földút lett belőle, utána sárdagonya, végül két harcias eb szemből. Ez így már sok volt. A sártengerben lehajrázni sem lehet a kutyákat.
Innentől viszont nem foglalkoztam az Eurovelo6 által felkínált side quest-ekkel, mentem a fővonalon. Volt ott is kaland bőven.
Dunapataj. Habár még igencsak korán volt – korán keltem, korán indultam – de az útszéli fogadóban megszánt a pincér és hozott egy sört. Megjegyzem, ha az EV6-ot követem, akkor ez sincs, mert a faluban elvitt volna valami hátsó kis utcákba, a kocsmák meg ugye a főúton vannak.
Aztán itt lementem jobbra, a Duna felé. Jöttek sorban, egymástól olyan 6 kilométerre a kicsiny falucskák, olyan Ümög, meg Ümöggatya, elég egysíkú volt. Pedig ha tudtam volna mi vár még rám, sikoltoztam volna az izgalomtól.
Először is délnyugatra fordultunk. Az addig semleges szélből szembeszél lett. Hurrá.
Másfelől elkezdödtek a töltések.
Félre ne értsd, az egyik legjobb dolog, ami a töltésekkel történhet, az az, ha kerékpárutat raknak rájuk. Csakhogy ennyi nem elég. A töltések tipikusan elkerülik a településeket, ha nincs a közelben üdülőhely, akkor nincs semmi. Például ma. Húsz kilométer murvás töltés. Jobbról ártéri erdő, balról búzamező, szemből szembeszél. Húsz kilométer. Utána jött egy impotens település, se kocsma, se bolt, se étterem. Betoltam egy undorító zabpehelycsokit és mentem tovább. Harminc nyomorult kilométert. Ekkora szembeszélben az két óra. A végén már sikoltoztam, és ezen az sem sokat javított, hogy rámtört a szapora és be kellett rongyolnom az ártéri erdő alatti csalanasba, persze mivel nincs társam, így bringával együtt, természetesen a gát alja tíz méterrel lentebb volt, a bicaj meg 50 kiló. De még ezt sem bántam, mert legalább volt egy kicsi változatosság.
Tisztában vagyok vele, hogy nem lehet 20 kilométerenként büféket telepíteni, ez még az osztrákoknak sem éri meg. De miért nem lehet időszakonként odarakni legalább egy bringás pihenőt? Egy kunkor, egy asztal, két pad. Ki lehet állni levegőt venni. (Most például megállni sem nagyon lehetett. Szűk az út, szegély nincsen, autóforgalom meg annál inkább. Ha letámasztottad a bringát, nem fért el mellette az autó.)
Végül kábé tíz örökkévalóság után megérkeztem Bajára. Reménykedtem, hogy fel tudom küldeni a drónt a Duna és a Sugovica összefolyásánál, de esélyem sem volt. Egyrészt benéztem az utat, másrészt befigyelt korábban egy Tesco, nekem pedig két napra kellett vásárolnom, tele lett az összes táskám, nem fértem hozzá a drónhoz.
Itt használom ki a lehetőséget arra, hogy felhívjam a figyelmet, mennyire praktikus eszköz az iskolás tornazsák. Kicsire hajtható, felvehető hátizsákként.
Gondold el. Közeledsz a szálláshoz, meg kellene venni a vacsorát, a holnapi reggelit, na meg a söröket. Egyszerűen ennyi üres helyet nem szoktunk feleslegesen fenntartani. Ekkor lép színre a tornatáska. Megpakoljuk, felkapjuk hátra és az utolsó pár kilométeren már nem gáz viselni.
Tesco parkoló. Pakolászgattam a cuccot. Mellettem egy 70+-os, zömök, szélehossza egy bácsika támasztotta a bringáját, várta az asszonyt.
– Megvan mára a kilométer? – érdeklődött.
– Még nincs. Dunafalva lesz a vége.
– Az itt van már nem messze.
– Én is úgy saccolom.
Még dumálgattunk, majd elváltunk. Hmm, nem messze. Elnézve a bácsikát, az olyan 5-6 km lehet.
Húsz nyomorult kilométer volt. Töltésen. Ártéri erdővel. Búzamezővel. Szembeszéllel.
Csak azt tudnám, mit keresett errefelé Valter nagypapa.
Végül megérkeztem. Illetve nem, nem volt ilyen egyszerű. 100 km helyett 114 lett és a nem betervezett kilométerek duplán fájnak, töltésen meg triplán. De egyszer csak ott voltam. Majdnem azt írtam, hogy a ház előtt, de az erős túlzás lett volna. A panziónak volt ugyan neve és házszáma, de ezek közül semmi sem volt kiírva rá. Mondjuk házszám az egész utcában nem volt. Valahogy kimatekoztam, odamentem, nos odabent csend és hullaszag. Felhívtam a tulajt. Nem vette fel. Megint felhívtam. Megint nem vette fel. Optimistán nekiálltam frissíteni a Stravát – optimistán, mert feltételeztem, hogy itt fogok aludni – amikor a csóka visszahívott. Majd küld valakit. Közben beesett négy középkorú nő, valami rendezvényszervezési dologgal kapcsolatban, akiknek ugyanazt mondta a tulaj, ők pedig ránézésre azt tippelték, hogy én lettem odaküldve.
Végül megjött egy bácsika, közőlte, hogy ő lett odaküldve és felvezetett a szobámba.
– Nem lehetne most elintézni a papírmunkát? – érdeklődtem.
– Miféle papírmunkát?
– Hát mindenfélét beirkálni egy nagy könyvbe. Meg fizetni.
– Ja,ezzel ne foglalkozzon. Ad egy ötezrest, oszt jól van.
Adtam.
Odafönt a szokásos ezerfelé szakadás. Inni kellene egy sört. Tölteni kellene mindent. Ledobni a szűk ruhát, zuhanyozni egy nagyot. Vacsorázni. Feküdni egy kicsit az ágyon, a jóllakott pocakot felnyomni a plafonig.
Hűtő ugyan nem volt, de nézd meg ezt a fürdőszobát. Előre bekészítettem a sört a tusfürdő mellé. Imádok zuhanyzás/fürdés közben sört inni. Ez még az egyetemi évekből maradt, igaz akkor anyagi okokból szifonos szódavíz volt, de a lényeg ugyanaz: valami sport után beállni a víz alá, kívül meleg, belül meg valami hideg szénsavas.
Aztán kis híján ráfaragtam, mert csak vártam és vártam, hogy jöjjön a meleg víz, de csak hideg jött, és még az is megfordult a fejemben, hogy én vagyok az egyedüli vendég és elfelejtették bekapcsolni a bojlert.
Azért ez itt nem semmi. Ez nem egy üres faház, hanem háromszintes, nagy panzió. Két szint szoba, az alsó szinten konyha és étterem, az udvaron két úszómedence. Ma éjszaka ez mind az enyém. Az öreg csak annyit kért, hogy amikor megyek el, zárjam le az épületet és tegyem a kulcsot a lábtörlő alá. Komoly.
Aztán a kádban nem ücsörögtem sokáig. El sem tudom képzelni magamról, hogy 8 percnél tovább áztassam magamat a meleg vízben. Megrögzött zuhanypárti vagyok. A sör megvolt 5 perc alatt, 3 perc lubickolás és már sok is.
Este meteorológia. Holnapra ölég szar időt mond, 14.00-ig masszív szembeszél, utána meg eső. Hátha holnapig megváltozik. Eddig is armageddont jósolt, mégis lehetett jönni.
Több órán keresztül ültem az asztalnál és pötyögtem a szöveget. Majd felálltam, és… asztamorva. Teljesen elmacskásodtam. Alig bírtam kigyenesedni, egyenesen járni. Hogyan bírtam én ezt korábban hetekig, sátorban?
2021. May 25. Tuesday at 17:55
Jó kis kör, én a multkor szintén megpróbáltam az Eurovelo6-ot, de ezeken a töltéses szakaszokon nagyon kiakadtam, hogy túrabicajjal is csak ilyen 10km/h-val mentem. Sorompók lezárva, kanyarog mindenfelé.
Van 1-2 jobb szakasz de katasztrófa az egész.
Ez az én track-em: https://www.strava.com/activities/5050674992
2021. May 25. Tuesday at 18:02
Szép etap. Majdnem ez volt életem első nagyobb bringatúrája a 80-as évek végén. A haverommal Sárszentmihályból mentünk le a bajai EFOTT-ra, de mi a dunaföldvári hídon mentünk át a Dunán.
2021. May 26. Wednesday at 08:17
Szép teljesítmény :) Viszont úgy látom, a bácskai emberekre/mentalitásra nem készültél fel, szinte egy külön ország – száz évvel korábbról.
“Nincs messze, de ha mégis, úgy is ráérünk, majd holnap” :D
2021. May 26. Wednesday at 09:20
Eddig nem tapasztaltam ilyet azon a környéken. Lakik arrafelé haverom, lakik a szüleim családi barátja, illetve a feleségem olyan rokonai, akiket időnként meg szoktunk látogatni, de ezt a mentalitást még nem vettem észre. Igaz, mindannyian vagy városiak, vagy városból költöztek ki falura öregkorukban.
2021. May 26. Wednesday at 13:11
Azt meg kell hagyni, hogy ez a faluban jellemzőbb, a városi részeken kevésbé.