Balatonakarattya – Budapest
2021.05.19; szerda

Ahogy a kép is mutatja, néha kell egy kis szerencse.

Az esőzóna a Balaton felső széléig, nagyjából Tihanyig tart, fentebb már semmi. Bár igyekeznem kell, az előrejelzés szerint ez az állapot délután ötig tart, akkor viszont érkezik egy özönvízszerű felhőszakadás, mely végig beteríti az utamat.

Nem figyelek oda és az agy küldi a jeleket. Pakolás közben öntudatlanul egy Lord slágert dúdolgattam magamban és csak utána esett le, hogy az egyik nagy koncertélményem pont ezen a településen egy Lord koncert volt. Csóró egyetemistaként átgyalogoltam Fűzfőről, a strand előtt összeverődtünk olyan hatan, vadidegenek és csórók, megbeszéltük, hogy ha egyszerre rohamozzuk meg a kerítést, a rendészek nem tudnak mindenkit elkapni, így is lett, bedobbantottunk, nem kaptak el, a koncert jó volt, utána pedig éjfélkor séta vissza Fűzfőre, telihold volt, az út közvetlenül a Balaton partján vitt, én pedig végig Lordot dúdoltam. Élmény volt.

8 óra tíz perc. Az ég borús. Hűvös van. Oldalról fúj a szél. Hideg. Balatonfőkajárnál fel is vettem a csősálat. Majd ha kisüt a nap, leveszem.
Hehe.

Csorogtam szépen. Jöttek az emelkedők sorban. Érdekes módon lejtőkből sokkal kevesebb volt. Polgárdinál szemerkélt egy kicsit az eső. Ejnye. Nem olvasta a meteorológiát?
Székesfehérvár megint vicces volt. Nem akarok róla beszélni. Inkább elmesélem, hogyan lehet dudálásra késztetni tömegesen az autósokat.
Megállsz egy forgalmas út gyalogosátkelőhelyén. Megyeszékhely, négysávos kivezető, masszívan kiépített átkelőhely. Letámasztod a bringát, kiveszel egy sört a batyudból és felülsz a korlátra. Idönként kortyolsz a sörödből. Aztán figyeled a lámpára váró autósok reakcióját. Öregapu Öreganyuval, merev nyakkal néznek előre. Nem akarnak látni. Furgon sofőr, dudál, vigyorog, like. Kresz Géza, rázza az öklét, dudál. Kész tanulmány.

A Velencei-tónál nem volt nyitva semmi. Legalábbis eleinte. Annyira nem lepődtem meg, még a Balcsi sem ébredt fel a téli álmából. Gárdonynál leültem egy bezárt étterem teraszára, megebédeltem hozott anyagból. Amikor elindultam, nem gondoltam volna, hogy ez volt az utolsó nyugodt pillanatom a túrán.
Ekkor még 70 kilométer volt hátra. A táskámban volt két sör, arra az esetre, ha nem találok kocsmát. Érd 30 kilométerre volt, oda terveztem egy pihenőt, akár a megszokott kocsmánkba, akár csak valahol. Az utolsó 40-et meg vagy lenyomom egy seggel, vagy valahol kiülök az RSD mellé és behúzom az utolsó sörömet. Délután fél egy volt, látszott, hogy vigyorogva hazaérek az eső előtt. Az élet szép.

Ilyenkor szokta mondani az élet, hogy ádehogy. Kápolnásnyéken elkezdett cseperegni az eső. Elsőre nem vettem komolyan. Istenem, valakinek megint nem szóltak a többiek, hogy mikor kell esni. Csakhogy az eső beindult. Baracskán már szakadt és utána nem is adta alább. 65 fucking kilométeren keresztül. Hol csak közepesen szakadt, hol dézsából borították. 3,5 óra alatt nyomtam le a távot, megállás, pihenés nélkül, sőt, toltam, ahogy tudtam… de ebben a 3,5 órában valagig beáztam, sőt tovább is, mondhatnám, ha szivacs lettem volna, akkor teljesen megszívtam magam. Az a rohadt eső megjött négy órával hamarabb, mint jelezték. Pont kifogtam a csúcsát. Most nézd meg a képen a Velencei-tó – Budapest tengelyt.

Itthon… hát igen, itthon nehéz döntések jöttek. Egész úton egy forró fürdő járt a fejemben. Egy pohár borral. Na, ebből nem lett semmi. Betoltam a bringát a lakásba, majd leszenvedtem magamról a csuromvíz ruhát és leszórtam az előszobába. Még úgy ádámkosztümben ittam egy felest, majd megtörölköztem és felvettem valami meleg szerkót. Lemálháztam a bringát, kicsomagoltam mindent.
Meglepő módon működött a felszerelés: 3,5 óra felhőszakadástól sem ázott be semmi. Rajtam kívül, persze.

Ráadásul valami furcsa, szokatlan mintázat is megjelent a szívások vonulatában. Egy alaposabb vizsgálatnál kiderült, hogy a kormánytáska _alja_ beázott. (A gyári esővédője fentről védett, de alulról nem, onnan meg a kerék tolta be a vizet. Amikor levettem a huzatot, vagy egy liter víz állt benne.) Mi is volt a kormánytáskában? Többek között egy 150e forintos MILC kamera, egy 120e forintos mobiltelefon és egy marék akkumulátor. Eddig semmi meglepő sincs, én így szoktam készülékeket frissíteni. Most viszont megúsztam. A táska aljába ugyanis bedobtam egy vaskos bringatérképet, mely felszívta a vizet. Nyilván kuka, de mégiscsak 4e forint, nem 300e. A probléma ettől még valós, vissza kell szerelnem a sárvédőt. (Az első csomagtartó miatt lett leszedve.)

Strava, aztán a képanyagok felmásolása. Ekkor tudtam volna elmenni kádba ülni, de inkább a vacsorát választottam. Utána anyagok rendezése, digitális szutykolódás, analóg pakolgatások. Végül besötétedett, nem csak kívül, azért a két üveg bor már tud valamit, este kilenckor elmentem aludni. Holnap folyt.köv.

Összességében… pont azt gyűlölöm a legjobban az Univerzumban, amikor hosszas szopások után belengeti, hogy nyugi, a vége jó lesz. Minden nap néztem az előrejelzéseket, mindegyik azt mondta, hogy hát igen, szívni fogsz haver, de az utolsó nap már rendben lesz. Majd pont az utolsó nap lett a legszarabb, mert a felhőszakadás négy órával hamarabb érkezett. Még szerencse, hogy vagyok olyan viszonyban az Univerzumommal/Istenemmel, hogy ilyenkor elküldhetem a picsába. (Nem mintha hallaná.)