Egy

Mostanában sokat járok Egerbe, a hétvégén meg pont volt ott egy szabad fél napom, naná, hogy bedobtam a kocsiba a bicót. Idén vannak bringás céljaim, leginkább hegymászás, illetve terepen bringázás területeken. Vannak is legyőzendő útszakaszok. Ezek közül az egyik a Bükk-fennsík kör Egerből. Ugyan kora nyárra terveztem, de mostanában jól megy alattam a bringa, mi lenne, ha bepróbálkoznék már februárban?

Reggel fél tízkor már nyeregben voltam. Ami meglehetősen bravúr, mivel a péntek esti dúvad sörözés többi résztvevője ekkor még ágyban lábadozott. Ahogy öcsém fogalmazott délután, ő lábon hordta ki a másnapot. Én meg nyeregben.

Nem indult jól. Sőt. Úgy emlékeztem, hogy Felsőtárkányig semmi komoly, majd csak a sziklakapu után kezd emelkedni az út. Hát, nem. Már Tárkányig is emelkedett, de az igazán durva a völgyben szembefújó viharos szél volt. Készültem én lélekben sok mindenre, de arra, hogy már az elején, a tinglitangli részen is vissza kelljen váltanom kettőt és még úgy se menjen rendesen a bringa, arra nem. És ez ment egészen addig, amíg a völgy szurdokká nem szűkült és el nem fordult észak felé. Utána már csak teperni kellett felfelé. Nem gondoltam volna, hogy – utólag – ez volt az egyik legkellemesebb rész a napban. Tamás-kút, Hereg-rét, utána pihenőszakasz, majd a Bánya-hegyi elágazó.

Ez tulajdonképpen a hágó csúcspontja, megérdemeltem a csúcssört. Még akkor is, ha nem mentem tovább Lillafüred felé, hanem folytattam a felfelé menetet a fennsík felé. Ami azért nem kevés, még 200 méter szint.
Útközben láttam egy hófoltot a fák között. Jót mosolyogtam. Akár még gyúrhatnék is egy hógolyót. Aztán az egyik fordítóban vészfékezés. Az árnyékos oldalon az út teljes szélességében ráfagyott a jég. Hoppá. Leszálltam, átevickéltem. De még mindig mosolyogtam. Hogy amikor én ezt a klubban majd elmesélem. Mentem tovább. Aztán már fent a fennsíkon jött egy százméteres lefagyott szakasz. Megint teljes szélességben, tekerni lehetetlen. Igazából járni sem volt könnyű, ugye kemény, műanyagtalpú cipő, csúszott, mint a nyavalya. Pereceltem is kettőt, fejem fölött tartva a bringát.

Ilyen volt a terep. Eleinte csak hosszabb jeges szakaszok, végül egybefüggő jég. Egészen az Olasz kapuig. Ez kábé 4 kilométer a Bánya-hegy tetejétől. Toltam, csúszkáltam, káromkodtam. Azért erre nem igazán számítottam. A lenti tavasz után. (A hideg be volt kalkulálva, odalent meggyőztem magamat, hogy nem lazázunk, kifejezetten melegen öltöztem. De a szögekkel kivert jéggumit már nem raktam fel. Hiba volt.)

Baromira örültem, amikor végre visszaülhettem a nyeregbe. Pedig túl sok okom nem volt rá. Az út tele volt kátyúkkal, gödrökkel, lejtett, mint a fene, a szűk völgyekbe a nap nem tudott besütni, a szél viszont megtalálta az utat, na meg persze a menetszél… negyedóránként álltam meg pihenni, amikor napos részre futott ki az út. Melengettem a kezeimet.

A bérci út, a fordítóban remekül látszik a háttérben a Mátra.

Végül csak lecsorogtam a Szalajka-völgybe. Itt a tömeg okozta a problémát. Már a Tótfalusi-völgy is tele volt fogalmatlan népekkel, de a Szalajka aztán végleg. Nyomtam a csengőt, mint… hülye a csengőt.

Ami meglepő volt, nem csak itt, hanem úgy általában, az a covid lazaság a környéken, különösen a budapesti állapotokkal összehasonlítva. Egerben nem kötelező az utcákon a maszk. Akadnak nyitvatartó vendéglátóipari egységek. A szemérmesebbek csak a hátsó kapun, de akadnak frontálisan is nyitvatartók. Persze, asztalnál kiszolgálás nincs, de amit “elvitelre” kérsz, azt egy külső asztalnál megeheted. Ugyanez volt Szilvásváradon is. Kérhettél bármit. A gyors kajákat összerakták ott helyben, a külső asztalon, ha komolyabb ételt kértél, azt kihozták az étteremből. Asztalok meg mindenfelé voltak. Ha ehhez hozzáveszem, hogy itt, mellettünk, a Lörinc Center előtt a faház büfé melletti asztalt szfe szalaggal kerítették le, nehogy valakinek eszébe jusson a bódé mellett megenni a giroszát… hát, volt kontraszt.
Sütött a nap, kezdtem felengedni a jeges leszáguldás után, kértem egy fokhagymás krumplilángost, meg forralt bort. Jólesett.
Majd toltam egy nagyon durva tempót hazáig. Jó volt az idő is, a kedvem is, miért ne pörgetném meg? 45 perc alatt értem haza, ami 31 km/h átlag. Szóval nem elég, hogy legyőztem az egyik démont, de még a barlangját is rárobbantottam.

Jó kör volt.