Amikor valamit nem gondolnak át a tervezők és végül neked kell feltúrnod a várost filléres vackok után. Ahogy Pirsig is írja, ha egy egyforintos csavar miatt nem tudsz használni egy egymillió forintos berendezést, akkor az a csavar valójában egymillió forintot ér.
Nos, az utóbbi időben ilyen “forintos” csavarok után rohangáltam.
A kajakszállító kiskocsihoz gyárilag adtak négy darab kerékrögzítő csavart. Sima hatos csavar, teljesen speciális, beszerezhetetlen anyákkal. Nyilván csak idő kérdése volt, mikor hagyom ott ezeket a parton. Oké. Honnan lehet ilyet beszerezni? Sehonnan. Jó, legyen akkor szárnyas anya helyette. Viszont ebből hosszabb kell, mert a szárny ütközik a kerekekkel. Azaz 6*60-as csavar, szárnyas anyákkal. Naná, hogy a barkácsboltokban nem volt. Elmentem egy közeli csavarboltba. Kaptam. A négy csavarért és a négy anyáért nem fizettem száz forintot sem.
Szeretem az új autót, tényleg elképesztően jó, de vannak vele bosszantó apróságok. (Sajnos a blog műfaj miatt ezek az apróságok szerepelnek vissza-visszatérően.) Az egyik ugye a pendrive. (Meglett az ultimate megoldás: vissza kellett térnem a 4 GB-os pendrive-okra. Ezeknek a tartalomjegyzékét hamarabb olvassa be, mint ahogy elindulna a lejátszás, szóval immár ott folytatja, ahol elkezdte.) Amivel most kinlódok (pontosabban fél éve, csak eddig nem írtam róla), azok a borzasztóan elkefélt tetőcsavarok. Konkrétan arról van szó, hogy a tetőcsomagtartó léceihez ki van alakítva nyolc furat a tetőn, azaz ki tudok tenni három tetőlécet és egy szirénát. Csakhogy ezeket a csavarokat valami szadista barom tervezte. 21-es műanyagfejű csavarok, 3 milliméter fejmagasággal. Elvileg van a fejben süllyesztés is, hogy imbiszkulccasal is lehessen kezelni, de ez már eleve reménytelen. Direkt a középső rögzítéssel kezdtem (oda soha nem fog kerülni keresztléc), az imbiszkulcs rögtön elnyalta a hornyot. 21-es crowa. Elnyalta a csavar sarkait. 21-es, pontosan illeszkedő csőkulcs. Az is elnyalta. Miközben a csavarok meg sem mozdultak. WD40, csavarlazító, semmi. Oké, ide szakember kell. Csak ezért, tehát a négy csavar meglazításáért leautóztam Egerbe. (Tavasszal, a legszigorúbb tiltások idején. Direkt bedobtam egy bringát hátra, hogy ha a rendőr megkérdezi, hová megyek, tudjam azt mondani, hogy bringázni a Bükkbe. Mert sportolni még lehetett.) Öcsém karosszériás, ha ő sem tudja meglazítani, eladom a picsába. Mármint az autót. (A kajakszállítás kötelező alapfunkció.) A srácnak másfajta crowája volt (az enyém sokszög profillal operál, az övé hatszöggel), na meg az évek és a rutin, tudta, mikor kell simogatni, és mikor kell kalapáccsal odabaszni, a lényeg, hogy kiszedte mind a négy csavart. Lelkemre kötötte, hogy amikor télire leveszem a kajaktartót és visszarakom a csavarokat, ne húzzam meg, csak éppen egy kicsit. Hogy utána tavasszal a csőkulccsal is ki tudjam szedni. Jó. Csakhogy történt valami, amire nem számítottam. Idén kábé 3000 kilométert autóztam kajakkal a tetőn. És ha nem is történtek nagy változások, olyan, tizedmilliméterben mérhető változások igen, melyek után egy picit megszorul a tetőfuratban a csavar. Nem nagyon, csak egy picit. Pont annyira, hogy a műanyagfejű csavart már nem tudom behajtani, mert a csőkulcs elnyalja a csavarfej éleit. Újratervezés. Beszereztem az eredetivel megegyező hosszúságú nyolcas csavarokat. Voltak rugós alátéteim is. Mi kell még? Valami nagy, legalább harmincas műanyag alátét és hogy ne hajoljon be középen, ugyanekkora fém alátét is. Nem egy lehetetlen küldetés, nem? Ráadásul rögtön úgy kezdtem, hogy a varázsdobozban, melyben évtizedek óta gyűlnek a csavarok, anyák, alátétek, rögtön találtam három darab megfelelő méretű műanyag alátétet. Barkácsbolt. Gyakorlatilag semmi. Fém alátétből csak 30*12-es volt, annak túl nagy a belső átmérője. Műanyag alátét? Az eladónak fogalma sem volt róla, hogy van-e. Nem volt. Elmentem a közeli csavarboltba. Tudtak adni 30*8-as alátétet. (4*15 forint.) Szuper. Műanyag alátét? Bocs, nincs. Hol lehet? Háát… nem tudjuk. Vedd észre, hogy gyakorlatilag készen voltam, 1, azaz egy darab 30-as műanyag alátét kellett volna már csak.
Jó. Jobb híján google search. Valami csavarbolt. Ugyan nincsenek méretek, de mintha pont jó lenne. Hol van? Pesterzsébet. Nocsak, nincs is messze.
Nyilván bringával.
Aztán pont a bolt előtt a csuklósbusz sofőre – mely busz akkor már 100 méteren keresztül araszolt mögöttem, mert a sávunkban villamossín volt, így nem tudtam lehúzódni – úgy döntött, hogy nem várja ki, amíg szabályosan jelezve lekanyarodok jobbra, hanem már a kereszteződésben beelőzött, csakhogy a túloldalról meg pont akkor kanyarodott ki jobbra egy autó. Húsz centi híján koccantak. Mindenki befékezett. A buszsofőr, ahelyett, hogy intett volna, hogy bocs, majd továbbment volna, úgy döntött, hogy megmutatja, ki a kemény legény. Eleinte csak a buszból ordibált, aztán kiszállt és meg akart verni mindenkit, a kikanyarodó autóst is, meg a szabályosan ott parkoló nőt is, ekkor viszont már kijöttek a csavarboltból néhányan és a túlerőt látva a sofőr visszaszállt. Közjáték.
Nos, volt gumialátét. Ráadásul annyira tökéletes volt, hogy egyből négy darabot vettem. Horribilis 4*15 forintért. De teljesítettem a küldetésemet, megoldódott a tetőcsavarok problémája.
Még mindig autó. Ez egy AdBlue-s dízel. Soha nem volt ilyen autóm, de kiműveltem magamat. Ez valami karbamid. (Hehe. Ha kifogy, elég belepisilni.)
Csak viccelek. A húgysav egy idő után tényleg karbamidra bomlik, de az nem rövid idő.
Na mindegy, még tavasszal vettem egy ötliteres marmonnal. Most, kábé 10000 kilométer után esett le a szint 40%-ra. (Ez azt jelenti, hogy 12 liter fogyott 10e kilométeren, ami nem rossz érték. A gyári adat 3,5 liter/1000 km.) Oké, töltsük fel. Kivittem a kannát, lecsavartam a kupakot. Erre valami ferde, majdnem vízszintes és legfőképpen szűk nyílás fogadott. Hát, ebbe nem borítok bele semmit. Kell hozzá tölcsér. Kihoztam egyet a konyhából. Úgy sem volt jó. Oké. Tölcsér és a végére egy húszcentis gumicső. Van itthon? Nincs.
Itt ragadom meg a szót, hogy megvédjem a férfiembereket. Igenis megvan a létjogosultsága annak, hogy soha semmit nem dobunk ki. Igen, tény, hogy az így elrakott dolgok 95%-ára soha nincs szükség. De amikor kiderül, hogy kell valami beszerezhetetlen apróság, mely végül előkerül a tizensokadik ládából, nos, annál nagyobb boldogság, nagyobb elégedettség nincs is.
Én viszont tavasszal lomtalanítottam egy hatalmasat. Igen, emlékszem rá, dobtam ki slágdarabot, mondván, hogy soha nem lesz ilyesmire szükségem. Tévedtem.
Akkor először tölcsér. Mégse a konyhait nyúljam már le. Auchan. 150 forint.
Most már csak ehhez illő gumicső kell. Az Auchanban meg is találtam a méretet. (Itthon félcollos slág van, az kicsi.) A háromnegyed collos viszont pont jó. Csak éppen a legkisebb kiszerelés 20 méter.
Jó. Barkácsbolt. És igen, végre volt megfelelő gumicső, méretre is. 20 centi. 140 forint.
Újabb közjáték. Hazafelé, esőben bringáztam, amikor egy kanyarban egy autós rámhúzta a kormányt. Ha nem rántom be a féket, akkor belelök az árokba. Hol élünk már? Nincs túl jó véleményem az emberiségről, de azért az ilyen rohadékok még mindig meg tudnak lepni.
Aztán itthon kiderült, hogy a gumicsőbe ugyan bele tudom dugni a tölcsért, de maga a cső már nem fér bele az AdBlue nyílásba, de az ilyesmire már csak legyint az ember. Felslicceltem a csövet és minden jó lett.
Aztán később, amikor félreraktam lomtalanításra a marmonkannát, észrevettem, hogy egy mélyedésbe be van pattintva egy csőrös kiöntő. Én. A mcgywer.
Aztán még később, amikor vettem egy újabb kanna ADBlue-t, mert a 20 literes tartály csak úgy nyelte a nedűt, szóval ekkor kipróbáltam a mellékelt csőrt. Nos, nem lehetett belerakni a kanna kiömlő nyílásába. A csőr vastagabb és hiába próbáltam erőből belenyomni, nem sikerült. Azaz végül mégiscsak én nyertem a tölcséremmel.
Nos, számoljunk. Elköltöttem 510 forintot. De ha ezeket nem szerzem be, akkor nincs kajakszállító kiskocsim, állandóan kajaktartóval kell járnom, mert nem tudom megfelelően lezárni a tetőnyílásokat és végül nem tudom betölteni az ADBlue-t. Mondjuk, elcsesztem rá két napot, de ebből az egyik az volt, amikor a csőtörés miatt egyébként sem lettem volna használható semmire.
Viszont ez rávilágít egy fontos dologra. Ahhoz, hogy úgy általában menjenek a dolgok, egy csomó aprómunkát el kell végezni. Nem is gondolnánk mennyit és nem is gondolnánk, hogy ez a sok apróság összességében mennyi időt visz el. Hogy mindig világítson minden égő. Hogy mindig meg legyen olajozva minden zsanér. Hogy havonta-kéthavonta le legyen iszaptalanítva a cirkó. Hogy mindig legyen száraz fa a kamrában, megfelelő borválaszték a borhűtőben. Hogy minden számla időben be legyen fizetve. Hogy kezelve legyenek a megtakarítások. Hogy rendben legyen a kert. Rendben legyen az autó.
Csak csináljuk mindezt, a munka mellett… ezeregy tamagocsit etetünk, simogatunk… aztán csodálkozunk, hogy nincs semmi időnk magunkra.
Recent Comments