Korrekt

  • A XVIII. kerületnek két, nagylétszámú Facebook csoportja van. Az egyik az önkormányzat hivatalos csatornája, a másik civil.
  • Mind a két oldalt az önkormányzat, vagy hozzá kötődő admin moderálja.
  • Az önkormányzat oldalán már régóta fent vagyok. A civilre nemrég próbáltam meg feljelentkezni. Nem engedtek be.
  • A hivatalos oldal tele van gyalázkodással. (Meglepően sok hangadónál visszakereshető az önkormányzati kapcsolat.) Mi vagyunk a kerület kerékkötői. Meg persze közterület-tolvajok.
  • Tőlünk természetesen semmilyen posztot sem enged be az admin. A túl kellemetlen kommentjeinket törli.

Korrekt, nem? És még mi vagyunk kompromisszumképtelenek. Szerintük.

Megmondom őszintén, egyre kevésbé értem ezt az egészet. Az önkormányzat akkora erőket mozgósított, annyira bedobott apait-anyait, annyira bonyolult akciókat szervezett össze, hogy úgy néz ki, mintha a kerület többi része lerohadhatna, elpusztulhatna, felrobbanhatna, csak ez a nyomorult földút kapjon szilárd burkolatot. Minden értelmezhető indok nélkül. El sem tudom képzelni, mekkora disznóság lehet mögötte. De ahogy eszkalálódik a harc, egyre nagyobbat sejtek.

Chisnall

Nem tartozik a kiemelt kedvenceim közé, de nem rossz játékos. Ha elkapja a fonalat, képes nagy meccsekre is, de valahogy nem áll közel hozzám.
Ehhez képest… nézd meg a képet.

Ugyanaz a nyílkészlet.

Ugyanaz a tábla.

Ugyanaz a táblavilágítás.

Egyedül a fülünk különbözik.

Dunakanyar bringával

Ezt sem hittem volna húsz évvel ezelőtt. Hogy 50 fölött, egy kánikulával súlyosbított hétvégi napon letolunk a családdal egy közel 140 kilométeres bringatúrát.

Pontosabban, a lányokkal. A fiamnak más programja volt. De nagyon sajnálkozott, mert határozottan szeretett volna ő is jönni.

A kör maga a klasszikus szezonnyitó túrám: fel Visegrádig, komppal át, majd a túloldalon haza. Csak hát én immár 31 éve bringázok, a többiek meg abszolút zöldfülúek. Erre most mindenki végigtolta. Országútival.

Maga az útvonal abszolút klasszikus. Kora reggeli indulás. Kilenc körül még a budai oldal is jól járható, alig van gyalogos a sétányon. Fél tízkor Római. Sör. Pogácsa. Szentendre felé már kisütött az Isten napsugárkája, folyt rólunk rendesen a víz. Mi van teve, megfagytál? Hát, nem. Leányfalu. Palacsinta. Sör. Aztán hosszú, monoton szakasz, árnyékmentes terepen. Háromszoros hurrá a Salamon-toronynak. Az időzítés a komphoz tökéletes volt, 15 percet kellett csak várnunk.

Ellenben Nagymaros megfogott. A halasbódénál elképesztő tömeg, lassú kiszolgálás. Jó egy óránk ment el, de szerencsére jól álltunk. Viszont Verőcéig halál. Kánikula, vacak, rázós út, tömeg, kisteherautók, sétálgató emberek. Mármint a semmiben menő kerékpárúton.
Vác előtt a becsapós emelkedő, utána a gyönyörű platánerdő.

Majd a gödi csárda. Ahol leülepedtünk, mint az iszap. Jó hely, jó sör. Jó nagy fáradtság. Piszok nehéz volt elindulnunk. Különösen úgy, hogy árnyéktalan töltésen megy tovább az út sokáig. Gödön elvesztünk a labirintusban, elnéztem egy táblát, így végül B terv, a 2-es úton mentünk tovább. Olyan is volt. Dunakeszi után a Halál Körforgalma, 5 kilométer birkózás a forgalomban, majd a Megyeri híd környékén végre ismét kerékpárút. A pesti oldal piszok gyors lett. A Duna Arénánál le a rakpartra, a Margit hídnál szintén, észre sem vettük, és már a Bálnánál is voltunk. Jónás. Utána pedig szolíd hazakocogás.
Fél nyolckor érkeztünk meg, bőven jutott még idő egy sörre a lugasban.
Felkészül egy 160 kilométeres túra.

Powered by Wikiloc

Pista bácsi

Nagy élmény volt. Élőben találkozni Pepin bácsival.

Az utóbbi két hétben háromszor is ücsörögtem a szigetcsépi strandbüfében. (Soha rosszabb programot.) Ebből kétszer is előfordult, hogy bejött valami öreg hapsi (bakki, öreg… korombéli) és már kora délben kásásan beszélt, időnként ordibált és mindenféle módon igyekezett zavarbahozni a fiatal pultoscsajokat. Nem volt kellemes élmény. Én ebben a kocsmában a zent szeretem, nem pedig egy alkesz vén farok produkcióját.

Aztán egy kicsit továbbgondoltam. Várjunk csak. Hogyan láthatja ő ezt a világot?
Hát, először is itt él, nem messze ettől a kellemes szabadstrandtól és ettől a kellemes strandbüfétől. Kora délelőtt beállítja a mámorszintet, majd átsétál és egész nap itt lebeg. Támasztja a pultot. A törzsvendégek barátságosan üdvözlik. Időnként iszik egy sört, csak hogy a szint megmaradjon. Közben fűzi a kiscsajokat. Akik, bármilyen fura is, élvezik a társaságát. Évődnek vele. Az öreg időnként felordít, ha egy csipkelődés nagyon betalál. Aztán elkezdi magyarázni nekik a világot. Időnként flörtölget egy kicsit. A csajok vihognak. És elmagyarázzák neki a világot. Batista úr nemi életről szóló tanai nem hangzottak el, de egyáltalán nem lepődtem volna meg.
A szigetcsépi Pepin bácsi.

Adminisztratíva

Elnézést kérek mindenkitől, aki már unja ennek az önkormányzattal vívott háborúnak a fejleményeit. Ez van.

Ez a blog mindig is egyfajta publikus napló volt számomra. Arról írtam, ami éppen érdekelt. Ami éppen a fejemben volt. Ha nem történt semmi izgalmas, akkor jöttek az apró színesek, a nem szokványos elmélkedések. Szép is volt.
Mostanában erre esély sincs. Mintha az élet dacosan szembe fordult volna velem/velünk és az életünkre tör.

Ezek közül a folyamatok közül messze kiemelkedik ez a végtelenül aljas, hazug, manipulatív útépítés, beleértve a szeretett erdei, kertvégi környezetünk elpusztítását is. Mindezt azért, mert mittudomén, valaki nagyon akarja ezt az utat és semmi sem drága neki, az önkormányzat meg szolgaian befeküdt. Vádaskodok? Akinek vannak elvei, van gerince, az biztosan nem adná a nevét egy ennyire embertelen, hazug kampányhoz. Itt meg az összes képviselő beleállt a buliba: fideszes, kdnp-s, jobbikos, lmp-s, momentumos, mszp-s, dk-s, párbeszédes, független.

Gyakorlatilag az egész politikai élet ellen küzdünk. Rohadt kemény lesz.

Nos, nem vagyok jogász, nem vagyok közéleti ember. Az én hozzáadott értékem az, hogy figyelek, kombinálok és mindent dokumentálok. Itt, a blogon.