Month: April 2020

Se szeri, se száma a tömérdek okos elemzésnek, hogy mi lesz majd, ha visszaindul az élet.
Magyarul, senki nem tudja.

Nagyobb lélegzetű jóslásra én sem vetemednék, de a ‘kicsi is szép’ elv alapján egy dolgot egészen határozottan merek állítani: ha kimehetünk újra, korlátozások nélkül az utcára, megveregethetjük a haverjaink vállát, megpuszilhatjuk a lányismerőseinket, szóval ebben az időszakban a retikülként használatos kishátizsákomban a papírzsebkendő, az usb-s egér, az rj45-ös kábel, az rj45-usb fordító, a mini tolltartó, a pénztárca és a névjegytartó mellett már mindenképpen lesz egy aprócska kézfertőtlenítős flakkon is.

Az erdővel foglalkozó FB csoportban állandóan visszatérő téma a szemétlerakás. Sajnos mindig aktuális, magára a szemetet kiborító seggluk emberek primitív mentalitására pedig nincs és nem is lehet mentség.

De azért van itt valami. Nem tudom, mennyire közismert, de a vírushelyzetre való tekintettel az FKF az összes hulladéklerakó telephelyét bizonytalan időre lezárta. A kijárási korlátozás két hete tart, húsvétkor meg ugye #mostaztánténylegmaradjotthon van. Mit lehet ilyenkor csinálni? Takarítunk. Fészert, pincét, garázst, padlást. Én már túl vagyok a fészeren, a kisházon, a túracuccokon és most csinálom a padlást. A nappaliban már csak egy ösvényen lehet közlekedni, a terasz megtelt. Baromira kényelmetlen, tényleg olyan, mintha szemétdombon élnénk. Egy olyan időszakban, amikor ide vagyunk bezárva. A magam részéről elképzelni sem tudok olyan szituációt, hogy erdőbe borítsak szemetet (az erdő nekem valahol olyan, mint hívőnek a templom), de vannak olyan emberek, akik viszont igen.
Lehet, hogy ezt látjuk most.

Messziről kezdem.
Amikor ideköltöztünk, a ház végében, az út túloldalán gyakorlatilag a képünkbe vigyorgott egy ocsmány betonfal. Egy juharfa volt előtte, két csotvasz vadszilva és persze az óriási nyárfák, de ezek mindegyike a fal fölött hajtott ágakat. Mi meg ezt a betonfalat láttuk a teraszról.
Nekiálltam eltüntetni. Mindennel, ami szembejött.
Egyik nap egy haverom a közös levlistánkra bedobta, hogy van nála egy csomó dísznád. Annyira jól érezte magát a kertjében, hogy elnyomott minden más növényt. Ha kell valakinek, szívesen kiássa és odaadja a fölösleget.
Gyorsan nő? Elnyom mindent? Ez kell nekem. Elmentem érte és hoztam tíz tövet. Mindet elültettem a kerítés mellé.
Kilenc elpusztult. Az az egy, amelyik megmaradt, az meg pont olyan nyomorult helyen maradt meg, bent a szilvafák és a juharfa között.

Azóta sok idő telt el. Mára teljesen sikerült beültetnem a terepet: az udvaron belülre, az udvaron kívülre és az út túloldalán a betonfal előtti csíkba kiültettem egy csomó gyorsan növő takarónövényzetet. Annyira gyorsan nőnek, hogy tavasszal, amikor elkezdenek levelet hozni, alig lehet megkülönböztetni egymástól a növényeket. Azt az egy szem nádbokrot a téltől eltekintve például nem is látni, pedig immár elég nagyra nőtt.

Pénteken dolgozgattam, amikor kinézve az ablakon azt láttam, hogy nagyon hajolgatnak a növények. Ez nem normális. Kisétáltam a kerítésemig. Nem láttam teljesen tisztán, de valami hapsi valamivel nagyon birkózott a betonkerítés tövében. Hmm. Igazából nincs ott semmi értékes, nem feszegettem a dolgot. A növények majdnem egy óráig hajladoztak. Már tényleg borzasztóan kiváncsi voltam, mi lehet ez, de gondoltam, majd később megnézem.

Nos, valaki gyökerestől kiásta a nádbokrot és elvitte.

Én meg csak néztem bambán. Aztán elnevettem magam.

Szóval. Nem tudom, ki vagy. Azt sem tudom, hogy olvasod-e ezt az írást. Tudjál róla, hogy az ott egy másvalaki által ültetett, némileg gondozott nád volt. De ha te olyan helyre teszed, ahol egész évben látszik és gyönyörködni fogsz benne, akkor legyél boldog vele. Nálad jobb helyen lesz, mint itt.

Viszont minden más bokor tabu. Azokért már harapok.

PS.
Persze, hogy nem ennyire egyszerű a helyzet. Pár nappal később vettem alaposabban szemügyre a sávot és ekkor vettem észre, hogy valaki elcsente az egyik japánbirset. Nem arról van szó, gyökérről bármikor tudok szaporítani, de ez már egy hároméves, dekoratívba forduló példány volt. Ezt a három évet lopta el a tolvaj. Rohadjon meg.

Ma egész nap a kertben molyoltam. Délután négykor végeztem, megcsináltam mindent, amit mára terveztem.
Utána kiültem a lugasba egy Attenborough albummal és egy pohár borral. Gizi macska beletekeredett az ölembe, szórakozottan simogattam a tarkóját olvasás közben.

Tulajdonképpen béke van.