A macska szarik az egészre

Pontosítok, bár aki rendszeres olvasó, az már tudja: ilyenkor a ‘macska’ mindig Picúrt jelenti. A többi macska ugyanis normális lény, úgy viselkedik, ahogy elvárható tőlük, tudják, mit kaphatnak tőlünk, tudják, miket nem szabad csinálniuk, deal.

Na, Picúr nem.

Eleinte – éveken keresztül – élveztük. Hogy más. Hogy egyéniség. Hogy szórakoztat.
Csak hát… van, amikor az egyéniség túltolása egyfajta hübrisszé alakul át, és ilyenkor – macskaviszonylatban – a sors (értsd, én) mindent elkövet, hogy alaposan seggberúgja a macskát.

Az udvaron belül van egy apró kocsibeálló. Tényleg apró, éppenhogy befér az autó. Na, Picúr valamiért rágerjedt mindarra, ami itt található.

Az első, rendkívül bosszantó húzása az, hogy ha úgy parkolok be, hogy az első – kormányzott – kerék nem tökéletesen párhuzamosan áll, azaz akár csak egy picit is kifordul, akkor ezeken élesíti a karmait. Az udvar tele van fával. Tele van fából készült oszlopokkal, karókkal. Nem érdeklik. Csak az autógumi.
Magunk között szólva, nehéz nem arra gondolni, hogy ez a macska pontosan érti a helyzetet és tudatosan akar mindkettőnket meggyilkolni.

A második, kevésbé veszélyes, de annál bosszantóbb húzása az, hogy… finomkodhatnék, de az nem én lennék… szóval masszívan körbefossa az autót. De úgy, hogy egybefüggő fostenger veszi körbe a placcot, rafináltan beleolvadva az avarba. Egyszerűen képtelenség úgy be- illetve kiszállni, hogy ne lépjél bele.
Tudod, hogy érkezek haza? Naggggyon óvatosan kiszállok az autóból, bezárom, behúzom a garázsajtót (már ha a vakondtúrások engedik, mert ez a rohadék sztahanovista vakond nem bír nyugodni), aztán óvatosan, folyamatosan a lábam elé nézve belépkedek a bejárati ajtóig, felkapcsolom a világítást, megnézem a cipőim talpát, és igen, hiába óvatoskodtam, ott figyel az a barna szmörtyi a bakancsom rovátkái között, káromkodok, még odakint leveszem a bakancsokat, úgy, ahogy vagyok, kabátostól felmegyek az emeleti fürdőszobába, a bakancsokat bedobom a kádba, nekivetkőzök, zuhannyal, körömkefével, késsel megpucolom a bakancs talpát, majd Domesztosszal megpucolom a kést, meg a körömkefét, utána kimosom a kádat, majd összeszedem a szanaszét dobált ruhákat a lakásban..
És csak ekkor érzem úgy, hogy hazaérkeztem.

Nem mondom azt, hogy lenne szívem agyonütni. De ha egyszer nem jönne haza, már nem ejtenék könnyeket érte.

De ez a dög annyira óvatos, hogy minket is túl fog élni.

2 thoughts on “A macska szarik az egészre

  1. Azt már többször sikerült bebizonyítani, hogy a háziállatok pontosan tudják, mikor érkezik haza a gazdájuk (macskák esetében a gazdát tulajdonnak hívjuk). Nemcsak azt hallják, ha a lépcsőn megy fel, és különböztetik meg a többi lépcsőn mászó embertől, de még azt is észreveszik, ha megjött az a busz, amin a gazdi van.

    Tehát az, hogy a macskád bekeretezi a parkolóhelyet, bizony szándékosan a te érkezésedre lett előkészítve. Sőt! Gondolkodott, tervezett, várt, visszatartott, hogy a megfelelő helyen, megfelelő időben…

    Innentől az okot lenne érdemes megtalálnod:
    1) irigy az autódra, hogy vele több időt töltesz / vele jársz el vadászni. Ezt igazolja az is, hogy a kerekét mindig megkarmolja. + el akarja érni, hogy a cipődön az ő illatát magával vidd. Az-az őt magát is.
    2) a területet jelöli meg, hogy az az ővé, nem az autóé.
    3) valójában a kocsidat akarja. Azzal, hogy beállsz a keretbe, felajánlod neki. Úgymond berakod a fiókjába.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *