A vakond új nadrágja

Miért új nadrág?

Nos, az a fura helyzet állt elő, hogy felborult az evolúció menetrendje. Egy átlagos melegítő az életciklusának vége felé, miután már kinyúlt, kirojtosodott, itt-ott ki is szakadt, átváltozik melós nadrággá. Ez így van rendjén. És ha jó volt a minősége, akkor akár tízenhuszon évig is kitart. (Kertészkedésre még mindig az EPT-s melegítőmet használtam, márpedig onnan 2002-ben jöttem el.)
Nos, most az összes kiöregedő, hosszú kertészkedős karrierben reménykedő melegítőm pofára esett. Mentek dobozba, utána meg a padlásra. A fél ruhásszekrényemmel együtt.
Dolgok változnak.
Én pedig vehettem vacsiúj melósruhát. Nem kicsi volt a nosztalgiafaktor. Középsuli óta nem éreztem a vadonatúj munkásruha szagát. (Akkoriban hetente kétszer vegyi gyárban töltöttük a napot.) Később pedig mindig volt valami. A legtöbbször az, hogy nem engedhettem meg magamnak a dedikált, új melósruhát, így vagy kinyúlt melegítőkben, vagy apámtól kapott overallokban húztam az igát.
Ez viszont… ez viszont dögös ruci. Lehet, hogy szervertelepítéshez is ezt veszem fel.

Miért vakond?

Egy hete már a földet túrom, zömében négykézláb. A két kézi ásóból el is hagytam egyet, szóval maximum ásás terén kihívásokkal küzdő vakond lehetnék. Ha behunyom a szememet, fűgyökerekből álló mátrixot látok magam előtt.

Erről van szó. Ne vezessen félre, hogy a gyom ugyan jelentős a képeken, de még kezelhetőnek tűnik. Nem az. A fű még nem indult be. Egy hónap múlva már 50-60 centis fű lepné el az ágyást, nem hogy a levendulák nem látszanának ki alóla, de még a kisebb rózsák sem.

Itt pedig, a bekezdés után, már az ágyást látjuk, Herkules első hőstette után. Öt centi mélyen forgattam fel a földet és téptem ki a fűgyökér-hálózatot. Ehhez képest egy autó teljes vezetékezésének kikapása vasárnapi lazítás. Ásó? Na az nem volt. A képeken pont nem látszik, de az egyik oldalon meglehetősen sok rózsa van, a másikon pedig ilyen bújkálós szeder, japánbirs és egy szépen megnőtt torzsás ecetfa. (Könnyítésként a kiviket kihajítottam, a tíz tő levendulát pedig újraültettem.) A lényeg, hogy tele volt a föld kímélendő gyökerekkel. A fűnek a kötélszerű, olykor egy méter hosszú gyökérrendszere pedig ezek köré tekeredett, bekúszott az ágyásszegély kövei közé, a kerítés alapja alá, és úgy általában elkövetett mindent, hogy kiirthatatlanná váljon. Ennek a bonyolult hálózatnak csak kicsi kéziásóval lehetett nekiesni.
Két napnyi szopás meló volt. Két teljes rohadék nap. Négykézláb, hasoncsúszva, tüskés rózsaágak közé. Biztosan van ennél ocsmányabb meló is, de nem sok.

A konszolidáció első jele. Zöld műanyag ágyásszegély, a kő ágyásszegély kipucolva, dekorkerítés bepasszintva. Ez sem volt fáklyásmenet, dolgozott itt is a kéziásó.

Egy újabb cucli. A nájlon. Ez akkor hatékony módszer, ha még nincs növény és teljesen le lehet zárni a talajt. Na, ez itt nem állt fent. Az összes nyomorult növény tövét körbe kellett nejlonozni. A pici levendulák bebújós ruhát kaptak, a vastag bokor rózsák, szedrek méretre szabottat. Meg egy csomó anyázást. Nem kicsit bonyolította a helyzetet, hogy ez a nylon valami elképesztő vékony anyag, melyet már vágni sem lehetett rendesen (hosszasan éleztem egy ollót, mire viszonylag akadálytalanul tudta vágni), de a mértéktelen rosszindulat odakint tört ki belőle. Amikor a rózsabokrok alá bekúszva, a nejlont a fogaim között bevíve végre rápasszintottam a kerítés lábazatára, meg a növények győkerére, majd hátranyúltam a murvával megtöltött kőműveskanálért, hogy lesúlyozzam, de ekkor belibbent egy apró szellő, a nejlon pedig huss, arrébbrepült egy-két métert. Én pedig az izzadt arcomat belenyomtam a puha, jószagú földbe és elmorzsoltam néhány keresetlen szót.

Ehhez képest a murvaréteg lerakása már egyszerű volt. Majdnem azt írtam, hogy könnyed, de azért a 40 kilós zsákkal be-bekúszni a bokrok közé, felért egy kettlebell edzéssel. Ekkorra a térdem már jobban el volt kopva, mint egy kamionparkolós ribancé.

Ta-damm! A vége. Amiért annyit küzdöttem. A murvára még ráment négy centi fenyőkéreg.
Innen gyere ki, fű! (Ki fog. Olyan.)

Csak még azt nem tudom, mit fogok mondani, amikor pár nap múlva a vakond – mármint az igazi – áttúrja az egészet.