Ez az utolsó tervezett írásom ebben a témában, legalábbis egyelőre.

Abban a korábbi bejegyzésben frankón belegabalyodtam egy mentegetőzésbe, mely végül olyan hosszú lett, hogy kivágtam az egészet és csak valami rövidebb, jelzés jellegű megjegyzést tettem. Persze ez így nem az igazi, szóval most egy külön írásban térnék ki a témára.

Arról van szó, hogy miért is nem írtam semmit fogyókúrákról, diétákról egy olyan írásban, mely alapvetően a fogyásról, jobb esetben a testalkat megtartásáról szólt.

Nos, azért, mert nem ezekkel kezdődik. Hanem azzal, amit ott olyan hosszasan fejtegettem.

Rajzoltam valamit.

Már most szólok, hogy ilyen ábrát semmilyen elméletben ne keress. Ezt én raktam össze, pusztán azért, hogy illusztráljam a mondanivalómat. Ne is próbálj semmi tudományosat belemagyarázni, mert az speciel nincs benne.

dieta1

Vedd észre – és ez nagyon fontos – hogy a fenti ábra már nem csak a fogyásról szól, hanem arról, hogyan alakíthatsz ki egy minden szempontból egészséges életmódot.

Haladjunk sorban.

  • Kalória egyensúly
    Ezzel kezdődik. Itt tudod megfogni az egészet. Nem részletezem, megtettem a fentebb linkelt írásban. Ha betartod, akkor csak és pusztán ezzel simán le tudsz dobni több tíz kilót is egy év alatt. (Az egészséges tempó max fél kiló hetenként, azaz simán belefér 20+ kiló egy évben.)
     
  • Mozgás
    Ennek összetett szerepe van. Egyrészt segít az előző pontban említett kalóriaegyensúly fenntartásában. (Hiszen ha mozgással kitolod a határt, akkor lazábban lehet tartani.)
    Másrészt nagyon komoly szerepe van az egészséges életmód kialakításában. Az ember évmilliók alatt arra kondícionálódott, hogy mozog. Tudtad, hogy elméletileg mi vagyunk az egyik legkitartóbb futók az állatvilágban? Ha csak úgy elhagyjuk a mozgást, akkor mindenféle káros elváltozások indulnak el bennünk.
    Harmadrészt meg sportolni jó. Kitisztja a fejet, kisöpri a stresszt, felfrissít, sikerélményt ad. Ha ráadásul kellemes környezetben teszed (futsz az erdőben, túrázol a hegyekben, evezel a vizeken), akkor maradandó élményt is kapsz.
    Negyedrészt formálja az alakodat. A fogyás önmagában még nem az igazi. Viszont vigyázz, nem mindegy, mit mozogsz: a kardió például szálkásít, azaz ebben a mozgásformában az állóképességed nő ugyan, de veszítesz az izmaidból. Igaz, a maradék hatékony lesz. Ha viszont izmokat is szeretnél (és miért ne szeretnél, hiszen a látvány mellett a kalóriaegyensúly fenntartása is könnyebb izmosan), akkor inkább az intenzív, súlyzós edzések legyenek túlsúlyban (pl. kettlebell), de persze legyen kardió is.
     
  • Diéták, módszerek
    Ha a fenti két pontot – hangsúlyosan – beemelted az életmódodba, akkor már rengeteget tettél az egészségedért. De ezt még vastagon lehet tovább finomítani. Hogy mást ne mondjak, ha estére marad 200 elhasználható kalóriadeficited, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy iszol egy pohár bort, vagy elrágcsálsz 30 gramm mogyorót.
    Tágabban nézve, egyáltalán nem mindegy, hogy miből is tartod fenn az egyensúlyt. Már az sem mindegy, hogy a három nagy táplálékkategóriát (szénhidrát, zsír, fehérje) milyen arányban kevered, de még az sem mindegy, hogy kategórián belül milyen ételekből szerzed be a javasolt mennyiséget.
    Erről szólnak a kidolgozott diéták.
    Nos, itt sem úszod meg az edukálást. Ahogy a korábbi írásban is céloztam rá, ez az egész rengeteg tanulással jár. Olvasni kell, na meg erősen szelektálni, hogy mit fogadsz el és mi a kamu. A lényeg, hogy megismerd, milyen élettani mechanizmusok állnak az egyes diéták mögött, miért úgy rakták össze ezeket, ahogy és legfőképpen mik is a kockázataik.
     
  • Saját módszer
    Elméletileg, ha alaposan körbejártad, akkor a kész rendszerekből is elfogadhatod bármelyiket. Ha közben tartod az egyensúlyt és mozogsz, akkor még rossz választás esetén sincs olyan nagy baj.
    De ha gondolod, akkor kombinálhatsz úgy is, hogy néhányból kiveszel elveket és ezekből rakod össze a saját diétádat. Például a paleóról messziről ordít, hogy kreténbe tolt marketing, de ki lehet belőle mazsolázni hasznos részeket. Ezeket megtartjuk. A 90 napos, na az a legnagyobb marhaság, de a kéthetente egy víznap hasznos lehet. Nyilván ha ütik egymást (pl. Atkins a jelenleg orvosilag ajánlott előírásokkal), akkor eldöntöd, melyikben bízol.
    És így tovább. Ha sokat olvasol, sokat szelektálsz, egyre több dolgot fogsz beemelni az életedbe, végül ki fog alakulni a saját ízlésedhez szabott étrended.

Nos, ennyi. Lehetne még folytatni, hiszen az eddigi írások tulajdonképpen csak a táplálkozás és az egészséges életmód viszonyáról szóltak (melyből nem lehetett kihagyni a mozgást), viszont maga az egészséges életmód bővebb. Nem mindegy, mi mindennel mérgezed magad, nem mindegy, hogyan kezeled a stresszt, nem mindegy, mekkora az egód, nem mindegy mennyit és hogyan alszol, nem mindegy, mennyit olvasol, nem mindegy, hogyan érzed magad a munkahelyeden, nem mindegy mennyire vannak egyensúlyban a vágyaid és a lehetőségeid… és folytathatnám még sokáig.

De ezekről már nem írok.

A témához kapcsolódó fontosabb írások a blogon

  1. BMR, RMR és egyéb zavaró körülmények
  2. Ami működik, de tényleg
  3. Cukros bácsi
  4. Sportóra, még mindig
  5. Az diétákrul