Vagy legalábbis jobb. Egy hosszú küzdelem ért nyugvópontra, úgy, hogy ránézésre most én tűnök győztesnek.

Mivel nem vagyok benne biztos, hogy mindenki minimum négy éve olvassa a blogot, röviden összefoglalom.

A történet 2013 februárjában indult, ekkor vettem egy erős laptopot. Core-i7-es processzor, 8 GB RAM, SSD, Radeon 7600M GPU… ezek még ma sem rossz paraméterek, nemhogy akkor. A mesterterv az volt, hogy majd ezen fogok videót is vágni, így nem leszek bútorhoz kötve. A terv bevált. A Catalyst segédprogramban – mely arra szolgál, hogy szabályozzam, mely alkalmazások használják az erős és melyek a gyenge videókártyát – be lehetett állítani, hogy a videóvágó program (egy kétes eredetű Adobe Premiere) az erősebb kártyán dolgozzon. Dolgozott is, vágtam a videókat, mint a szecskát.
Aztán jött egy koranyári éjszaka. A teraszon tologattam az egeret, amikor nekiállt villogni a képernyő. Mint kiderült, a Windows automatikusan drivereket frissített, na meg a hozzájuk járó Catalyst-ot is. (A továbbiakban Catalyst Control Center, azaz CCC.) Az új CCC pedig… azzal indított, hogy az _összes grafikához kapcsolódó programot_ eltiltotta az erősebb kártyától. A böngészőket, a képmegjelenítőket, a videólejátszókat és természetesen a videóvágó szoftvert is. A notepad nyilván mehetett az erősebb grafikus kártyán.
Hagyok egy kis időt, hogy megemészd. Veszel egy 20-30e forinttal drágább laptopot az erősebb videókártya kedvéért, majd a gyári driver (mert a CCC gyakorlatilag az) letilt minden grafikus alkalmazást erről a kártyáról. Nehogy bajod essék. (Komoly, ezt írja ki a lakat mellé.)
A küzdést nem részletezem, anno telesírtam vele a blogot. A vége az lett, hogy összeraktam egy brutálisan erős desktop gépet, tégla méretű Nvidia videókártyával. Közben rátaláltam a számomra ideális vágószoftverre is, egy fekete pénteki akcióban megvettem a Cyberlink Powerdirector 12-t, valami 15e forintért, így egyben legalizáltam is a tevékenységemet. Ebben a szoftverben az volt a jó, hogy még a laptop gyengébb kártyáján is eldöcögött, igaz az átmeneteknél leggelt rendesen.

Csakhogy ezzel megint bútorhoz lettem kötve.

Nos, így teltek az évek. Kétévente karácsony környékén upgradeltem a szoftvert, aztán ennyi. Vágtam, vagdosgattam.
Egyre kisebb lelkesedéssel.
Ez a desktop gép ugyanis a nappaliba került, ahol nem csak videóvágásra szolgált, hanem ez lett rákötve a 120 centis képátlójú tévére is, azaz erről játszottuk le a filmeket, meg erről ment a nyomtató, szkenner, meg mittudomén. Most próbáld meg elképzelni: a nappali közepén az asztal, olyan 40 centi magas. A falra szerelt tévé alja olyan 120 centire van a földtől. Azaz a billentyűhöz, egérhez rá kell görnyednem a kanapéról az asztalra, a monitorhoz meg ehhez képest fel kell néznem az egekbe. A videóvágás pedig jellegzetesen több órás folyamat. Ha azt mondom, hogy kényelmetlen volt és fájt miden porcikám utána, akkor még finoman is fogalmaztam.
És akkor ott van még a betűméret. Oké, hogy nagyon nagy a monitor, de távol is vagyok tőle. Akkor lenne jó, ha a betűket fel tudnám nagyítani… csakhogy erre sem a Windows, sem az alkalmazások nincsenek felkészítve. A szoftveripar egyik, ha nem a legnagyobb szégyene, hogy még ma is vannak rögzített, bélyeg méretű ablakok, melyek a 20 évvel ezelőtti monitorok felbontásához lettek méretezve. Ha felnagyítom a betűket, akkor az ablakban látok három betűt, meg két vastag csúszkát. Aztán van olyan, hogy az alkalmazás leszarja, mekkora betűméretet használok a Windows-ban, ő rögzít egyet. Kicsit. Ne tudd meg, a Powerdirector-nál hányszor kellett felállnom, odamennem a tévéhez és kisilabizálnom, hogy mi is az a kanapéról légypiszoknak látszódó szöveg.

Nem mondtam még, de úgy kezdtem az évet, hogy nekiálltam gatyába rázni az itthoni informatikát. Gépek újratelepítése, a tesztkörnyezet kibővítése Hyper-V fürtté, elaggott szünetmentesek cseréje, a laptopok mellé nagy monitorok, a házi fájlszerver NAS-ra költöztetése a tesztkörnyezetről, tartomány telepítése, jogosultsági rendszer rendberakása, switch-ek gigásra cserélése, hálózati kábelek cat6-ra cserélése, betegeskedő router kiváltása, backup kialakítása, dokumentálás. Elvagyok.
Miután nulláról újrahúztam a laptopomat, illetve év elején 15-ösre frissítettem a Powerdirectort, az agyam hátsó részében megindult a vezérhangya. Nézzük már meg, mit fejlődött a tudomány. Hiszen változott az Intel driver, változott az AMD driver, változott a CCC (ezeket a Windows Update tette fel) és változott a Powerdirector is. Hátha. Hiszen a vágószoftvernek nem kell sok, már ez a gyökérkefe Radeon kártya is elég lenne a szaggatásmentes működéshez. És akkor megint nem lennék bútorhoz kötve, illetve tudnék kényelmes pozícióban az íróasztalomnál vágni, ahol a laptop mellett van egy nagyobb monitor is, a szoftver megjelenése pedig osztható. Mekkora élmény lenne látni is a kezelőfelület részleteit vágás közben.

Szóval újra felvettem a fegyvert.

Természetesen nem változott semmi. A CCC – nyilván az én érdekemben – továbbra sem engedte, hogy a grafikus programok az erősebb grafikus kártyát használják. Utolsó esélyként egy keresés a neten… aztán egy helyen megemlítették az UnifL-t. Első ránézésre elég ijesztő: ez egy moddolt drivercsomag. A fiúk belepiszkáltak az Intel driverbe, melléraktak egy AMD drivert és hozzácsomagoltak egy régi (legacy) CCC2 szoftvert. Az Intel driver konkrétan egy Karl Sabo nevű pacák tanúsítványával lett aláírva, ami azért elég messze van az Intel tanúsítványától. A projekt köszönetnyilvánító oldalán meg akad orosz név is.

Na, mindegy. Csináltam egy restore point-ot. A gépen fut a Comodo, ha valami aljas dolog történik közben, csak megfogja. Meg hát, csak nem a SourceForge-on terjesztenek malware-t. Gyerünk. Feltelepítettem. Működik. Innentől úgy tudom használni a gépemet, ahogy négy évvel ezelőtt terveztem: szabadon állítgathatom, melyik alkalmazás használja az erősebb, melyik a gyengébb kártyát. És igen, a videóvágó szoftver is hasít. Nyilván a Windows sikoltozik, hogy ezek nem a legfrissebb driverek, de letiltottam az automatikus frissítést, aztán bekaphatja.

Szóval egyfelől öröm, boldogság. Másfelől… azért rohadjanak már meg az illetékesek. Mint látható, a probléma megoldható. Már ha a gyári fejlesztők kihúznák a fejüket a seggükből. De nem teszik. Így viszont rá vagyok kényszerítve, hogy ilyen gyanús forrásból származó patkolásokkal piszkáljak bele a gépembe. És oké, nem valószínű, hogy rosszindulatú a kód, de nyilván nem várható el, hogy egy Szabó Karesz által sufniban gyártott videódriver agyon legyen tesztelve, azaz minden körülmények között hibátlanul működjön.

Na, mindegy. Meglátjuk.

PS1
Először csak kiváncsiságból álltam neki tesztelgetni, de annyival jobb volt, hogy nem bírtam magammal és összevágtam az egy évvel ezelőtti lengyel utazások videóját. El sem tudom mondani, mekkora élmény, hogy közelről, pontosan látok mindent, milliméterre össze tudom rakni az átmeneteket, precízen húzogatom a csúszkákat, töréspontokat. Korábban volt egy csomó olyan művelet, melyeket kerültem, mert sem a sávokat nem láttam jól, sem az egér nem volt elég stabil. Most viszont csuklóból kiráztam mindent. Sokkal hamarabb lettem kész és jobb is lett az anyag, mint az utóbbi idők videói, pedig már azok sem rosszak. Éljenéljenhurrá.

PS2
Megvan az első anomália. Néha, bizonyos szituációkban teljesen elment a monitor képe. Nem tudtam csinálni semmit, csak kinyomtam a gép szemét. Nem valami boldogan. Aztán kiderült, mi a hiba. Ha lecsuktam a monitor fedelét, majd kihúztam a külső monitor hdmi kábelét, akkor úgy emlékezett, hogy a külső monitor az első monitor, azaz amikor visszanyitottam a fedelet máshol, akkor nem kaptam képet. Eddig ilyesmi nem volt. A megoldás persze nem bonyolult: először kihúzom a hdmi kábelt, majd csak utána csukom le a fedelet. Nagy ügy.