László lustán fordult a másik oldalára. Jó meleg dunyha, finom. Kidugta alóla a kézfejét, de egyből vissza is rántotta. Odakint égetett a hideg. Megtömködte a párnáját, majd kéjesen belefúrta a fejét. Még nincs világos, még lehet aludni.
A következő pillanatban anyja rángatta ki az ágyból.
– Hé, te semmirekellő! Mindjárt a hasadra süt a nap!
– A nap? Még sehol sincs!
– De mindjárt itt lesz és a hasadra süt!
– Áááá! Sötét van! És hideg!
– És április utolsó vasárnapja! Nem emlékszel?
László gyomra felémelygett. Ja. Tényleg. Hogy ő hogy utálta mindig ezt a napot. Hatalmas felfordulás a faluban. Ünnepség. Fabódék, lassan lerészegedő emberekkel. Eltekintve azoktól, akik már eleve részegen mentek ki. Mutatványosok. Célbadobáló bódék. Tömeg. Emberek, akik azért mentek ki, hogy összezsúfolódjanak azokkal, akikkel egyébként egész évben együtt vannak. Léggömbök. Nyalókák. Bóvlik, kacatok.
Na meg az ünnepség csúcspontja, a férfiasság mértéke: a medvetökönrúgó verseny. A faluban csak azt tartják igazi férfinak, aki már legalább egy medvét megrúgott. Persze előtte pálinka, utána meg hajnalig tartó ünneplés, végül talicskafuvar hazáig. László gyűlölte az egészet.
De most nem lehetett kibújnia. Lassan már házasodhatna, de még nem volt dolga nővel. Persze, mert eddig nem is volt olyan, aki érdekelte. Eddig. Viszont pár hónapja költöztek ide Helgáék és László szabályosan belecsavarodott a lányba. Csak hát, a faluban olyan mamlasznak tartják, aki még semmit sem mutatott, csak üldögélt otthon az anyja szoknyáján. De majd most, úgy elrendezi azt a medvét, ahogy medvét még sohasem.
~oOo~
Amíg László reggelizik és hallgatja anyja korholását, ejtsünk pár szót erről a furcsa hagyományról. Sok-sok évvel ezelőtt Tóni bácsi hajnalban kiment a csalitba pisilni. Mit ád az ég, pont ott őgyelgett egy jó nagy barnamedve is. Szerencsére Tóni bácsi csizmát vett, mielőtt kiment, így amikor a medve két lábra ágaskodott előtte és elordította magát, nem habozott, hanem erőből tökönrúgta. A medve továbbra is ordított, csak most már falzettóban. Aztán nyüszítve elfutott. Az ordításra kirohantak a szomszédból is, és tisztán látták az egészet. Így lett Tóni bácsiból a falu hőse. Az igazi férfi. Tavasszal pedig az összes férfiember felkerekedett az erdőbe, hogy megmutassa, van ő is olyan kemény legény, mint az öreg Tóni. Így teltek az évek, egészen addig, amíg el nem terjedt a medvék között, hogy ezek az erdők nem igazán medvéknek való erdők, különösen nem a hímeknek. Csakhogy addigra már hagyomány lett ebből a sportból. Márpedig ahol igény van, ott előbb-utóbb lesz megoldás is. Az április utolsó vasárnapján tartott vásárban kaszkadőrök öltöztek be jó pénzért medvének, a vállalkozó kedvű legényeknek meg tökön kellett őket rúgniuk. Persze mindenki tudta, hogy ezek nem igazi medvék, nem is bátorsági próba volt ez, hanem ügyességi. A kaszkadőrök ugyanis boszorkányosan mozogtak, nem volt könnyű elkapni őket. Aztán azt a legényt, akinek a legtöbbet sikerült megrúgnia, azt hirdették ki abban az évben bajnoknak.
~oOo~
A reggeli után László felöltözködött. Anyja gyengéden vette elő a szekrényből fia bakancsát, melyet előző este gondosan megvasalt. Az anyai szeretet minden finom rezdülése benne volt azokban a vasakban. László mogorván felvette, anyja simogatásra mozduló kezét ellökte magától, majd morogva kiment a házból. Anyja fátyolos szemekkel nézett utána: kezd ez a gyerek hasonlítani az apjára. Talán ember lesz belőle.
László rosszkedvűen rugdosta félre a köveket a földúton, ahogy ereszkedett le a faluba. Már most megbánta az egészet. Ekkora baromságot! Méghogy igazi férfi? Mi köze ennek az egésznek a férfiassághoz? A férfi szeresse a nőt, a nő szeresse a férfit, ketten vállvetve meg csak keresztülverekedik magukat az életen. Semmi szükségük sem lesz tökönrúgási tudásra. Istenbizony, ez nagyobb marhaság még a pávák farokmutogatási gyakorlatánál is. Aztán továbbgondolta a dolgot és durván elpirult. Na, még csak az kéne. Szines tollakkal megtűzdelve.
Kezdett beérni a faluba. Kezdett gyorsabban verni a szíve. A szélső ház Helgáéké. Hátha pont kint lesz az udvaron?
Aztán földbe gyökerezett a lába. Igen, kint volt. A kerítésnél. És enyelgett Pistával. Azzal az agyatlan vadbarommal. Azzal a seggfejjel, aki kettőig sem tud számolni, de a tehenet beviszi a vállán az istállóba, ha az megmakacsolja magát. Azzal a hülyével, aki még nem vette észre, hogy a teheneik direkt lustaságból makacsolják meg magukat.
Meglátták, ahogy közeledik. Pista odasúgott valamit a lánynak. Mindketten felnevettek.
– Fulladj meg csizmában – morogta László.
A hangulatának persze lőttek. Helgával már nem tud beszélni. Sőt, így, hogy Pista ott van, és biztosan be fog neki szólni, még jó, ha valahogy meg tudja őrizni a méltóságát. Mindezt pont a lány előtt.
– Na, itt van a csirkék hercege, a félelmetes László – üdvözölte Pista. Helga kuncogott.
– Sziasztok – lökte oda László.
– Hová mész, te anyuka kedvence?
– A faluba.
– Nem mondod? Dehát ott most medvék vannak!
– Menj a fenébe. Beöltözött emberek.
– Huh! Huh! Én a nagy medve vagyok! – játszotta el Pista – Te szerencsétlen, te már a medvebőrtől összeszarod magadat.
– Hagyjál békén! – kiáltott rá elpirulva László – Vagyok olyan kemény, mint te!
Pista éktelenül elkezdett röhögni. Lászlóban forrongott a düh, a feje vörösödött.
– Nyuszi vagy, László! – nyögte ki Pista, amikor levegőhöz jutott.
Helga felnevetett.
László próbálta visszatartani a dühét, de nem sikerült.
– Áááááá! – ordított egy nagyot és rohamléptekkel nekiindult a falunak. Ezen még Pista is meglepődött. Színpadiasan széttárta a kezét. Helga érdeklődve nézett László után.
László dúvad bikaként rontott be a faluba. Bassza meg, hol van egy bolhás maskarás? Úgy kiforgatja azt a pucércsigát, hogy összeszarja magát, ahányszor csak medvére gondol. És ott is van! Méghozzá, nézdd már, milyen hülye helyzet! Egy csendőr hadakozik a kaszkadőrrel, de szemmel láthatóan nem bír vele! Hát ma már minden bohócot felvesznek csendőrnek? Félresöpörte a rend őrét, majd kihasználva a kaszkadőr meglepődését, tiszta erőből tökönrúgta. – Nesze, Pista! – kiáltott fel. Az alak összegörnyedt. László felragadott egy rönkszéket a kocsma teraszáról és darabokra törte a kaszkadőr fején. – Nesze, ez is a tiéd! – ordította. A medvebőr kiterült. László felkapta a szék egy darabját és a kaszkadőr hátára ugorva erőből csépelni kezdte a fejét. – Nesze! Nesze! – fűzte hozzá minden ütéshez. Egyezményes jel volt, hogy ha a kaszkadőr megadja magát, akkor kézzel ütögetnie kell a talajt. De ezt keményebb fából faragták, nem adta meg magát. László pedig csak ütötte, amíg a koponyája pépessé nem lapult. A csendőr úgy rángatta le a hulláról. László kis híján a csendőrnek is nekiment, aztán váratlanul kijózanodott.
– Mi történt? – kérdezte kábán.
– Rendben vagy, fiam? – kérdezte a csendőr.
– Persze.
– Hányat mutatok?
– Négyet.
– Rendben – ellenőrizte le a csendőr alapos ujjszámolással.
– Huh – nézett le maga mellé László – Ez meghalt? A marhája. Miért nem adta meg magát?
– Mert a medvék nem ismerik az egyezséget.
– Miiii!? Medvék?
– Bizony, fiam. Ez egy erdőből betévedt, kiéhezett medve volt.
– Dehát ez óriási.
– Abbiony. Egyedül nem is bírtam volna vele.
Eddigre szép számmal gyűltek köréjük az emberek. Nézelődtek, de sem a medvét, sem Lászlót nem merték megközelíteni. A fiú kezében még mindig ott volt a véres székláb. A hír gyorsan terjedt. Ilyen még nem volt. Mert bátor dolog ugyan tökönrúgni egy medvét, de puszta kézzel agyonverni, olyat még senki nem csinált, emberemlékezet óta.
Végül László megkapta az Örökös Bajnok címet.
Kaszkadőrt viszont azóta nem találnak a szerepre.
Recent Comments