Tulajdonképpen

Mielőtt bárki berágna, hogy a tegnapi írással megsértettem a vallását, elmondom, hogyan állok én ehhez az egészhez.

Már régóta csodálkozom, mennyire rövidlátó az ember, mennyire nincs érzéke a méretekhez. Nézzétek meg az összes vallást, legendát, mítoszt. Szinte mindegyikben úgy rendezik le a halál utáni dolgokat, hogy aki az Istennek megfelelően élt, az a túlvilágon mellé kerül, a többiek meg le a büdös alvilágba. Ugyanígy gondolkodnak a keresztények, a muszlimok, a vikingek, az indiánok és még a fene tudja, kik mások. Vegyük észre, ez mekkora rövidlátás. Felkerülök a Paradicsomba és 24 huri vesz körül? Ez egy hónapig remek program. Még talán egy évig is. De egymillió évig? Százmillió évig? Egy örökkévalóságig? Vegyük észre, hogy teljesen mindegy, hogy Pokol, vagy Mennyország: az igazi büntetés az örökkévalóság. Annak fényében teljesen mindegy, hogy mink dugunk a Paradicsomban, vagy minket dugnak a Pokolban.
Egyedül a reinkarnáció/Nirvána elképzelés lóg ki valamelyest a sorból. Érezhető, hogy ezt bölcs emberek alkották. Még ha meg is akarták vezetni az embereket, nem értéktelen vackot adtak érte cserébe. Mint tudjuk, a buddhizmus szerint, ha elérjük a tökéletes állapotot, akkor végre kiszállhatunk. Teljesen és véglegesen meghalhatunk. Az a jutalmunk, hogy megszabadulhatunk az örökkévalóságtól. Szvsz határozottan jó üzletnek tűnik.

~oOo~

Nem, nem vagyok vallásos, még az egyébként szimpatikus buddhizmusban sem hiszek. Valahogy úgy képzelem, hogy az emberek eleinte féltek a kiszámíthatatlan környezetüktől, ezért kitalálták az isteneket. Aztán féltek attól, mi lesz velük a halál után és a – rövidlátó – vágyaik alapján kitaláltak valami kellemes túlvilági életet. Melyben persze ugyanúgy szerepeltek az isteneik is, konkrétan maguk mellé emelték a jókat, eltaszították a rosszakat. Így alakult ki a hit. Aztán néhány okos ember rájött, hogy a hiten keresztül milyen könnyen lehet irányítani az embereket, így alakult ki a vallás, majd az egyház.

A magam részéről úgy gondolom, hogy mindez ember alkotta konstrukció és maximum a vágyainkat fejezi ki, nem a valóságot. A valóságban sokkal valószínűbb, hogy a halál után nem lesz semmi. Meghalunk. A gondolataink, a tevékenységünk, ha volt annyira fontos, akkor a nevünk fennmarad pár emberöltőig, ha hatottunk a közgondolkodásra, akkor az beleépült, hurrá, egyébként pedig maximum a gyerekeink fognak emlékezni, milyen is volt az öreg. Nem hiszek semmilyen egyéni végzetben, semmilyen személyes gondviselésben.

Másfelől… semmi kifogásom sincs az ellen, ha a világunk ismeretlen részeit továbbra is Istennek nevezzük, bár tény, hogy az én Istenem leginkább gravitációs hullámokból, téridőből, szubkvarkokból, limbikus agyból, sötét anyagból és hasonló, akár még soha nem látott jelenségekből épül fel.
És vedd észre, hogy az az elképzelés, miszerint a halál után már nincs semmi, az tulajdonképpen az én evilági vágyakozásom. Azaz lényegében nem sokban különbözök a világot értelmezni akaró ősembertől.