Ma délután elmentem a körzeti orvoshoz. (Megérte: kezeletlen torokgyulladásból kialakult hörghurut-gyulladás. Persze olyan nagyon most sem tudom kezelni, tanfolyam, utána pedig pihenőnap nélkül egy hétvégés, kevésalvásos, tetű migráció. Hogy fulladna meg az összes ügyfél, aki azt hiszi, hogy az informatikus szakik csapágykopásig hajtható kevlárrobotok.)
Na, ennyi ünnepi jókivánság elég is.

Szóval elmentem a dokinőhöz. Időben. Ami azt jelenti, hogy ha be akartam jutni a rendelés első órájában a szabadfogású döntőbe (ekkor bárki bemehet, utána már csak az időpontosok), akkor 70-80 perccel korábban már oda kellett mennem. Így lettem a második. Persze a rendelő ilyenkor még nincs nyitva, kint üldögéltünk a szabadban egy padon.
Húsz perc múlva kinézett ránk a takarítónő.
– Drágáim, nem félnek, hogy megfáznak?
– Már meg vagyunk. Azért vagyunk itt – válaszoltuk szinte egyszerre a sráccal.
Persze ettől még nem nyílt ki a váró. De legalább vigyorogtunk egyet a kollégával.