– Szia Mérleg! Szép napunk van!
– Kabbe.
– Mi van? Birkózószőnyegen aludtál?
– Ehe. Miszter Kétszermérekezeknaponta viccelődik.
– Jaj, ne légy már ilyen!
– Rossz napom van. Hagyjál békén!
– Rossz napod? Egy mérlegnek?
– Ugyan, mit tudsz te a mérlegekről, te csupasz majom!
– Na jó, ebből elég. Mérj meg!
– 112.
– Micsoda??!!!
– 112.
– Nebassz! Tegnap futottam az idei rekordomat!
– Leszarom.
– Egész nap egy tányér párolt zöldséget ettem!
– Leszarom.
– Két kilóval mértél többet, mint tegnap!!
– Ez van. Kövér vagy. Dagadék.
– Szórakozzál mással, vazze.
– Hé, mit csinálsz! Hé! Ne…!

Elem ki. Fogmosás. Fésülködés. Elem be.

– Áááá. Mintha elájultam volna!
– Lemerült az elemed. Kicseréltem.
– Köszi. Mondjuk… nem mintha nem lennék hálás, de ez az elem… nem tűnik valami újnak.
– Csak ilyen volt itthon.
– Hát, jó.
– Mérni fogsz.
– Már megint ráállsz a hasamra?
– Ez a dolgod.
– De akkor is… olyan megalázó!
– Pofabe. Mérsz.
– …
– Mennyi?
– …
– Halló! Mennyi?
– Azt mondtad, pofabe.
– Jézus. Mondjál már egy számot!
– …
– Kettétörlek és kibaszlak a kukába!
– …
– Szeretnélek figyelmeztetni, hogy idén már te vagy a harmadik mérleg nálunk!
– Hé! Még csak március van!
– Na, Miszter Fejszámoló magához tért! Mennyi?
– 110.
– Helyes. Ugye, tudsz te mérni, ha akarsz.
– Még szép.
– Viszlát. Holnap megint jövök.
– Oh, shit.