Kidobod? Butaság. Például el lehet dolgozni fasírozottba. Jó, tudom, nem lehet mindennap fasírozottat csinálni, különösen ebben a rohanó világban.
De valami hasonlót igen.

Biztosan van otthon ilyen préselt melegszendvicset gyártó sütőd. Ha nincs, érdemes beszerezni, párezer forint és nagyon jó dolgokat lehet vele improvizálni.

Például fogod a brutálisan kemény zsemlét. Láncfűrésszel felvágod. (Ne mondd, hogy az sincs otthon.) Jól megvajazod, egy kis mustár, egy kis majonéz, egy kis gulyáskrém. Bármi mehet bele, amitől szaftosabb lesz. Aztán egy szelet sonka, vagy párizsi, vagy májkrém. Aztán sajt. Füstölt is, meg nem füstölt is. Jó sok. Majd összerakod a zsömit – és most jön a trükk – jó alaposan megmosod a csap alatt. Csöpögjön belőle a víz. Utána ezt a pépet berakod a sütőbe, jó erősen rácsukod a tetejét, majd vársz 15 percet. Ennyi idő alatt az olvadt sajt összekeveredik a zsemlepéppel és egységesen ropogós keménységűre sül. Pár perc hűlés után fogyasztható. (Én céklát és kisfröccsöt szoktam tálalni mellé.)

A többit már a fantáziádra bízom. Lehet belerakni gombát, én már ütöttem rá tojást is. Újhagyma. Az ananász is meg tudja bolondítani. A kolbásszal, szalámival vigyázni kell, mert ezek sok zsírt engednek. Nyilván a bacon és a szalonna is. Nagyon jó olyan esetekben is, amikor már gyanús a sonka, mert már egy hete áll a hűtőben. Negyedóra sütést még a legkeményebb baktérium sem bír ki. Tipikus hűtő- és spájztakarító kaja.