Egy újabb valóságtól elszakadt mondat. Nem az első, irkáltam már ilyesmikről. Hogy ma már nem lehet annyit mondani együttérzésünk jeléül, hogy “részvétem”, mert egyből furcsán néznek ránk: még csak nem is őszinte? A részvét szó gyakorlatilag megszűnt, elfoglalta a helyét az őszinterészvét szó. De ugyanez a helyzet a ‘Hogy vagy?” kérdéssel is. Udvariatlanság komolyan venni és elmondani, mennyit javult pár napja az aranyerünk. Köszönés lett belőle: Hogyvagy? Köszjól! Nincs értelme a mögöttes tartalmat keresni, hasonlóképpen, mint ahogy azt sincs értelme firtatni, miszerint a szervusz üdvözlés eredetileg azt jelentette, hogy a szolgád vagyok. Olyanok is kevesen vannak, akik tényleg azt szeretnék kifejezni a köszönéssel, hogy legyen jó napom. Ennyiből a legszimpatikusabb forma a Gerald Durrell könyvekben az afrikai bennszülöttek “Látlak, uram!” köszönése. Pont annyit jelent, mint ami a kifejezésben benne van.
Nézzük akkor a címben szereplő kérdést. Nem tartozik a kedvenceim közé: számomra a felületes problémamegoldást testesíti meg. Látjuk a másikon, hogy valami nem stimmel: az illető máshogyan viselkedik, oda a vidámsága, a megszokott pozitív reakciók helyett csak negatívak jönnek, szóval az illető éppen magára húzta a szoba sarkát. Valamiért viszont mégsem azt mondjuk neki, hogy “Te, figyelj, van valami baj? Tudunk róla beszélgetni?” Nem, ehelyett jön ez a macsó szar, mely poénkodva egyben le is zárja a közeledést, nehogy már a csórikám tényleg ránkzúdítsa a bajait.
Ráadásul még veszélyes is. Erre az állapotra ugyanis az ital a legritkább esetben megoldás. Lehet, hogy az illető komolyan veszi. Persze, az ital tud valamit oldani a feszültségen, pillanatnyilag. De ha nagy a baj, akkor a berúgás után is ugyanolyan nagy marad, plusz jön egy emberes másnap, plusz egy adag lelkiismeretfurdalás, hogy milyen tré ember vagyok. És még az is lehet, hogy a szerencsétlen újabb berúgásokkal próbálja ezt az egész katyvaszt gyógyítani.
Ha nagy a baj, akkor tapasztalataim szerint egyedül a környezetváltozás segít. Kimenni stoppal Finnországba és kibérelni északon egy faházat két hónapra, aztán túlélni, éjszakai fürdőhöz jeget törni a közeli tóban. Keresztülgyalogolni az Alpokon. Megtanulni síelni/kajakozni/lovagolni és elmenni egy kéthetes túrára. Meg ilyenek. Reset, de nem alkohollal. A lényeg, hogy a testet is és a szellemet is lefárasszuk annyira, hogy ne foglalkozzon azzal, mi is van most az otthagyott hétköznapi életünkben. Aztán visszajönni, megoldani mindent és csodálkozni, mi is volt itt a probléma?

Valahogy így. Ha már mindenáron ragaszkodsz ehhez a formulához, akkor legközelebb kérdezz így: “Csavarogsz kedvedre eleget?”