Karikaturistának lenni

Ne nevess ki, ezelőtt tíz évvel komolyan gondolkodtam azon, hogy rajzolásból fogok megélni. Magyarországon ez reménytelen lett volna, nálam ezerszer tehetségesebb versenyzők is csak kinlódtak: nincs hazai piac. Viszont van net és itt van a nagyvilág. Miért ragadnék bele egy ilyen reménytelen közegbe, mint a hazai? Ráadásul akkoriban meglehetősen tájékozott voltam a karikatúravilág dolgaiban. Láttam, milyen a színvonal: megugorható. Voltak is tűzközeli ismerőseim, akikkel meglehetős rendszerességgel levelezgettem. Szóval nem volt ez annyira reménytelen, mint ahogy most visszagondolok rá.
Nagy szerencsémre mégis az informatika mellett döntöttem. Ebből biztosabban meg lehet élni, a karikatúra meg megy hobbinak. Most gondold el, fordítva milyen hülyén nézne ki.

A hosszú bevezető után lássuk, hogyan is jött elő ez a téma. A drawn belinkelt egy oldalt, melyet én most továbblinkelek: James Sturm kimerítően ecseteli a vívódásait, hogyan szedte össze a bátorságát, hogy karikatúrát adjon be a New Yorkerhez, egyáltalán, milyen motivációból rajzolt előtte hónapokon keresztül napi egy newyorker stílusú rajzot, hogyan került be a szentélybe, hogyan mérettetett meg és mi lett a végső döntése. Tanulságos.

Hiszti

Amikor a külső világ és a belső világ összhangban van.

Odakint tombol a gazdasági hiszti. Nemcsak az amatőrök, hanem a profik között is. Nem csak én mondom, hanem Joachim Goldberg is. Valamennyi ok van rá, de annyi nincs, amekkora mozgások vannak. Túlreagálás. Hiszti.

Idebent pedig az immunsejtjeim csinálják ugyanezt. Megjelenik némi ártalmatlan parlagfű-pollen a levegőben, bejut az orromba és az immunsejtek egyből behisztiznek. Lehet, hogy van valamennyi okuk rá. De annyi biztosan nincs, ahogy lekezelik a helyzetet: percekig tartó tüsszögésrohamok, orrfolyás, könnyezés, szemviszketés. Túlreagálás. Hiszti.

Összhang.