Day: November 15, 2010

Mi így vonulunk be

Feküdtem az ágyamban, néztem a plafont, amikor eszembe jutott egy régi emlék. Fogalmam sincs, honnan, fogalmam sincs miről… de jót vigyorogtam rajta. Fel is kaptam a netbookot, gyorsan lejegyeztem.

Mint korábban már írtam, a 87-es év nagyon rücskösre sikerült. Már a gödörből való kimászás jegyében történt, hogy felvettek az egyetemre egy kk munkára és szállást is kaptam a Tudósotthonban. Hétvégén cuccoltam be, hétfőre terveztem a papírozást az irodában. Igenám, csak vasárnap a haverok és haverinák nagy üdvözlő bulit szerveztek. (Akkor én már – mai szóval – bachelor voltam, azaz mérnökember. Az egyetemi oktatók is kollégának szólítottak, a legtöbbjükkel tegeződtem is. A technikusok között pedig akkorra már nagyon sok ismerősöm volt, sokan hozzám hasonlóan a félévismétlést próbálták az egyetem közelében átvészelni.) Lényeg a lényeg, haverok közé kerültem, vasárnap este pedig orbitális bulit csaptunk. Az utolsó kolléga reggel hatkor kacsázott vissza a szobájába.
Én pedig ott maradtam egy irgalmatlan mocskos konyhában. Mindenfelé üres üvegek hevertek, a padló ragadt a kiborult italoktól, a hamutartókban púposan állt a hamu, beleszurkálva a csikkek… szóval ahogy egy hajnal hatig tartó buli után ki tud nézni egy helyiség. Nekem ugye szobám még nem volt, az iroda meg reggel nyolckor nyitott. Elhatároztam, hogy jó fiú leszek, addig kitakarítok. A következő pillanatban koppant a fejem az asztallapon, elnyomott az álom.

Óriási rikoltozásra ébredtem. Megérkeztek a takarítónők. Meglátták az irgalmatlan nagy rendetlenséget, a koszfészek közepén pedig egy tök ismeretlen részeg fazont, aki az asztalra borulva aludt. Már szalajtották is egyiküket a gondnokért, hogy hívja a rendőrséget.
Én meg szépen, lassan, ahogy kezdtem felfogni a körülöttem lévő világot, rájöttem, mi a probléma. Hiszen ezek a takarítónők azt hiszik, hogy én egy illegális behatoló vagyok!
Így a részeg emberek önbizalmával felálltam, elmosolyodtam – egyből hátraugrottak vagy két métert – és barátságosan közöltem velük, hogy ugyan már, nem vagyok illetéktelen behatoló, mától én is itt lakom.

Nem azt a reakciót kaptam, mint amire számítottam. Körbenéztek a konyhában, felmérték az iszonyat nagy disznóólat – és ha lehet, még hangosabban kezdtek el sikoltozni.

***

A takarítónőkkel egyébként soha nem sikerült jól kijönnöm. Most hagyjuk azt a részt, amikor fogadásból négykézláb körbecsókoltam a kollégium folyosóját, ők meg falkában jöttek utánam, hogy mit csinálok én az ő folyosójukkal. Sokkal durvább volt, amikor szatírnak néztek.

1987. Naná. Mire számítottál?

Akkor már a fűzfői munkásszálláson laktam. 3+1 műszakban jártam dolgozni a gyárba, az adott napon éppen délutános voltam. Kilenc körül keltem, szuttyogtam egy kicsit, majd tíz körül elmentem zuhanyozni a közös férfi fürdőbe. Éppen a tus alatt álltam, már nem emlékszem, mimet is szappanoztam, amikor nyílt az ajtó és becsörtetett egy takker. Na azt a visítást, amit az a nő csapott, amikor meglátott, azt nem lehetett megjátszani. Eldobott mindent a kezéből és kirohant a folyosóra.
Megcsóváltam a fejemet, befejeztem a zuhanyzást, majd egy szál derékra csavart törölközőben kiléptem a folyosóra.

Odakint egy orkhadsereg várt rám. A takarítónő fellármázta a szintet, hogy őt megtámadta egy szatír a tusolóban. Az összes kockafejű, izomagyú melós kijött a folyosóra, hogy megvédje. Nem tudtam nem észrevenni, hogy néhánynál széklábszerű tárgyak is voltak. Én meg álltam ott közöttük, egyik kezemmel a törölközőt fogtam össze, a másikban meg a tusfürdőm volt.
– Hé, fiatalember, itt nem szokás ám ilyesmiket csinálni! – kezdte a kárálást az egyik.
Végignéztem rajtuk és igazat adtam neki. Én se néztem ki belőlük, hogy túl sokszor zuhanyoznak.
– Nézzék – próbáltam a józan ész keretein belül tartani a történetet – ez itt egy férfi zuhanyzó. Én pedig elmentem zuhanyozni. Mi itt a probléma?
A takarítónő a háttérben hangosan szipogott.
– Nem zuhanyzunk délelőtt. Ez a szabály. Értve vagyok? – mordult fel az előző redneck.
– Felőlem – vontam meg a vállamat, aztán határozottan elsétáltam közöttük.

A szobámból hallottam, hogy jó egy órán keresztül vigasztalgatták még a folyosón a takkert és mindennek lehordták az ilyen városi ficsúrokat. Akik felrúgva a legelemibb szeméremérzetet, képesek délelőtt zuhanyozni. Ruha nélkül.

Bridzs és Nirvána

Rossz vagy, ha nem vagy jó!
Rossz vagy, ha nem vagy jó!
Rossz vagy ha nem vagy,
Ha nem vagy teljesen jó!

Sziámi: Két Krumpli

Tételezzük fel, hogy van lélekvándorlás. Tételezzük fel, hogy van ítélet. Minden élet után eldől, mennyivel javítottad a karmádat, majd annak megfelelően születsz újra.
Egy ilyen rendszerben mit saccolsz, mi a jobb: sok aggyal születni, vagy kevéssel?
Nem, ne vágd rá a választ. Hiszen nem tudod, hogyan történik az ítélkezés. Ha például úgy, mint a versenybridzsben, akkor nem árt, ha árnyaljuk egy kicsit a hozzáállásunkat.

A bridzs egy kártyajáték, mely osztással kezdődik. Azaz sokkal nagyobb szerepe van a szerencsének, mint mondjuk a mindig rögzített pozícióból induló sakknak. Mégis, a bridzs – a sakkhoz hasonlóan – versenysport lett. Ezt csak úgy érhette el, hogy amennyire csak lehet, kiiktatták belőle a szerencsefaktort.

Hogyan? Sokféleképpen.

Nézzük meg például a párosverseny lebonyolítását.

Egy bridzsasztalnál négy ember ül. Ebből a két szembenülő alkot egy párt, ezt más szóval vonalnak is hívják. A játék lényege, hogy a párok a licit során átadott információk segítségével (lsd Ottlik metanyelve) megismerjék egymás lapjait, megtalálják a vonaluk számára az optimális felvételt, majd a játék második felében le is játsszák azt. A lapokat nem dobálják be középre, hanem mindenki bemutatja az aktuálisan kijátszottat, majd maga elé teszi. Így amikor vége van egy partinak, mindenkinél ott maradnak az eredetileg osztott lapok. Ezeket beteszik egy tokba, melyben négy zseb van, az égtájak szerinti jelölésben. Így oldható meg, hogy ugyanazt a partit később mások is lejátszhassák. Mindegyik tokhoz tartozik egy ún szkórlap, erre a játszma után mindenki ráírja, hogy az egyes vonalnak mit sikerült kihozni a partiból. A szkórlapot belehajtogatják a tokba, a parti lejátszása előtt tilos megnézni.
Amikor benevezek a párommal egy páros bridzsversenyre, rögtön az elején kirakják egy faliújságra, hogy az E-W vagy a N-S vonalra kerültünk. Az általános gyakorlat, hogy a N-S párok fixen maradnak az asztaloknál, az E-W párok vándorolnak, mondjuk növekvő asztalszám szerint, a tokok pedig szintén vándorolnak, csak éppen csökkenő asztalszám szerint. Így érhető el, hogy mindegyik pár lejátssza mindegyik leosztást, csak éppen változó ellenféllel.
Természetesen előfordul (hajjaj), hogy az egyik vonalon rendre erősebb lapok jönnek ki a keverésből, míg a másikon gyengébbek. Ha a versenyforma nem így lenne megszervezve, akkor a jobb lapokat kapók rendre több pontot kapnának, a gyengébb lapokat kapók meg szívnának.
Csakhogy a pontszámítás úgy történik, hogy megnézik, hogy egy konkrét vonalon (mondjuk az E-W) ki mit tudott kihozni partinként a kapott lapokból. Aki a vonalon a legtöbbet, az kapja a 100%-ot (ún. top score), aki a legkevesebbet, azé a null score. A köztes eredményeket egy bonyolult algoritmus alapján számolják ki, a pontszám és az előfordulási gyakoriság alapján.
Hogy érthetőbb legyen, nézzünk egy konkrét példát. Ha egy lapban az E-W vonalon 4 pikk van (pikk adu mellett 10 ütés), akkor az az E-W vonal írja a top score-t, aki akár a bravúros játéka, akár az ellenfél balfaszsága miatt 11-et tudott ütni. N-S vonalon az írja a top score-t, aki el tudja buktatni mondjuk egy ütéssel a 4 pikk felvételt és az a nullát, akinél a plusz egyet ütik. Minden más asztalon nagyjából átlagos pontokat szereznek a párok. (Persze élőben irgalmatlan szórások vannak, de a lényeg gondolom érthető.)

Most jön a végső csavar. Ugyanis innentől nem az számít, hogy egy bazi erős lappal bemondasz egy 4 pikket és különösebb izgalmak nélkül megjátszod, hanem annak a felismerése, hogy ebben a lapban jóval több van – és azt játszod meg. Az pedig gyakorlati tapasztalat, hogy jóval nehezebb egy erősebb lapból a licit alapján bemondani – és utána megjátszani – egy nagyon erős felvételt, mint mondjuk gyenge lappal elbuktatni azt. Azaz mivel az eredményedet a többi hasonló lapot kapott párral hasonlítják össze, nem biztos, hogy jobban jársz azzal, ha az erős lapot kapod – mert nem az abszolút eredmény számít, hanem a relatív.

Érted már? Ha a karmád javítását azzal mérik, hogy a szellemi képességeid alapján mennyit kellett volna javítanod rajta, akkor lehet, hogy egy nagy aggyal eltöltött langyos élettel rosszabbul jársz, mint ha egy jóval kisebb aggyal élnél le egy harcos, jobbító szándékú életet.

ps1:
Nem vagyok buddhista, így nem tudom, valójában hogyan is képzelik el ezt az egészet – azt meg végképp nem tudom, valójában hogyan is mennek ezek a dolgok. Amennyire tudom, ítélet nincs, maga a karma szintje határozza meg az újjászületést. De ha van némi egyensúlyozó logika a világmindenségben, akkor úgy kellene működnie, ahogy fentebb leírtam.