- Az egyik legkeserűbb dolog az, amikor az irónia valósággá alakul, pusztán a közöny és megszokás révén.
- Időnként játszok olyat, hogy felidézek egy régi, már-már elfeledett ismerőst, majd eltöprengek, hogy tudnék-e szerelmes lenni bele. És ha igen, akkor egy kicsit szerelmes leszek.
- A legszarabb, amikor azért nem tudsz péntek délután munkaidőben békésen internetezgetni, mert egy csomó dologtalan ember mögötted áll le trécselni.
Month: April 2010
Csak keményen
Először egy rövid bevezető.
A nagylány hamarosan érettségizik. Jó másfél hónapja felmértük, hogyan áll – és azóta pánikszerűen közösen tanulunk. (Mondjuk, ismerős menet.)
Földrajzból például azt találtam ki, hogy mindenféle útvonalakat állítok össze neki, ezekhez kérdéseket rakok – neki pedig térképen meg kell szerkesztenie ezeket az útvonalakat.
A mai adaggal hajnal háromra lettem készen, rányomtam a send gombra a levelezőkliensben – majd egyből jött is az üzenet, hogy a címzett szerint ez egy spam.
?
Egy darab link nem volt a levélben, csak hosszú magyar mondatok.
Szerencsére az üzenetben volt magyarázat. Közölték, hogy a levelezőszerverem spamlistán van.
Aha. A gmail.
Mindenesetre elmentem, megnéztem. Tényleg.
Eszerint – ha jól értelmezem itt hajnalban – egy finn levelezőszerver feljelentette a Gmail egyik SMTP szerverét a SORBS-nál, innentől meg a Freemail, amelyik a SORBS listát használja, nem fogad a Gmailről levelet.
Ez az, emberek. Csak keményen. Bár én a helyetekben nem állnék meg itt. Sokkal kevesebb spam-et kapnátok, ha abszolút nem fogadnátok el senkitől sem levelet. Fontoljátok meg.
Könyvek, csak jönnek
Kapaszkodj, mert nem lesz egyszerű.
Amikor lezártam a TCP/IP Alapok könyvet, még volt bennem egy jó adag hiányérzet. Annyi virág nyílik az alkalmazás rétegben. Oké, hogy a DHCP és a DNS példaként be lett mutatva, de egy csomó izgalmas téma még kibontatlan maradt.
Kapóra jött, hogy tervben volt egy TMG könyv. Összedugtuk a fejünket és azt találtuk ki, hogy lesz egy közös könyv: én írok a webes protokollokról, ezek biztonságosabbá tételéről, GT pedig a TMG-ről.
Aztán összeállt az anyag első fele. Az én blokkom három részből állt: jó 50 oldalon összefoglaltam a TCP/IP Alapok könyv lényegét, a maradék 170 pedig felszántotta – jó mélyre eresztett ekevassal – a webes protokollok témát (HTTP, FTP, SMTP), beleértve a biztonsági megfontolásokat (TLS, SSH, IPSec, VPN, RADIUS) is.
Jó erős anyag lett. Nézegettük. Nemcsak, hogy megállt a saját lábán, de még a kávét is ágyba hozta. Úgy döntöttünk, hogy inkább önálló kötetként adjuk ki, méghozzá hozzácsapva a TCP/IP könyvhöz. Mert utólag végigolvasva, sokkal inkább ahhoz passzol, mint a TMG-hez. (Mely blokk szintén bőven erős lesz ahhoz, hogy önállóan is megálljon.)
Most jön a kavarás része:
- A teljes kéziratból kiemeltem azokat a részeket, melyeknek inkább a TCP/IP Alapokban volt a helye. Ezekkel szépen bővült a könyv.
- Örömteli hír, hogy rengeteg visszajelzés érkezett a korábbi (1.1) könyvhöz. Ezekből lettek levelezések, tisztázások, melyek következtében egyrészt bővült az anyag, másrészt világosabb lett. Itt kell beismernem, hogy volt olyan terület az 1.1-ben (TCP folyamszabályozás), ahol alapvetően rosszul értelmeztem a koncepciót. Egy kedves olvasó helyretette a folyamatokat a fejemben, én pedig átírtam az egész fejezetet. (Részletes lista a könyv végén.)
Emiatt a két pont miatt váltott a könyv fő verziószámot. mostantól 2.0.
- A kéziratból leválasztottam a bevezető fejezetet. Ebből a műtét során egy 42 oldalas füzet lett. Ez az anyag a keresztségben a ‘TCP/IP – 1 óra alatt’ nevet kapta. Bárkinek, akit elrémisztene a 350 oldalnyi bitekkel tömött szöveg, de azért szeretne egy átfogó képet kapni a TCP/IP működéséről, bátran tudom ajánlani.
- A maradék 161 oldal pedig önálló könyvként jelent meg, pontosabban a TCP/IP Alapok könyv második köteteként.
Lássuk a végeredményt:
- TCP/IP – 1 óra alatt (42 oldal)
- TCP/IP Alapok 1. kötet v2.0 (350 oldal)
- TCP/IP Alapok 2. kötet v1.0 (161 oldal)
Fontos látni, hogy az utolsó két kötet képez egy egységet, mely nem kompatibilis az 1.1 verzióval. Ha érdekel a téma, akkor nyugodtan dobd ki a korábbi verziót és töltsd le ezt a kettőt. (És elnézést azoktól, akik kinyomtatták. Megnyugtatásként közlöm, hogy ekkora strukturális átalakítást már nem tervezünk, maximum hibajavítások lesznek még.)
Ezzel párhuzamosan nyilván bővült a letölthető könyvek listája is, immár 8 könyvre mutatnak linkek. (Kihasználom a lehetőséget és szólok, hogy az első kettőt mostanában ne töltsd le, ezerrel írom, illetve szerkesztem át az anyagot.)
Én már fürödtem idén a Dunában. És te?
Kora reggel gyors szavazás, pakolás – és már semmi nem állt közém és a víz közé.
Fél 11 körül értem le a csónakházhoz. Sehol senki, csak egy öreg horgász üldögélt nem messze a parton. Remek. Lehet balfaszkodni.
Lekaptam a kajakot, kicipeltem a stéghez. Visszasétáltam, kicipeltem a tartozékokat is. Öltözködnöm túl sokat nem kellett, nagyjából az volt rajtam, amiben bringázni is szoktam. Az egyedüli különbség egy neoprén zokni volt, arra a nem túl valószínű esetre, ha neadjisten bevizesedne a cipőm.
Bepakoltam a cuccot, betoltam a kajakot a vízbe. A kissé magas stégről simán belehuppantam. Próbáltam megérezni a mozgását. Szokatlanul instabil volt. A spricót nem is tudtam két kézzel beakasztani, az egyikkel mindig kapaszkodnom kellett a stégbe.
De sikerült.
Elégedetten néztem körbe a parton. Kellemesen sütött a nap, a hullámkötény alatt jó meleg volt, itt van ez a remek kajak, előttem a nap – mi kell még?
Például egy kesztyű. Belelógattam a kezemet a vízbe és hidegnek találtam. Hátranyúltam, előszedtem a neoprén kesztyűket. Megpróbáltam felhúzni a balost.
A következő pillanatban már fejjel lefelé lógtam a víz alatt és próbáltam kiszasszerolni ilyenkor merre is van a spricó kiakasztó fogantyúja. Meg hogy bele lehet-e fulladni a fél méter mély vízbe.
Végül kiszabadítottam magamat, feltápászkodtam. Kivonszoltam a vízzel teli kajakot a partra, majd visszamentem a szanaszét úszkáló tartozékokért (sapka, kesztyűk). Körbenéztem, látott-e valaki, kell-e körbekiabálnom, hogy “direkt így akartam!’ – de sehol senki. Még a horgász is diszkréten kémlelte a szomszéd falu tornyát. (Pedig hisz azon meg nem sokat lát.)
Nyilván egyből kiderült, miket nem vittem magammal: vízmeregetőt, szivacsot és száraz ruhát.
Felfordítottam a kajakot és amíg csorgott a víz, próbáltam rájönni, mi is történt itt. Érteni ugyanis nagyon nem értettem. Ha jól emlékszem, ez már az ötödik kajakos évad, amit kezdek. Borulni eddig egyszer sem borultam, eltekintve a Velencei-tótól, amikor a bokáig érő vízben játszottunk, illetve a szándékos borulástesztektől. Magát a kajaktipust ismertem, egyszer már eveztem benne egy jó huszast. Olyan ijesztgetős fajta – de nem borul. Úgy is reklámozzák, hogy atomstabil jószág. Ment már Barna is meg Nej is ilyennel, ők sem borultak.
Nem a beüléssel volt baj, az remekül ment. Abban a pillanatban borultam, amikor elengedtem a stéget. Nem tviszteltem, nem hullahoppoztam – egyenes derékkal ültem, próbáltam felvenni egy kesztyűt. Ilyen egyenes derékkal ülésből korábban volt már kismillió, például itt, egy csontra ugyanilyen kajakban. Innentől vagy én felejtettem el mindent, vagy a kajak.
Végül azt variáltam ki, hogy valószínűleg az okozta a problémát, hogy hiába pihent a kajak a stég mellett, de a vége valószínűleg felfeküdhetett a sólyán. Ettől a pengevékony alátámasztástól lehetett oldalra bizonytalan. Tesztelni sajnos nem tudtam, mert ekkor már azért kezdtem fázni a vizes cuccban. (Bár a pontosság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy talptól bokáig, a neoprén zokni alatt száraz maradtam.)
Nagyjából kiborogattam a vizet, a kajakot felszenvedtem valahogy a polcra, behajigáltam a vizes cuccokat a kocsiba és elindultam haza. Előtte még nekitolattam egy vasoszlopnak (holt térben volt), utána egy fának (elémugrott). Kész szerencse, hogy nem volt senki a telepen, mert rögtön megkaptam volna a Frank Drebin becenevet.
Recent Comments