Day: April 8, 2010

Ha azt hiszed, tudod, mi a sonkamérgezés, akkor elárulom: tévedsz.

Közvetlenül az ünnepek után a család négy tagjából hárman is elkapták ezt a calici vírust. Fostak, hánytak, ahogyan kell.
Én meg itt maradtam egy szál magamban, több szekérderék megmaradt sonkával, kolbásszal és hússal négyszemközt. Mindegyik romlandó. Miközben ha csak kimondtam a sonka szót, a környékemen mindenki szája elé tett kézzel rohant a klotyira.

Ma jött el az a pillanat, hogy nem lehetett tovább húzni. Amit ma nem dolgozok fel, az megy a kukába.

A vokból kisöpörtem a Ham-let morzsákat(1).

(1) Ez a mostani spájzrendezés eredménye. Rájöttünk, hogy a tefloncuccokat egymásba tudjuk rakni, ha ilyen puffasztott rizsszeleteket teszünk közéjük. Be creative.

Kivettem a hűtőből egy féltéglányi főtt, füstölt tarját(2). Ebből vágtam egy centinyi vastag szeletet. Belevágtam a vokba, hozzávágtam a téglányi főtt sonkáról lemetélt zsíros részt. Alaposan kisütöttem a zsírját.

(2) Ilyet soha többet nem veszünk. Nemhogy a húst, de még az emulgeálószert is kispórolták belőle: a csomagolásból úgy kellett kiborítani a húslét, a cucc állaga meg olyan volt, mintha egy rágós, rostos szivacsot telenyomtak volna vízzel.

Közben előkészítettem a hagymát. Vagy hat csomag újhagyma szomorkodott a hűtőben, nagyjából az elfolyási határon. Lehúztam a külső héjakat, alaposan megmostam mindegyiket. Amelyik még egészségesnek tűnt, ott meghagytam a hagymaszárat. (Sütve nagyon finom.) Az egészet apróra vágtam.
A vokból kiszedtem a zsírozókat: a sonka darabjai mentek a kukába, a tarjaszeletet főzés közben elrágcsáltam. Roséval. Naná.
Míg pirult a hagyma, összevágtam a féltéglányi tarját, illetve a téglányi sonka felét, olyan 2*2-es kockákra. Mentek is rá a fonnyadt hagymára. Menetközben szórtam rá petrezselymet meg rozmaringot, bőven. Nagyon szépen összesültek: a sonka szálasan szétesett és elkeveredett a szaftban, a tarja meg kiadta magából a felesleges vizet. Kísértésbe is estem, hogy itt befejezem – de aztán bátran továbbmentem, hiszen a babgulyás életérzés volt az eredeti cél. Spájzból kaptam elő bébirépa-, illetve babkonzervet, ráborítottam. Kicsi só, több őrölt bors – és sokáig hagytam, hadd süljön, hadd kapja meg egy kicsit az alját.

Közben előkészítettem a kifliket. Ezek is kidobás előtt voltak közvetlenül. Megvizeztem a kezemet, vizes kézzel végigsimítottam a kifliket, majd egyenként betettem a mikróba 25 másodpercre. Ez a kezelés egy jó negyedóráig friss kiflivé varázsolja a legszikkadtabbat is. Igaz, utána betonkemény lesz – de odalent a pocakban ki nem szarja le?

Nagyjából ennyi. A tányérra dafke nem tormát raktam mellé, hanem paprikás dijoni mustárt. Finom volt.