Edda

És Kazinczy Ferenc.

Blikkfangos, mi? El kell hogy keserítselek, ez olyan gagyi indexes figyelemfelkeltő cikkezdés.

Hallgatom itt ezt a nagyon régi koncertfelvételt… és érzem, hogy fogaskerekek állnak csikorogva vissza a helyükre legbelül. Valami félrement, de most lassan csúszik vissza.

Osztálykirándulás volt, olyan 1980 környékén. Széphalomra mentünk, megnézni Kazinczy Ferenc kúriáját. Hazafelé Kelemér mellett egy réten piknikeztünk. (Én innen léptem le angolosan, mert hazautazós hétvégém volt. Besétáltam Putnokra – 9 km – majd hazavonatoztam. 3.5 óra, 60 km. Az egész szerelvényen voltunk vagy hárman: a mozdonyvezető, a kalauz meg én. A kaller majd kiesett a kocsiból, amikor megkérdeztem, hogy van-e büfékocsi.)

De nem ez a lényeg. Ezen a kiránduláson, valahol útközben tette be valaki a busz magnójába az Edda műsoros kazettát. Ott hallottam először. Mármint a hivatalos lemezt.
Tizenhat évesek voltunk akkor. Vadak, meglehetősen neveletlenek. Ennek ellenére olyan csend még nem volt osztálykirándulós buszon, mint akkor. Az Edda… mondhatni mindenkinek szívügye volt. Láttuk, hogyan emelkednek fel. 1978-ban még ők voltak a farsangi zenekar a sulinkban (Irinyi János vegyipari szakközépiskola, Kazincbarcika). Aztán egyre ismertebbek lettek, majd 1980-ban, vidéki zenekarként elsőnek, nagylemezt adtak ki. De akkor is a mi Eddánk voltak. Én egy retkes szakmunkásképző kollégiumában laktam, de még ott is volt olyan, hogy meghívták Patakyt és Slamót egy beszélgetésre (az apropó a Ballagás című film volt). Aztán elfelejtették kihirdetni, így kb. tízen voltunk egy klubhelyiségben. Baromi közvetlen beszélgetés alakult ki. Minden, amit nem tudtál az Eddáról.
Szóval így.
És akkor elkezdtük hallgatni a buszon a lemezt… és felhorgadt bennem a düh. Miért, miért? A számok ismertek voltak ugyan, de… a ritmus teljesen más volt. Szétesett. Képzeld el, mintha egy intenzív kefélés közben felvennéd a csörgő mobiltelefonodat. (A hasonlat nem abból az időből származik. Hol voltak még 1980-ban a mobiltelefonok?) A számok a legrosszabbkor zakkantak.

Aztán persze megszoktuk így is, ma már a lemez verzió ritmusa az autentikus. Csak az ilyen vén csontok ragaszkodnak a saját múltjukhoz.
És persze az egész jelentéktelen kerekítési hiba ahhoz a kommerciálódott mélyrepüléshez képest, melybe az Edda a harmadik lemeze után belement. 1983-ban Slamo elment. Patakyról először az derült ki, hogy klinikai eset, később az, hogy szimplán csak egy szar ember. Aztán Slamo új zenekara (No) is lehúzta a rolót 1995-ben. Most Pataky lakodalmas zenéket énekel, Slamo pedig külföldön él.

Néha érdemes a múltban élni.

Ambrosia Elatior et Artemisia Vulgaris

Öreg hiba volt: elkezdtem embert faragni magamból. Reggel megmostam a hajamat, rövidre borotváltam az arcszőrzetemet.

Egész nap rajzolni szerettem volna.
Egész nap könnyeztem, tüsszögtem, taknyoltam.

Ugye, a frissen mosott haj vonzza a polleneket, a tömött bajusz meg szűrte. Amíg le nem vágtam.

Negyedórával ezelőtt lett elegem az egészből: bedobtam egy vizespohár bölényvodkát. A pollen ugyan továbbra is csavarja az orromat, de most már leszarom. Tudom, a zyrtec-kel tilos inni. De azt is leszarom.
Bontottam egy üveg malváziát is, és lassan egész jó kedvem lesz. Rajzolok. Benyomtam a winampba full hangerőn a 79-es Edda koncertet (nyilvánosan is köszi). Szinte biztos vagyok benne, hogy holnap megy az egész stóc a kukába, de legalább most jól szórakozok.

ps1.
A cím? Keress utána. Ambrózia, az Istenek itala. Ja.

ps2.
Ezt viszont nem tudtam: az Artemisia Vulgaris tulajdonképpen Csernobil.