Day: August 24, 2008

Muslinca

Határozottan szimpatikus állatka. Az este asztalon felejtett borospohárban reggelre biztosan ott tanyázik négy-öt példány. Imádják, na.
De nem olyan válogatósak. Most például a pálinkáspoharam alján tántorgott néhány.

Ha nagyobbak lennének, baromi jókat tudnánk dumálni.

Olvasgatok

Összegzésképpen csak azt mondhatjuk: a politikai folyamatok és események vagy “maguktól” – a meghatározó társadalmi erők önmozgásának felgyorsulásától, illetve a társadalmi képzelőerő és tetterő felgyorsulásától – gyorsulnak fel, vagy pedig sehogy. Az események és folyamatok minden önkényes, következésképpen erőszakos felgyorsítása, a politikai célok eléréséhez vezető utak minden törvénytelen megrövidítése csak a társadalmi káosz folyamatait gyorsíthatja fel.

cikk

Járda update

Szintén egy elmaradást pótolok. Habár már a hét elején elkészült a járda, bocsánat, a Járda, de még csak most tudok róla fényképet berakni: ugyanis, mint minden nagyobb átalakítás, ez is megviselte a környezetét. Viszont csak a mostani hétvégén jutott időm arra, hogy eltakarítsam a romokat, rendezzem a terepet.

Sok a duma. Jöjjenek a képek.

Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás

Duda

Józsi! Képet akar a nép a kürtről! Meg beszámolót arról, hogy mennyire jött be neked. Mert az enyém kényelmetlen, ritkán használom.

Akkor ne várassuk a népet. Imhol a vezérlőpult, a függőleges oszlopon látható az audió szekció.

Nagyítás

Teljesen jól működik. Három fokozata van, először csak csengetek, ha kevés, akkor dudálok, ha az is kevés, akkor mindkettő. Ja, és még egy előny: a felszerelésből következően, ha mindkét kezem foglalt, még mindig marad végtagom megnyomni a dudát.

Vizilabda

Azt remélem tudjátok, hogy ez a győzelem nekem is köszönhető.

Kint szöszmötöltem az udvaron, amikor eszembe jutott, hogy már megy a meccs. Bementem, bekapcsoltam a tévét, elégedetten nyugtáztam, hogy vezetnek a magyarok. De váratlanul feljöttek az amik. Ekkor visszamentem az udvarra, elcipeltem a betontömböket. Visszamentem a lakásba, kettővel mentek a magyarok. Egészen addig, amíg le nem ültem. Kiegyenlítettek az amerikaiak.
Tudomásul vettem a trendet, végleg kimentem az udvarra. Az utolsó két percre jöttem csak be, akkor ugyanis a riporter már 3 orgazmus/perc sebességgel közvetített, egyszerűen nem tudtam úgy elvonulni az udvaron, hogy ne halljam. De ekkor már mindegy volt.

Az aranyérmet küldjék nyugodtan a munkahelyi címemre. Ott legalább kihozza a postás.