Figyelmeztetés

Ma beszéltem Janival. Azt mondta, elolvasta a bejegyzéseimet, majd aznap az autójával lett defektje, másnap a kerékpárjával. Pedig arra fel sem ült (No Sport), csak felpumpálta a kereket.

Tesó nemrég kommentelte, hogy elolvasta az írásaimat, jót röhögött – majd defektet kapott. Montival – talán citybike-kal – jár évek óta, a defektet eddig hírből sem ismerte.

Kérem, én szólok: tessék vigyázni. A blog olvasása, különösen a röhögve olvasása, kontraproduktív lehet.

Pozitív, negatív

Este tíz után értem haza, bringával. Akár dühös is lehetnék, hiszen frusztráló az, ha minden egy nap jön össze.

De sokkal előremutatóbb észrevenni és gombostűhegyre tűzni a kellemes villanásokat.

  • Például nem volt defektem.
  • Nem is rossz késő este bringázni a városban. Forgalom alig. Igaz, valamivel több az idióta, aki este érzi úgy, hogy végre szabadon lehet száguldozni -de még így is kellemes.
  • De a legjobb, hogy összefuthatsz az udvaron az éjszakai beszerzőútját rovó sünivel. Nem, ekkor már nem kerékpáron ülve.