Month: September 2006

Megmondom őszintén, az egészben az zavar a legjobban, hogy fogalmam sincs, hajnalban ki dörzsölte otthon elégedetten a markát: Orbán? Gyurcsány? Mindketten?

Fél négyig követtem az eseményeket, aztán kiírtam a hűtőajtóra, hogy Barna ma nem megy iskolába. (Ekkor még egyáltalán nem látszott a vége és kora reggel nem mertem egyedül beengedni a gyereket a belvárosba.)
Már majdnem elindultam, amikor felkelt a lányom is. Kérdezte, hogy a testvére miért nem megy suliba. Nagyjából elmondtam neki, mi történt. Még be sem fejezhettem, az utcáról éktelen ordítozás, káromkodás hallatszott fel.
– Látod – mutattam ki – diliház van.
Aztán elindultam dolgomra. Odakint futottam össze egy lakótárssal, aki elmesélte, mi történt. Éjszakai műszakból jött hazafelé kocsival. A környékünkön minden utca jobbkezes, ezért lelassított és benézett jobbra – ahogy kell. Majd ment volna tovább, mely tovább jelen esetben egy járdafelújítás miatti földkupac kikerülését jelentette. Csakhogy egy mögötte érkező autó, jóval a megengedett 30-as korlát felett, leszarva a jobbkezes kereszteződést, leszarva, hogy kereszteződésben tilos előzni, bepróbálkozott. Csattanás nem lett, de ordibálás igen. És már a harmadik mondatnál előkerült az agresszor részéről, hogy az ilyen alakok miatt áll úgy az ország, ahogy.

Nos, tényleg helyzet van. Méghozzá elkeserítő. És közel-távol esély sincs a megbékélésre. Én jó eséllyel már nem fogom megérni, hogy az országban megszűnjön az ellenségeskedés.
A picsába ezzel a túlpolitizált országgal. Mi a faszért nem lehet végre békén hagyni az embereket, hogy csak és kizárólag a dolgukkal, munkájukkal foglalkozzanak? A végén olyanok leszünk, mint az ….ok, munka helyett csak hőbörgünk, háborúzunk. (Szándékosan nem írtam népcsoportot, nem hiányzik, hogy rám is kimondják a fatvát.)

Habár próbálkoztam a múltkor egy képes beszéddel, most bemutatok egy másikat. Ha nem lett volna elég világos, hogyan látom a helyzetet.

Van egy palota, nagy lánggal ég az egyik szárnya. Két ember tartózkodik az épületben. Az egyik nem is sejti, hogy ég az épület, a másik látja, hogy baj van, keresi a kiutat.
Kívülről két ember tartózkodik az épület mellett. Az egyik – nevezzük Egyiknek – elismeri, hogy ő is hibás azért, hogy az épület kigyulladt (basszátok meg, elkúrtam), de fontosabbnak tartja, hogy mentsék az embereket, oltsák az épületet. A másik – aki _legalább_ annyira felelős a szituáció kialakulásáért, cinikus vigyorral figyel, tagadja, hogy bármi köze is lenne az egészhez, sőt, időnként hátramegy és borít egy kis benzint a tűzre. Majd nagy hangon vádolja Egyiket, hogy csakis az ő felelőssége az egész.

No, mindegy, szombat reggel utazom Moszkvába, figyelni fogom az eseményeket, aztán ha kitör a jobboldal által annyira vágyott Csőcselék Forradalma, akkor legfeljebb menedékjogot kérek az elvtársaktól.
Ennél még ott kint is jobb lehet.

Hogy ennek mennyire nincs semmi értelme… szomorú vagyok.
…
Ahogy látom, a nagyvilág betört a világnak ebbe az eldugott sarkába is. Amiket korábban láttunk híradókban, agresszív utcai jelenetek, erőszakos tömegoszlatások… itt vannak.
Lassan a rendőrök itt is megtanulják, hogy nem szabad haverkodni a tűntetőkkel. Ellenségek.

Alapvetően az az ember vagyok, aki azt mondja, hogy 7 óra 59 perc, nem pedig azt, hogy 1 perc múlva nyolc. Mert egyáltalán nem biztos, hogy egy perc múlva tényleg nyolc lesz.
Emiatt nem is nagyon irkáltam arról, ami már pár hete a háttérben folyik: konkrétan arról, hogy Jancsibácsi feladja bankszektorbeli pályafutását és átigazol az outszorszing világába, azaz hozzánk.
Mivel ma volt az első napja az új kolhozban, úgy vélem, immár jó eséllyel tényként kezelhető a hír.

Sok sikert uram és üdvözlet a fedélzeten. Elkeseredni nem kell, előbb-utóbb lesz más munka is, mint fedélzetmosás. :)