Extreme vásárlás

A gyereknek mp3 lejátszó kellett a névnapjára. Igaz, volt neki discman-je, de az nagy és már egyébként sem sikk. Az ajándék pénzével ő rendelkezik, tehát ha ez kell neki, akkor legyen. Végülis találtam neki egy jófajtát, Creative Labs Zen Nova 512 lett kinézve az Extreme Digital katalógusában.
Itt követtem el az első hibát. Pedig sejthettem volna, hogy gáz lesz, mivel ebből az üzletből én még sosem jöttem ki elégedetten, még akkor sem, amikor sikerült megvennem, amit akartam.

Intermezzo: Legutóbb például ugyanennek a csemetének digitális fényképezőgép kellett. Végigálltam egy hosszú sort a Mamutban, majd végigálltam egy másik hosszú sort a pénztárnál, ahol közölték, hogy bankkártyával nem lehet fizetni. Mehettem automatát keresni valahol, majd utána állhattam újra be a hosszú sorba. Arról nem is beszélve, hogy a hitelkártyám éppen fel volt töltve, de a bankkártyámat ez a kivétel mínuszba vitte.
Reklamáltam.
– Hogy képzelik, hogy nem lehet bankkártyával fizetni? – kérdeztem a pénztárost.
– Nem én találtam ki, ne velem veszekedjen.
Itt ki kellett oktatnom a hölgyet, hogy kettőnk kapcsolatában ő képviseli a cégét és igenis, ha valami bajom van velük, akkor rajta vezetem le a mérgemet. Tessék szolgálati úton továbbítani.
– A weblapunkon lehet észrevételt tenni, írja meg oda – bökte ki.
– Meg is írom. De nem ott – nyugtattam meg.

No, elmentem megint a Mamutba. Az előttem lévő hölgy hosszú időre vette ígénybe az eladó türelmét. Az enyémet nem, mert nekem már az első pár perc után elfogyott.
Végül sorra kerültem.
– Mp3 lejátszó, Creative Labs, Zen, Nova, 512, sötétkék – soroltam. Gondoltam, hogy kiállítják a számlát és már mehetek is.
– Nincs. Csak zöld van – közölte némi billentyűkattogtatás után az eladó.
– Sötét?
– Világos.
– Köszönöm, az nem kell.
– A Visegrádi utcában van.
– Meddig vannak nyitva?
– Hatig.
– Mennyi most az idő?
– Öt negyven.
– Akkor ennek már lőttek.
– Dehogyis. A villamos negyedóra alatt ott van.
– Ne bolondozzon már. Esélytelen.
Ezzel eljöttem. Holnap úgyis lesz dolgom a Nyugati körül, majd beugrok érte.

A következő napon már óvatosabb voltam: indulás előtt felhívtam a központi számukat.
– Mp3 lejátszó, Creative Labs, Zen, Nova, 512, sötétkék – közöltem a telefonkagylóval.
– Igen van.
– Melyik üzletükben?
– Mindegyikban.
– Na ne. Tegnap zárás előtt voltam a Mamutban, azt mondták, hogy nincs.
– Azóta kaptak árut.
– Aha. Köszönöm.

Ettől függetlenül a Visegrádi utcába mentem.
– Mp3 lejátszó, Creative Labs, Zen, Nova, 512, sötétkék – mondtam, miután az előttem álló hapi alaposan megtárgyalta a fényképezés rejtelmeit az előadóval.
Kattogtatás.
– Nincs – nézett fel a hapi.
– Ne csinálja már. Egy órája kérdeztem meg a központot, akkor még volt.
– Igen, de azóta elfogyott.
Dühösen elindultam kifelé, aztán az ajtóból visszafordultam.
– Meg tudná mondani, mely üzleteikben van még?
– Persze. Az Erzsébet körútiban és a Mamutban. Ne rakassak félre egyet?
– Ne.

Ez utóbbi válasz kis magyarázatra szorul. Ekkor ugyanis már kezdtem ideges lenni. Egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy a továbbiakban náluk akarok vásárolni, de ha esetleg igen, akkor sem tudtam, melyik üzletükbe menjek.
Így kisétáltam a villamos megállóig és a villamosra bíztam a döntést. A Duna felől jött az első.
A villamoson azért elmélkedtem a balszerencséről: mennyi esélye van, hogy pont abban az egy üzletben fogy el egy órán belül a cucc, amelyiket kiválasztottam? A többiben ugyanis még volt, legalábbis az előadó szerint.

Bementem az újabb üzletbe. Előttem kis család fényképezőgépet vásárolt, apuka részletesen faggatta az eladót (nem tudom, nem igaz, hogy értékesebb gépnél nem lehet előtte az Interneten tájékozódni…), anyuka idegesen feszengett, a két apró gyerek pedig ordítva próbálta lebontani a boltot. Külön emelte a hangulatot egy idősebb hapi, aki sokáig úgy nézett ki, hogy elém akar furakodni, de később kiderült, hogy csak a pultot akarta tanulmányozni.
Végül sorrakerültem.
– Mp3 lejátszó, Creative Labs, Zen, Nova, 512, sötétkék – közöltem blazírtan.
Ismerős kattogtatás.
– Sajnos nincs.
– Na ne csinálja. Húsz perccel ezelőtt voltam egy másik üzletükben. Ott mondták, hogy Önöknél még van!
– Igen. De azóta elfogyott.
Innen már úgy jöttem ki, hogy bebasztam az ajtót. Ezt így utólag már bánom.

Metró, ismét a Mamut. A tegnapi eladó fogadott.
– Mp3 lejátszó, Creative Labs, Zen, Nova, 512 – morogtam.
Felnézett.
– Sötétkék – tettem hozzá.
Szemmel láthatóan megismert.
– Azt az információt kaptam, hogy nemrég kaptak árut – fűztem hozzá, hogy ne nézzen teljesen hülyének.
Kattogtatás.
– Tényleg – derült fel az arca – Lesz még valami más?

Ennyi volt. Még végigélvezhettem a készpénzes vásárlás örömeit, de végre a kezemben volt a cucc. Itt már nem kötöttem bele a pénztáros csajsziba, pedig kedvem lett volna felhívni a figyelmét, hogy már a vevőit korbáccsal kezelő Metró üzletlánc is régen bevezette a kártyás fizetés lehetőségét… lassan ideje lenni már nekik is lejönniük a fáról.
Ember, nagyértékű árukat forgalmazó műszaki üzletlánc kártyafizetés nélkül… több, mint nonszensz.

Este átadtuk az ajándékot. Végülis megérdemelte a srác, egész évben jó teljesítményt nyújtott.
A legszebb persze az, hogy fogalma sincs róla, mi munka volt megszerezni ezt a cuccot.

19 Comments

  1. Arhaboru van keremszepen, kis arres, ne a kartyasfizetes vigye el a profitot. Legalabbis ezzel szokas magyarazni :)

  2. Szia,

    Én ilyesmit nagykerben szoktam venni. Előre a neten le tudom foglalni és nem rohangálok utána. Ráadásul olcsóbb is. Ha kell valami ilyesmi, szólj nyugodtan, lerendezem.

    üdv
    Zoli

  3. Köszi Suf. Itt játszik be a lustaságom: nekem is van vállalkozói igazolványom, csak lusta vagyok account-ot csináltatni a Ramirisnál.

  4. Aztán mi van, ha árrés helyett a vevőt viszi el?
    Lehet, hogy csak városi legenda, de úgy hallottam, hogy az USÁ-ban azért elképzelhetetlen a bankkártyával való visszaélés, mert utána örök életre elveszik attól az üzlettől a kártyával való fizetés lehetőségét – ez pedig kint egyenlő a halálos ítélettel.

  5. Hali,

    A Ramirisnál account gyártást nem javaslom. Gyanítom, hogy egy a fentinél sokkal csúnyább cikk születne belőle. Nem akarom minősíteni őket, egyszerűen ők azok ahol soha nem volt accountom, és halál biztos, hogy soha nem is lesz.

    üdv
    Zoli

  6. Angyali türelmed van. :)

    Én az Extreme Digitalba el sem mentem volna, elég volt anno a Sesblogon olvasni egy cikket róluk, hogy fényképezőgéphez optikát milyen brutális felárral árulnak. :I

  7. Nem értelek. Van még 10 nagyker és disztribútor. Van depo.hu.
    Hogyan kerül képbe az ED? Nem költenék olyan cégre, ami az én pénzemből bérel üzletet egy puccos bevásárlóközpontban.
    Bár újabban észnél kell lenni. Vettem a kedvenc nagykeremben egy winyót, aztán kiderült, hogy kisker árnál kicsit drágábban adták… Bár itt tudom, hogy a 3 év gari azt jelenti, hogy kicserélik, ha azt mondom, hogy rossz. Akkor is ha nem rossz :))))

  8. > nagyértékű árukat forgalmazó műszaki
    > üzletlánc kártyafizetés nélkül… több, mint
    > nonszensz.

    De ezt úgy tudod tudatni velük, hogy nem vásárolsz ott. Ott költöttél, most azt hiszik, elégedett vagy.

    > A legszebb persze az, hogy fogalma sincs
    > róla, mi munka volt megszerezni ezt a cuccot.

    Most már van, gondolom olvassa.

  9. Suf, akkor áruld el a titkot: hol van olyan nagyker, ahol a választék is nagy? (Nálam ugyanis az az elsődrangú a célfüggvényben, hogy ne kelljen sokat áru után rohangálni. Az időm fontosabb, mint az ár.)

  10. Pix, a depo-val egy ideig foglalkoztam, de aztán felhagytam vele. Egyfelől borzasztó gyenge a választék, másfelől vagy járkálhattam Rákosborzasztóra a cuccért vagy piszok drágán kihozta a futár. (A futárt egyébként sem szeretem, a munkám jellegéből kifolyólag sohasem tudom garantálni, hogy nem kell akkor ügyfélhez mennem, amikor éppen kihozzák a cuccot.)
    Egy-két jó üzlet címe azért megmaradt (pl. Lord), de a depo.hu-t már ritkán nézem.

  11. Ott költöttél, most azt hiszik, elégedett vagy.
    Amiket cirkuszoltam, szerintem nem. ;)
    Eddig a vásárlásig megvolt az, hogy nem kellett bejárnom a várost: megnéztem a weben, elmentem, kiválasztottam, dühöngtem egy kicsit a készpénzes fizetés miatt és kész. Az akció gyors volt.
    Mostantól… jön az alternatív megoldás keresése.

    Most már van, gondolom olvassa.
    Szakaszosan. És nem mindent.
    De igazából az se zavarna, ha megtudná, mi munka volt a cucc beszerzése.;)

  12. Adi, azért vásárlás előtt szoktam futni egy kört a neten. Csak akkor megyek az ED-hez, ha 5-8%-nál nem drágábbak, mint az eldugott kis boltok.

  13. A kartyas lehetoseg nem leten en is felidegeltem magam anno, de azt is tudni kell, hogy bar a magyar bankok probaljak eladni, hogy ok azert vannak, hogy neked jo legyen, a kartyas vasarlasok tranzakcios dijat pofatlanul magasan tartjak, ezert nincs egy csomo helyen kartyas fizetesre valo lehetoseg. Ezzel nem vedeni akarom az ED-t, en is voltam mar morcos rajuk, de amerika mas teszta. A svedekrol mar nem is beszelve, ahol a normalisabb kocsmakban is fizethetsz kartyaval.

    A masik kerdeskorben addig van igazad, amig a NE szot kimondtad. Onnantol a te sarad ha elfogyott es potyara mentel.

    A zen pedig jo cucc. Ha lett volna belole 2Gb-os, en sem az ipod nano-t veszem. :)

  14. nem értem az ilyeneket… miért szivatod magad többedszerre is?

    Amúgy
    – az ED-ben jómagam többször vásároltam, alapvetően ajánlom. Sajnos a magyar ember már csak olyan hogy a negatív tapasztalatot egyből szétkürtöli (lásd sesblog és ez a post), a pozitívat meg nem.
    – a weben le lehet előre foglalni, odamész, átveszed, örülsz
    – bankkártyával télleg nem lehet fizetni, télleg felháborító. Az a 3% is felháborító, amit ezért a bank lenyúl – csodálom hogy országunkban van aki ezt képes kigazdálkodni

    Ahol lehet kártyával fizetni, ott az extraprofit az aki kp fizet

    w.

  15. Al, azért ez sem olyan egyszerű. Csütörtök délután hatkor nem volt, péntek délben már mindenhol. Azaz közte kaptak árut. Csakhogy délután egykor már nem volt az egyik üzletben, egy óra húszkor már nem volt a másik üzletben. Gondolom, kaptak hármat, aztán szétterítették, hogy minden üzletben legyen egy-egy. Este ránéztem a webre, ott meg azt láttam, hogy persze, a termék raktáron van. Valószínűleg péntek délután is kaptak árut.

  16. miért szivatod magad többedszerre is?
    Azért, mert péntek délutánra a megfelelő mp3 lejátszót kellett otthon prezentálnom, napközben dolgozom és egyébként pedig nem cipelem magammal a teljes internetet, hogy előre nem látható esetekben milyen alternatívák lehetnek.

    A bankkártyával kapcsolatban: nehogy már nekem kelljen lelkesen bólogatnom, hogy igen, milyen remek, hogy ha veszek egy százezer forint körüli fényképezőgépet, akkor menjek el az automatához, vegyem ki és természetesen fizessek a pénzkivételért. (A bank, amelyiknél vagyok, minden tipusú automata esetén készpénzfelvételi illetéket számít fel. A vásárlásért nem.)

  17. A továbbiakban kiszálltam a thread-ből. A franc sem akarja homárrá zülleszteni a blogját.
    Mindenesetre örülök, hogy ilyen sok tökéletes vásárló olvassa a blogot. ;-)

  18. A múltkor kedélyesen elcsevegtem az egyik számtech. bolt eladójával, amikor a pénztárcám maradékát porszívóztam ki egy winchesterért. Kérdeztem, hogy miért nincs kártyás fizetés, mire mondta, hogy volt régebben, de úgy ki kellett fizetni pluszban a bank árrését is, tehát drágábban vetted meg a cuccot, mintha cashben fizettél volna. Végül a bank perre ment velük, ha jól sejtem, éppen emiatt, úgyhogy azóta nincs kártya.

    Jobban szeretek kártyával fizetni, de itthon elég idegesítő. Kis boltokban átpakolnak másik kasszához, aztán üvöltözés hátra, hogy Mancika ne most magánbeszélgessen, mert nincs vonal, aztán cirka 1 percet várunk a bankra, hogy visszaigazolja a kártyát, további +10 másodperc, mire kinyomja a terminál a papírt, +10 másodperc, mire ideadja és aláírom, +10, mire megkeresi a tűzőgépet és összekapcsozza a számlával + elrakom a kártyát, közben a hátam mögött lincshangulat.

    Nem sűrűn járok külföldön, de nemrég Bécsben volt alkalmam kártyával fizetni. Az eladó bedugta, kihúzta, ezzel a mozdulattal együtt papír kinyomtatva, aláír, elköszön, legfeljebb 20 másodperc — gyorsabb, mint a cash.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑