Hétszer voltam ma életveszélyben. Hétszer kellett égnek meredő hátsó kerékkel vészfékeznem és lepattannom a bringáról. Háromszor zebrán rongyolt keresztül valami barom, aki úgy gondolta, hogy az a lámpa még nem elég piros. Háromszor bekötőútról felhajtó autó nem adta meg az elsőbbséget a jól láthatóan jelölt kerékpárútnak – és mindezt úgy, hogy egész idő alatt nem is nézett a seggfej abba az irányba, ahonnan jöttem. A hetedik a Füsti parkból ezerrel kivágódó autó volt: vadparaszt vezetőjének eszébe sem jutott, hogy járdát/kerékpárutat keresztez, mielőtt eléri a főutat.
Nincsenek illúzióim a pesti közlekedéssel kapcsolatban; de ez ahhoz képest is sok volt egy napra. Egy hatlövetű Colt még kevés is lett volna büntetni.
Month: May 2005
Infoholics 2
Nos, Ághy már megemlítette ezt a cikket. Hát… így jár, aki éjszaka blogol, viszont napközben találja ki az apropót – kénytelen vagyok cifrázni a bevezető mondatokat.
Szóval megjelent egy írás, miszerint inkább füvezzünk, mert még az is jobb, mint az információfüggőség.
Megjegyzés: ezt nemrég találtam és kötelező képsor gyerekes szülőknek: tessék leültetni a gyereket a monitor elé és véggigkattogtatni neki a képeket, szóban elmagyarázva, miről is van szó.
Azt kell mondjam, hogy a HVG cikknek valahol igaza van. Többek között ezért is mondtam le kétszer is a HVG előfizetésemet.:-) Egyetem után járattam egy ideig, aztán meguntam, hogy állandó harcban álltam, ha el akartam olvasni az aktuális számot, mielőtt kijött a következő. Jó tíz évvel később Gabi rendelte meg és el kellett telnie egy évnek, mire le tudtam vele mondatni az előfizetést. (Nem is én, a Posta intézte el.) A fő problémát nem az okozta, hogy képtelenség volt elolvasni; a nagyobb bajt az jelentette, hogy túl forró és _túl_hamar_kihülő információt adott. (És akkor még nem is beszéltem a napilapokról.) Ez szellemi rágógumi: úgy hiszed értelmes dolgot csinálsz, olvasol!, tájékozódol… hát mi lenne ennél fontosabb? De néztél már vissza 1-2 évvel korábbi HVG-t (Hócipőt/ÉS-t)? Emlékszel még, kik voltak azok a farkak, akik annyira fontosnak tűntek akkor? És mi is volt az a cirkusz?
Ember, azt az időt sokkal értelmesebb dolgok elől vetted el…
Nos, változnak az idők, ugyanez ma már sokkal gyorsabban folyik. Pl. a Hírstartos linket 3 hónap után vágtam ki a Kedvencek közül, mert ugyanazt éreztem, mint a HVG-nél egy év után.
És most itt vagyok ezzel az RSS bigyóval, a tömérdek feed-del, melyek mindennél nagyobb intenzitással borítják az adatokat… ember legyen a talpán, aki hatékonyan ki tudja szűrni belőlük az információt.
Az egy mellékes dolog, hogy megint ki kellett dobnom egy RSS olvasót, mert nem azt csinálta, amit állított magáról. Ez pusztán technikai probléma, bár látva a kidobott readerek hatalmas kupacát, legalábbis elgondolkodtató, hogy a programozók mennyire nem értik a folyamat lényegét.
Az viszont egyáltalán nem mellékes, hogy van itt egy tendencia: az ember sorra húzza a védőfalakat maga köré, miközben az információ mindegyik fal fölött átbuggyan.
Volt eredetileg az Internet. Egy ideig egészen jól lehetett kezelni, az első védőfal, a Favorites/Bookmark maximum kétszintű volt. Aztán elkezdtek szaporodni a szintek és végül már egyszerűbb volt beírni valamit a Webferretbe, mint bányászni abban a monstrumban (második védőfal). A Google megjelenése leegyszerűsítette a keresést, mint olyat, de a ‘konzervatív’ – és nehézkesen aktualizált – weblapok mellett megjelentek a hiperaktuális blogok, melyek összefonódtak a feedekkel. Ezt az olvasó ember csak megfelelő RSS reader – harmadik védőfal – segítségével tudja/tudná kézben tartani… de amilyen tempóban szaporodnak, már ez sem elég. Visszatértünk oda, hogy strukturálunk: főkategóriák, alkategóriák, fontos blogok, közepes blogok, nem fontos blogok, te jó ég, nem lehetek ennyire stupid, ez az utóbbi kategória már minek…??
Szóval a kétcentes: egyre több információ dől ránk, miközben pedig egyre hatékonyabb módon szűrjük. Ilyen környezetben az embernek tényleg nagyon fontos, hogy tudatosan viselkedjen, figyelje magát; vegye észre, hogy hol van a határ az egészséges informálódás és a függés között. Időnk, figyelmünk legalább olyan fontos erőforrásunk, mint a májunk.
Requesting data from the Exchange Server
Valószínűleg több sorstársamnak is keserítette már meg az életét a fenti üzenet. Az Outlook kliens monoton homokórázik, a felhasználó csak ül, és a rendszergazdával karöltve szelíden bámulják a monitort.
Ashley Webb leírt egy történetet, ahol igen trükkösen kerítették be ezt a vadat.
Megjegyzés: a sztori – sajnos – nem egy univerzális módszer a probléma megszüntetésére. Csak érdekes megoldás egy szituációra.
Arról volt tehát szó, hogy a klienseknél teljesen sztochasztikusan bejött ez a hiba, miközben az Exchange szerver összes lényeges teljesítménymutatója teljesen rendben volt. (Innentől speciális a történet; a jelenséget ugyanis általában valamilyen szerveroldali/hálózati szűk keresztmetszet okozza.)
Webb szerette volna, ha a homokórázás alatt le tudja menteni az Information Store és a System Attendant által használt memóriatartalmakat (ADPlus.vbs), de ennek igen komoly akadálya volt a véletlenszerű előfordulás. Egész nap csak nem ülhet ott egy biorobot a szerver előtt, a telefonra koncentrálva…
Viszont rájöttek, hogy van egy mutató (Average RPC Latency), mely felugrik, ha bekövetkezik a hiba. Ez jó, mert a permormance monitorban rátettek egy alertet erre a mutatóra, mely egy küszöb átlépésekor automatikusan elindított egy programot – az ADPlus.vbs-t.
79 példányban. Ugyanis a dump elég hosszú ideig tartott, közben pedig az érték többször is leesett, majd visszaugrott. Itt egy garázsszagú buhera következett, összedobtak egy parancsfájlt, ez úgy indult, hogy megvizsgálta egy bizonyos txt fájl létezését: ha nem létezett, akkor létrehozta, majd futott tovább; ha létezett, akkor a szkript megállt.
És ennyi. Megszerezték a kívánatos memóriatartalmat.
A módszernek volt egy apró mellékhatása: a dump igen erőforrásigényes művelet, rendesen leterhelte az Exchange szervert. Amíg futott, addig nem is volt ideje kiszolgálni a klienseket.
Mit csinált helyette? Úgy van, kiszórta nekik is a címben szereplő üzenetet.:-)
Akkor is hazamegyek!
Engem nem lehet olyan könnyen lerázni. Először a bringa próbált meg mindent: a Rákosrendező melletti ócskavastelepeknél bekaptam egy olyan defektet, hogy amikor a benzinkútnál megpróbáltam felnyomatni a belsőt, akkor csak annyit mondott, hogy: durr. A belső megmaradt darabjai a jobb oldali képen láthatóak, a nagy fogaskerékről lifegnek. (Na most egyáltalán nem kizárt, hogy én voltam a balfék: miután megfoltoztam két lyukat a belsőn, valószínűleg jóval óvatosabban kellett volna bánnom a kompresszorral.)
Ekkor olyan 15 kilométerre voltam otthonról, tehát szükségem volt egy hazafuvarra. Nej (a továbbiakban néha Gabi) félbehagyta a vacsit és száguldott a megmentésemre. Nem foglalkozott azzal, hogy életében még sosem autózott egyedül a délutáni csúcsban a körúton. Megérdemli a Hős Anya emlékérem ezüst fokozatát.
Bepakoltam a romokat a kocsiba és hazafelé már én vezettem. Az ó-hegyi lakótelep környékén Gabó megkérdezte, hogy nekünk van-e ilyen szagunk. Ugyan-ugyan, ez csak a szokásos Kőbánya – nyugtattam meg. Aztán a lámpánál már csak annyit láttam, hogy dől a füst a motorházból. Kocsi félre, poroltóval megrohamoztam a motorteret – de tűz, az nem volt. Víz viszont annál inkább. A hűtővíz ötven százaléka gőz formájában a motorháztetőt emelgette, a maradék meg alul sunnyogott kifelé. Telefon a szerelőnek, vontatókocsi rendel. A hapi végigröhögte az utat, amikor elmeséltem neki, hogy ö tulajdonképpen a segélyautó segélyautója. Amikor leraktam nála a gépet, felajánlotta, hogy hazavisz, ne cipeljem kézben a bringát.
– Tisztában van a kockázattal? – kérdeztem vissza – Valami ugyanis nagyon nem akarja, hogy hazaérjek.
De mégis sikerült.
PSS belülről
Vajon kötelező-e az MCSE fokozat a PSS tagjainál? Hogyan oldják meg odabent az állandó képzést, a szintentartást? Milyen különleges képességekkel kell bírnia a feketeöveseknek, az Escalation Engineers (EE) csoport tagjainak?
Ezekre mind választ ad Jeremy Kelly (EE) írása.
Nekem különösen ez a rész tetszett:
So what about Escalation Engineers? It isn’t what you would typically think… years of technical training? Not even close. It all about architecture and fundamentals. In a recent internal meeting, a question was posed to a panel of EE on how do they stay abreast of technology? The answer was simple, we don’t. We rely upon the fundamental understanding of how things work.
Recent Comments