Az az angol énekes

Érdekesen öregszik az ember. Egyfelől változik, tanul, sok mindent megért a világból – de közben érzelmi alapon makacsul ragaszkodik korábbi tévedéseihez.
Amikor gyerekkori slágereinkről – amelyekhez nyelvismeret híján – magunk találtunk ki hangulat alapján történeteket, sorra derülnek ki, hogy pusztán arról van szó, hogy pl. az előadó még soha nem találkozott olyan nővel, mint Ninett kisasszony, vagy hogy Nina, a csinos balerina, inkognitóban utazik a vonaton – ezt az ember tudomásul veszi, de csak mint egy újabb értelmezést. A gyerekkorban beégett történet marad az igazi. És a ‘ma nincs tej’ továbbra is azt jelenti, hogy elfogyott a Közértben, nem pedig azt, hogy elutazott a kedves és mostantól nem rendelnek tejet.

Old Death pedig mindig is Olddeat marad, Old Firehand pedig Oldfirehand.

Reménytelen

Amíg hajnalban a leveleket terelgettem, addig valami szellemi kihívásokkal küzdő faszparaszt belevéste a kocsim ablaküvegébe egy éles tárggyal, hogy “homoszexuális”. Ugyan nem pont ezt a szót használta, de szemmel láthatóan ezt akarta kifejezni.
Az ember azt hiszi, hogy ismeri az életet, de mindig tárul fel újabb, korábban elképzelhetetlen mélység.

Egy ilyen mélység fölött már szédültem meg egyszer. Bármilyen furcsa, fiatalkoromban sokszor zavart a külalakom – nem bántam volna, ha szebbnek születek. Ez egész addig tartott, amíg egy közlekedési lámpánál alaposan szemügyre nem vettem egy leányzót. Gyönyörű volt és egy ezeréves Skoda 100-asból nézett kifelé. De valami olyan életundorral, hogy nem bírtam levenni róla a szemem. Azt mesélte az arca, hogy “Miért kell nekem egy ilyen ócska csotrogányban szívnom a benzingőzt? Fiatal vagyok, gyönyörű és kívánatos…, én ennél _sokkal_ jobbat érdemelnék!” Ez… ez nagyon megrémített: hogy valaki pusztán a jó kinézete miatt elvárja, hogy mindenki kényeztesse és ha ez mégsem történik meg, akkor frusztráltan éli az életét… ez a veszély korábban eszembe sem jutott.
Azóta zenei bálványom véleményét osztom:

I have a message to deliver to the cute people of the world…if you’re cute, or maybe you’re beautiful…there’s more of us ugly motherfuckers out there than you are!! So watch out.

Ps1: Beírtam a keresőbe, hogy “Zappa” és “motherfucker”. 7920 találatot kaptam.
Ps2: Külön felhívnám a figyelmet Zappa weblapján a gumicsirke alakú kurzorra. Szerintem.

Egyszerű másolás

Nem, nem akarom, hogy ez Exchange blog legyen. Az, hogy én mostanában mindig ezzel akadok össze, az csak egy gonosz tréfa.
A hétvégén egy teljesen egyszerű feladat várt rám: volt egy marha nagy adatbázis, szét kellett szedni négyfelé. Tipikus klaty-klaty-klaty, egykisdombralecsücsülünk munka.
(Emiatt is volt ilyen sok időm irkálni.)
Az első négy postafiók simán átment. Az ötödik már ránézésre sem ígért túl sok jót, lévén 4.6 GB a mérete. (Egész egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan lehet ennyi levelet összeszedni. 1997 óta tárolom pst-ben a leveleimet és rajta vagyok egy talicska levlistán – jó részükön pusztán archiválási célból -, de így is csak 3 darab cédé méretű pst-m van. Küldtek neki egy dvd image-et csatolásban?)
No, jól sejtettem, a postafiók 2 óra alatt átment, aztán a directory rendezésnél 2 újabb óra után gyanús lett, hogy befagyott a másolás. Nyomtam egy cancel-t -> ha lehet, még jobban befagyott. Telefon egy kollégának, aki tavaly nyáron már csinált ilyet: persze, jött a válasz, szokott ilyesmi történni. Task manager, kilőni, és valahogy visszahegeszteni az adatbázist. Sajnos többre nem emlékszik.
Folytattam a másolást. 10 embernél nem tudta megnyitni a mailboxot: elvettem tőlük, majd a kósza postafiókokat visszaraktam a hátukra. Egyből meg tudta nyitni. (Volt egy 11.8 GB méretű postafiók, 220000 levéllel. Ezzel nyolc órát mókolt. Végül 20 percbe tellett, mire másolás után lezárta: ezalatt a 20 perc alatt őszültem némiképp.)
Végül már csak ketten maradtunk a porondon: a 4.6 GB méretű mailbox és én. Szembenéztünk egymással, a szél ördögszekeret sodort keresztül az úton. Hirtelen mozdulattal rávetődtem a billentyűzetre és megismételtem a másolási parancsot – de most egy másik adatbázisba. Két óra szuttyogás után megint behalt a másolás… Task Manager, kilőni. Most már 3 példányban volt meg a mailbox – és mind a 3 működött. Egyszerre. Ha elvettem az egyiket a felhasználótól, mind felszabadult. Ha visszaakasztottam rá az egyiket, akkor a többit sem lehetett törölni, mert azt mondta, hogy használatban van. A helyzet kezdett kínossá válni. Végül kimentegettem az anyagot pst-kbe, lecsatoltam a mailboxot, töröltem a két rosszat, a maradékot visszacsatoltam – és gyönyörűen működött. Nem sokat dobott a kedvemen, hogy közben megtaláltam a helyes megoldást: a behalt mozgatást kilövés után folytatni kell _ugyanabba_ az adatbázisba, amelyikbe elkezdtük. Szószerint azt írták, hogy az Exchange van olyan intelligens, hogy észreveszi a sikertelen másolás darabjait. Usually. Hát… engedtessék meg nekem a kétkedés joga.
Mindegy, most már csak rendszerpostafiókok voltak az adatbázisban és azt írta ezekről egy srác, hogy ez nem probléma. Igaz, hogy a System Attendant Mailbox a fő Exchange szolgáltatás postafiókja és az adatbázis törlésekor hőbörögni fog az Exchange, de nem kell vele foglalkozni. A szervíz újraindításakor le fogja gyártani. (Imádom, ezeket a finom jövőidőket. És ha nem?)
Ennek ellenére nem tudtam törölni az adatbázist. Az Exchange közölte, hogy ebben bizony még vannak. A szemgolyóm már összemaszatolta a képernyőt, de akkor sem láttam senkit az adatbázisban. Szerencsére az üzenetnek volt kódja, irány a net. (Hogyan boldogultunk valamikor Google nélkül? És internet nélkül…?!) Meglepetésemre ugyanannak a srácnak a blogjában találtam meg a választ, akinél korábban már jártam egyszer. Ezt már nem úszta meg, feliratkoztam.
A belinkelt KB cikk alapján előhúztam az ldp-t és megvizsgáltam az adatbázist: a rendszer postafiókok mellett még 5(!) postafiók volt benne. Miközben a kezelői felületen nem látszott egy sem.
Ekkor jött el az a pillanat, amikor sorbaállítottam az irodában a székeket és nekifutásból felrúgtam az elsőt.
A többi már úgyis borult magától.
A mutatvány meghozta az eredményt, ugyanis beugrott a magyarázat: az AD-ban addig nem létezik egy objektum, amíg nem kap értéket. Ha valakinek nincs levele, akkor nem fog látszani az admin felületen a postafiókja – még akkor sem, ha az adatbázisba beíródik, hogy ő bizony ide tartozik.
A többi már sétagalopp volt. Átmozgattam a nemlétező postafiókokat is, adatbázistörléskor ignoráltam a visítozást, SA szervíz újraindult és lám az SA mailbox be is mászott a VIP adatbázisba. Ott jó helyen lesz.
Még kihúztam diskpart-tal egy partíciót – nehogy már leessen a végére az adrenalin – és átmozgattam erre a partícióra az adatbázisokat. Gyors teszt, inkább csak a biztonság kedvéért: benéztem néhány postafiókba. Illetve, csak benéztem volna. De nem sikerült. Már rutinosan navigáltam a Firefox ablak jobb felső sarkába – és persze erre is meglett a válasz: nem, ne hidd el, hogy az Exchange felmountolta az adatbázist. Dismount, mount – és már működik is minden.

Jó mulatság, férfimunka volt.
20 óra hétvégi munka feljegyezve.
Úgy, hogy magát a szétrángatást váltott műszakban végeztük egy kollégával.