RSD túra

A terv az volt, hogy Barna levisz minket szombat reggel a tassi fürdőtelepre, majd vasárnap délután összeszed minket Dunaharasztiban a csónakháznál. Szigetszentmártonban alszunk, a Papa Joe Kocsmája melletti kvázikempingben. Mind a két napra kánikulát jósoltak, az eső esélye mínusz végtelen. Mi bajunk lehet? Két kellemes kajakos nap.
Péntek este össze is pakoltunk.

Tass – Szigetszentmárton
2015.08.29; szombat

Irgalmatlan korán keltünk. Barnának ugyanis beraktak reggel kilenre (szombaton!) egy nyelvvizsgát, és hát arra vissza is kellett érnie. Reggel hétkor már a kajakokat pakolásztuk a tassi zsilip mellett.

A strand meglepő módon tele volt.

A zsilip reggeli fényben.

A horgászok a kempingben már élénken éltek. Vagy lehet, hogy még.

Pakolás után pedig előttünk a végtelen.

A túra távolsága: 26,5 km, részletes track az Endomondón.

Kellemesen haladtunk. Tudom, ez olyan üres kifejezés, de most kivételesen ez a pontos szó. Kora reggel még semmi emberi mozgás (a horgászoktól eltekintve), csak a természet él. Madarak húznak el, egyensúlyoznak féllábon, marha nagy halak rabolnak, a nap még laposan és takaréklángon süt, a kajak pedig csendben hasít.

A makádi strandon csak nyújtózkodni szálltunk ki, dehogyis gondoltuk, hogy fél kilenckor már nyitva lesz a kocsma. Nyitva volt. Egy csomó öreg bútordarab szörcsölte a reggeli adagját, de volt egy távolsági kerékpáros is, aki betért egy italra. Meg a kocsmáros hátul egy zsiguli méretű bográcsban főzte a napközben kimérendő gulyást. Mi is beszálltunk egy fröccs erejéig, aztán mentünk tovább.

A következő pihenő a dömsödi strandnál volt.

Itt már meglehetősen biztosra mentünk. Tíz óra körül járt az idő, a strand melletti kocsma rendes falusi étterem, nagy kerthelyiséggel, biztosan nyitva lesz. Nem volt. Pedig itt már haraptunk is volna valamit. Így maradt a műzliszelet és az ásványvíz.

Nagy levegő, következő megálló Ráckeve. Ekkor már bolondul tűzött a nap. Mi meg bolondul tűrtük. Délben érkeztünk meg, éhesen, szomjasan. Szerencsére a szabadstrand büféje jól felkészült, akkora hamburgert kaptunk, hogy ráállva biztosan láttam volna a Gellérthegyet. Jól csúsztak hozzá a fröccsök. Itt már belefért egy hosszú pihenés, benne egy szivarral. A mára tervezett 27 kilométerből 19 már kipipálva, és még csak dél van. Némi problémát az jelentett, hogy mindketten kezdődő nátha nyomait észleltük magunkon: kicsit nehezebb nyelés, enyhe kaparó érzés a torokban, időnként orrfúvás. Kánikulában. Hétvégén. Távol a civilizációtól. Nem hangzott túl jól.

Kipihenten (bár egy kicsit álmosan) mentünk tovább. Ekkor a nap már nem viccelt, beüzemelte a lángszórót is. Kiskunlacházánál meg akartam mutatni Nejnek a strandot, de ahogy közelebb értünk, feltűnt, hogy két ember túl intenzíven gimnasztikázik a parton.
– Integetnek? – fordultam Nejhez.
– Még az is lehet.
Közelebb érve kiderült, hogy néhány kajakos cimbora Lacházára ment le technikai elemeket gyakorolni. Ezekben az a közös, hogy sokszor bele lehet borulni a vízbe. Mit lehet, egyenesen kell. Na most, egész nap nem láttam dzsuvásabb vizet, mint Lacházán. Tudnak élni.
– Szigetszentmártonban alszotok? – kérdezte Tibor.
– Igen.
– Vigyázzatok, mert a múltkor már a sátorért is kértek pénzt.
– Hát, tőlem még sosem kértek semmit.
– Ne már, a zuhanyzó mindig fizetős volt.
– Hmm… – dünnyögtem – Akkor most lebuktam.
– Na figyelj, ha a kocsmában odaül mellétek Obszcén Frigyes, akkor üdvözlöm.
– Kii?
– Obszcén Frigyes. Idősebb, rasztafrizurás hapi. Bár már nem a régi, mert az unokái miatt visszafogja magát.
– Aha.

Egyből megismertem. Átadtam az üdvözletet.

Lacháza után már tényleg csak egy kis kalimpálás kellett és célba is értünk. Szigetszentmárton, szabadstrand, félhivatalos kemping, minden igényt kielégítő kocsmával. Bár régen csapnivaló volt a kaja, de Tibor szerint séfet váltottak, azóta rendben van. Olcsón csapolnak barna sört, de lehet fröccsözni is, a hangulat pedig remek. Maga a hely is formás, a törzsvendégek pedig rendkívül közvetlenek.

Hapi ül egy sarokban, fröccsözik. Egy öreg bácsika, valami ismerőse, odasétál hozzá. – Egy sört? – Nem, a pultnál már tudják, mit iszok – A bácsika ki is viszi neki a viceházmesterét. A pultos meg utánarohan két jégkockával. Mert tényleg tudja, mit iszik. Közben csörög a hapi telefonja. – Mi? Hogy hol vagyok? Hát a szokásos helyemen! – Aztán fél hatkor hazabotorkál. Mopeddel. Utána meg vissza. Hajnalig tolja.
Jó hely.

Korsó barna sör, egy szivar. Néhány tüsszögés. A törzsközönség – a kocsma fele – az egészségemre kívánja.

Megjelenik egy grizzly méretű hapi, kötényben. Olyan séf formája van.
– Mekkora a feles poharatok? – kérdezi a kiszolgáló csajtól.
– Feles.
– Mutasd.
Megmutatta.
– Jó lesz. Ebből kérek kettő jégert egy vizespohárba. Meg tegyél bele jeget is.
A csajszi megcsinálta. A hapi nézegette a poharat.
– Tudod mit, rakjál bele még egy felest. Elfér benne.
Ezt is megcsinálta.
– Hm, tudod mit, ilyen pohárból csinálj még egyet!
– Neked lesz?
– Á, nem. Meg egyébként is sok a nehéz kuncsaft.

És elcammog a poharakkal a konyhabódé felé. Közben Nej visszajött a mosdóból.

– Te, ha kajálni is akarunk, akkor azt gyorsan meg kellene ejteni.
– Miért?
– Hosszú. Mondjuk úgy, hogy van egy megérzésem.
– Oké. Akkor én marhapörköltet kérek.
– Már megyek is.

Elsétáltam a bódéhoz. Csak a hölgy volt ott. Étlap a falon. A marhapörkölt a frissensültek között.
– Csókolom, marhapörkölt van még?
– Mindjárt nézem.
Hűtő kinyit. Lábos ki, fedő fel.
– Nem túl sok.
– Akkor lesz egy marhapörkölt és egy adag rántott hús.
– Köret?
– Mi közül lehet választani?
– Háát, ami azt illeti csak hasábburgonya van.
– Jó lesz.
– A marhapörkölthöz is?
– Persze.
– Akkor üljön le, majd szólok.

Visszasétáltam az asztalhoz.
– Szereted a marhapörköltet hasábburgonyával?
– Nem tudom, még soha nem kóstoltam.
– Most fogod.

Negyedóra múlva megjelent a séf.
– Te rendeltél rántott húst? – érdeklődött.
– Ööö, igen, azt is.
– Lehet érte menni, készen van.
– Kösz.

Felkaptam a két tálcát, séta vissza. Elhaladtam az asztalok mellett, a törzsvendégek minden asztaltól hangosan kívántak jó étvágyat. A séf még a pultnál állt, valószínűleg jéger utántöltés történt.
Ránézett a tálcára.
– Marhapörkölt hasábburgonyával? – nézett rám döbbenten.
– Nem volt más.
– Ne csináld már, összedobtam volna egy nokedlit.
– A hölgy nem mondta, hogy lehet.

Fejcsóválva elballagott. Mi pedig nekiálltunk a kajának. A hasábkrumpli, a rántott hús egyszerű mirelit volt, de a marhapörkölttől Nejnek kettéállt a füle.
– Te, ez nagyon finom. És durván nagy adag.
– Akkor egészségedre.

Telt szépen az idő. És ez pont jó is volt így. Illetve. Ez lett volna az egyik legjobb napunk. Egy kellemes evezés szép tájon, utána leülepedés egy hangulatos kocsmában és csak ülni, komótosan beszélgetni, pazarolni az időt. Miközben két méterre csapolják a barna sört, van velem egy doboz szivar, a törzsvendégek pedig élnek, nagyon is élnek: kifejezetten szórakoztató figyelni őket. Szóval jó kis nap lett volna, ha nem ekkor robban be nálam elemi erővel a nátha, pár órával később pedig Nejnél is. Én általában kedves ember vagyok, legalábbis amíg nem bosszantanak fel, de a nátha kivétel. Ekkor mély depresszióba süllyedek, és ha megszólalok egyáltalán, akkor hozzám képest Morgó törpe egy bájgúnár.

Végül estefelé elmentem sátrat állítani (nappal csak melegedett volna), utána Nej ment el berendezkedni, majd úgy döntöttünk, hogy elálmosodásig üldögélünk a kocsmában. Túl sokat nem beszéltünk. Orrot fújtam, káromkodtam.

Negyed kilenc. Fokozódott a drámai feszültség. Kilenctől DJ Fery, retródiszkó. Mondjam, hogy mennyire feldobta a kedvemet? Pedig korábban jókat vigyorogtam a zenéken is, a kölykökön is, meg a belelkesült harcosokon is. Most egy ideig ücsörögtünk Nejjel, majd irány a sátor.

Szigetszentmárton – Dunaharaszti
2015.08.30; vasárnap

Nem ez volt a legrosszabb éjszakám, de az első ötben benne van. Ez volt az az éjszaka, amikor ha jól tudom, megdőlt az éjszakai melegrekord. Hiába nyitottam ki telire a sátorajtót, hajnalig csak fuldokoltam a melegben. A felfújható kispárnám kinyiffant. A nátha úgy döntött kitombolja magát, méghozzá úgy, hogy torokra megy. Reggelre izzó borotvapenge akadt keresztbe a torkomon. A tömérdek tüsszögést és orrfújást csak azért nem írom a nátha rovására, mert pont benne vagyunk a parlagfűszezonban és abban is jócskán érintett vagyok. A napközben összeevett strandkajában valami nagyon nem volt jó, mert egész éjjel csikart a hasam. És ehhez add hozzá DJ Feryt, aki nem vette félvállról a megbízást és hajnali négyig tolta csutka hangerőn a retró slágereket. Három óra körül kitántorgott hátra a sátrakhoz (egy vizitáborozó csapat érkezett meg közben mellénk) valami tajtrészeg hapi és torkaszakadtából ordítozni kezdett, mindenféle összevissza marhaságokat. Egy értelmes mondata volt, amikor meglátta a sátrakat, beleordította az éjszakába, hogy mi ez itt, migráns tábor? Aztán megbotlott a sátormadzagunkban, elnézést kért, aztán később keresztülgyalogolt egy másik sátoron, majd a vízpart felé távozott.
Végül olyan egy órát alhattam. Negyed hétkor már inkább kimentem a partra, nézni a napfelkeltét. Úgysem tudtam aludni.

Valahogy így nézett ki.

Egy külön kép a chemtrail-hívőknek.

Feltűnt a vízben egy hattyúpár. Láthatóan a fiú akart valamit a lánytól. Ez abban nyilvánult meg, hogy a vízből félig kiemelkedve, szárnyaival nagyokat csapkodva megkerülte a hölgyet. Majd ezt megtette még néhányszor. Nem tudom, a mutatványból a hattyúlány mit olvasott ki (lehet, hogy valahogy pontozzák a produkciót?), de úgy az ötödik táján beleegyezhetett a dologba, mert kiúsztak a partra és szorgosan tollászkodni kezdtek. – Hoppá, itt dugni fognak – élénkültem fel, de aztán negyed nyolcig csak csinosították magukat, én meg elmentem felkelteni Nejt, utána meg nekiálltunk pakolni. Bár eleinte úgy terveztük, kényelmesen indulunk, a reggel nyolckor nyitó kocsmában iszunk egy kávét, vagy egy sört, vagy mindkettőt, de Nej nem kívánta, én meg képtelen voltam nyelni, szóval negyed kilenckor már a vízen voltunk.

A túra távolsága: 20,33 km, részletes track az Endomondón.

Aki jó földrajzos és matekos is egyben, szóvá teheti, hogy a Dunaharaszti HÉV híd a 44,5 folyamkilométernél van, mi viszont a két nap alatt összesen 47 kilométert eveztünk. Így igaz, a mai nap során csalingáztunk egy kicsit a nádasban, rövidítéseket keresve, illetve kimértem, a szigetcsépi oldalágban a strand 800 méterre van a főágtól, azaz egy beugrás 1,6 kilométer kerülőt jelent.

És ezzel tulajdonképpen mindent el is mondtam a napról. Eveztünk, evezgettünk. Én fáradtan és kábán. Néha annyira elszédültem, hogy csak néztem, hogyan imbolyog körülöttem a víz. A táj persze továbbra is szép volt, de szívesen lecserélten volna egy ágyra egy hűvös szobában.

– Mit szeretnék? Egy pincehideg nőt! – mondta gyerekkori cimborám, Pamut egy kánikulai napon Egerben.

Szigetcsépen megreggeliztünk (hambuci, meg egy fröccs, nyögvenyelve), délre már a csónakháznál voltunk. Összepakoltunk, Barna kijött értünk, a kocsiban végre hűvös volt, annál jobban ütött a meleg otthon. Még pénteken bevállaltam egy munkát hétvégére, bizonyos adatokból össze kellett állítanom egy jelentést, megnéztem, adatok még nem voltak. Elkezdtem pakolászni, a legfontosabb cuccokat kiterítettem, kiakasztottam, elrendeztem, aztán elegánsan belealéltam a kanapéba. Hét óra körül keltem fel, arra a furcsaságra, hogy továbbra is 30 fok felettt van a nappaliban, de ráz a hideg. Megnéztem, adatok már voltak, de abban az egyben biztos voltam, hogy ebben az állapotban én nem fogok írni semmilyen jelentést sem. Felhívtam az adatbegyűjtő kollégát, aki volt olyan rendes, átvállalta a munkát. Ezek után aludtam reggel nyolcig. Azóta gyógyulgatok, a torkom valamennyit javult is, de bejött mellé a köhögés, képtelen vagyok nagy levegőt venni, mert egyből köhögésroham a vége. Ez van. A leginkább bosszantó, hogy ez a nátha pont kiütötte a balatonkerülést. Csütörtökön csatlakoztam volna, de kizárt hogy addigra meggyógyuljak és üde, friss, erős legyek. Szar érzés először kihagyni.

ps.
Írás közben jött a levél, hogy a szombat-vasárnapi viharra erősen valószínűsíthető másodfok miatt a balatonkerülés elmarad. Ilyen az, amikor a vihar pont azt a hetet intézi el, melyen egyébként minden ideális lenne a tó körbeevezéséhez.

This entry was posted in Kajak.

3 thoughts on “RSD túra

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *