Egy doksit írok, melyben egy levelezőrendszer átalakításának szóbajöhető koncepcióit kell felvázolnom. Reggeli, kávé, cigi, aztán elég jól elkaptam a fonalat, fejben össze is állt az írás váza. Gépeltem.

Ekkor csöngetett a postás és átadott két ajánlott levelet. Útdíj zRT. Miszerint jól megvágtak 2*15000 forintra, mert augusztusban kétszer is illegálisan használtam az M7-est. (Balcsi keleti-medence megkerülése.) Nyilván felhívtam Nejt, vett-e matricát. Vett.
A lehetőségek:
– Kidobta a papírt. Már nem emlékszik biztosan, régen volt. Ha kidobta, akkor buktuk a pénzt.
– Ha megvan, de kiderül, hogy el lett gépelve a rendszám, vagy az időpont, megint buktuk. (Nej erősen állítja, hogy leellenőrizte, mind a két adat jó volt.)
– Ha megvan a papír és jók az adatok is, akkor viszont mehetek be az irodába és küzdhetek a bürokráciával.

A doksiírásnak viszont lőttek. Egyszerűen ezen pörög az agyam és nemhogy a fonalat nem tudom elkapni, de bele sem tudok helyezkedni a gondolatkörbe. Csak tologatom az egérkurzort a monitoron.