Murter bringával és kajakkal 05 / 05

Vrgada. Vagy valami. De minimum Vela Luka.
2015.07.15; szerda

Kurva kölykök. Kurva meleg. Este sem megy le a hőfok 30 alá. Akármit is mondanak a napszerelmesek, ilyenkor klimás lakásból ki, klimás autóval a klimás irodába be, aztán délután haza a még mindig klimás lakásba.

Kajak előtt ruhás úszás, aztán vizes spricó. Majd minden kiszálláskor újra.

Te szivaroznál, ha mellettetek egy náthás kisgyerek kegyetlenül köhögne? A tegnapi este óta én már igen. (Este 11-ig randalíroztak, labdáztak, visítoztak vagy tízen, közvetlenül a sátrunk mellett. Én meg már voltam annyira álmos, hogy nyolckor lefeküdtem aludni, persze félóra múlva felkeltettek és csak éjfél körül sikerült újra.)

Mára eredetileg otthon – mármint az asztal mellett – a legnagyobb kajaktúrát terveztük be: Vrgada körbe, hazafelé Vela Luka kocsma. Ez annyiból megszelidült, hogy kidugjuk az orrunkat a kitettebb szakaszra és ha nem tetszik, akkor Vrgadát kihagyjuk. A windguru megint szép időt jósolt, 2-es szél, 3-as pöff, délről.

Elindultunk. Ahogy kiértünk a védett öbölből, szóltam Nejnek, hogy engedje le a kormányát. Rossz előérzeteim voltak. Be is jöttek. Ahogy haladtunk északnak, úgy lettek egyre nagyobbak a hullámok és erősödött a szél. Közben falkástól jöttek a motoros yachtok is, csutak gázzal, közel. Betina előtt a kanyarban vált kezelhetetlenné a helyzet: olyan 3-4-es szél és nem túl nagy (30-40 cm), de teljesen kiszámíthatatlan hullámok. Mindenfelől jöttek, szinte egy időben. Egy pillanatra sem tudtam felnézni a vízből, annyira kellett koncentrálnom. Mondanom sem kell, Nejt sem tudtam figyelni, hogyan küzd, de még a motorcsónakokra is csak fül alapján készültem.
Aztán csak jöttek azok a kurva motorosok, volt olyan, hogy percekig csak körbejártam, hogy az egyébként is nehezen kezelhető hullámokra szuperponálódó hullámjaikat szemből vegyem, végül szégyen a futás, de hasznos, kimenekültem a betinai szabadstrandra. Csak reméltem, hogy Nej is jön utánam. Még ez sem volt egyszerű, a strand pont a szélcsatorna végében volt, a sekély vízben tarajos hullámok és fogalmatlan fürdőzők között éppenhogy sikerült talajt fognunk.
Miközben pihegtünk, láttuk, hogy Tisno felől jön egy 15 yachtból álló boly, egymással is versenyezve keresztbe-kasul cikázva egymás előtt. Ha ezt kint, ebben a vízben elkapjuk, a borulás tuti, a túlélés pedig kétesélyes.
A strandon kiértékeltük a helyzetet. A kanyar végéig még vagy 800 méter. Tekintve, hogy előtte olyan két kilométert már mentünk ezen a vacak terepen, ezt is le tudnánk küzdeni. A kérdés: mi jön utána? Itt is azért lett ennyire nehéz a terep, mert a szél pont a csatornában fúj és a végére már rendesen meg tudja mozgatni a vizet. Mi lesz a kanyar után? A motorcsónakok maradnak. Egy újabb csatorna, a mostanival párhuzamos, kicsit szélesebb, azaz több a víz. A szél iránya, erőssége meg marad, a csatorna pedig már korábban kezdődött. (Lásd Endomondo track lejjebb.) Azaz a kanyar után sokkal erősebben fognak elkapni a hullámok. És az egész napot ebben a csatornában terveztük eltölteni.
Végül elmentünk a boltba csokiért és sörért, aztán némi kinlódás után újra vízreszálltunk és a part mellett, távol a motorosoktól hazakocogtunk.

Útvonal: Tisno – Betina – Tisno (kajak)

7,5 km, távolságra nem sok, minőségre viszont épp elég. Délben már otthon voltunk. Miénk volt a délután. Bringatúrát szervezni már nem volt idő, így ezt a napot neveztük ki viharnapnak. Üldögéltünk, izzadtunk, úszkáltunk, izzadtunk, ebédeltünk a kemping éttermében és persze izzadtunk. Egy pillanatra találtam netet, örömmel olvastam, hogy egy újabb hőhullámra fogunk hazaérkezni. Már úgyis olyan régen izzadtam egy jót.

Ma ravaszak voltunk. Oké, a büdös kölykök miatt nem lehet korán lefeküdni. Akkor elütjük valamivel (sör, szivar, könyv) az időt éjfélig. (Érdekes, de egyikünknek sincs kedve olvasni. Általában azért olvas az ember, hogy a megszokott környezetéből a könyv elvigye valahová máshová, egy gyönyörű tájra, egy vágyottabb életbe. Csakhogy mi most pont ilyen életben vagyunk. Hová mennénk?)
Aztán stratégia ide, vagy oda, már este nyolc és sehol senki. Üres a környék, mintha pestis pusztított volna. Már bóbiskoltam a székemben, amikor kilenckor beállított az egész haramiabanda. Megnyugodtam. A bóbiskolás ellen bedobtunk egy éjszakai fürdést fél tízkor. Sötét tenger, sejtelmes parti fények, az étterem színesben villog, szalonzene. Good by lonelyness, good bye happiness, I must die.

Megint Vela Luka
2015.07.16; csütörtök

Éjjel megint alakított a csürhe. Vagy négy kisgyerek ordibált a sátrunk mellett, egy nagymama felügyeletével, aki ugyanúgy kiabált és röhögcsélt, mint a kölykök. Fél tizenkettőkor idesétált egy szlovén hapi és elküldte az egész brigádot a faszba. Így éjfélre végre csend lett. Nem elég éjszaka a hőséggel küzdeni, de itt vannak körülöttünk ezek a taplók is.

Reggel nyolckor egy kétévesforma mutatta be, milyen az igazi merevhiszti, hamarosan csatlakozott hozzá még kettő. Pusztán csak azért nem zavart senkit, mert háromnegyed nyolckor két sátorral arrébb valaki nekiállt fúrni a lakókocsit.

A windguru 4-es északi szelet jósolt, ez ugyanúgy a szélcsatorna, csak a másik irányból. Inkább maradtunk a kerékpárnál. Kész szerencse, hogy a Vela Luka öbölben lévő kocsma elérhető a szárazföldről is.

Tíz körül vágtunk neki. Tikkasztó melegben. Elsőre megnéztük az elhanyagolt Jezerát, aztán az eddig nem ismert szenzációs tanösvényt Jezera és Tisno között. Innen mentünk tovább Pirovac-ra. Nem is volt addig baj, amíg a térkép szerint be nem akartam menni egy szűk utcás részbe a központban. Az utca ugyanis nem tetszett (nem volt elég szűk, meredeknek viszont pont eléggé az volt), így visszafordultunk. Az utca ezt nem bírta elviselni és bosszult. Kegyetlenül. Még be tudtam gurulni Pirovac központjába, de éreztem, hogy ráfon gurulok. Defekt.

Egy jó nagy tüske állt ki a gumiból.

Behúzódtam az árnyékba, Nejt elküldtem sörért, aztán hajrá. Egész szépen haladtam, amíg el nem jutottam a pumpálásig. Nálam ugyanis csak egy ilyen egyszer használatos Decatlon minipumpa volt. Egyszer használatos, mert ha egyszer használod, akkor úgy kivágod a francba, hogy még véletlenül se találja meg senki. Két évvel ezelőtt, amikor a bringát vettem, lekaptam egy ilyen kis pumpát, meg se néztem, milyen. Hiba volt. Most derült ki. (Igen, azóta nem kellett. Most leesett az állad, ugye?) Na szóval képzelj el egy pumpát, amelyiknek nincsen fékje, azaz ha túlságosan kihúzod, akkor dugattyústól, tömítésestől szétesik az egész. Ha pedig nem tökéletesen rakod össze, akkor nem pumpál, mert elmegy a dugattyú mellett a levegő. Ekkor küldtem el Nejt megint sörért. Addig erőlködtem, amíg 3 bar-ra fel nem szenvedtem. Többre nem lehetett, mert ekkor már a pumpán keresztül eresztett le a kerék. Csak hát… ez a 3 bar rohadt messze volt a javasolt 8-9-től. Érződött is: ahogy ráültem, megint olyan volt, mintha ráfon mennék. Éppen ezen törtem a fejemet, amikor Nej szólt, hogy nézzem már meg az ő bringáját is. Bingó. Neki is defekt. Kurva bosszúszomjas kis utca. Csak éppen Nej bringáján nincs gyorszár, és egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy van két darab megfelelő méretű csavarkulcsunk. Tartalék belső persze nincs, az ilyen 40/622-es, azaz 4 centi széles gumik kábé ötévente lyukadnak ki, akkor meg megragasztjuk. Ezt kellett volna tenni most is. Ha van pumpa.

A “Janikám, egy felest előtte” elv alapján hagytuk a bringákat a francba, kisétáltunk a múltkor már meglátogatott strandra és beültünk a kedvenc kocsmánkba.

A pincér némileg meglepődött, amikor a rendelés végére hozzátettem az autópumpát is, de el tudtam magyarázni a helyzetet. Sajnos nem tudott sehonnan sem szerezni. Közben viszont a hős Nokia Here megmutatta, hogy a város túlsó határában van benzinkút, alig három kilométer.

Kaja után kitoltuk a bringákat.

Igen, ez volt a benzinkút neve. Én kérek elnézést.
Először felpöffentettem a bringámat és ezzel a B terv már működött is: eltekerek a kempingig és kocsival visszajövök Nejért meg a bringájáért. De azért nekiugrottam a dúvadnak. Mármint a bringának. Sajnos ebben nem találtam tüskét és a lyuk sem volt túl nagy, csak a második vizsgálatra lett meg. Amíg ragasztgattam, megkértem Nejt, hogy taperolja végig a külső gumi belső felületét, talán meglesz a bűnös. Nem talált semmit, mint ahogy én sem, amikor a biztonság kedvéért én is végigtaperoltam. A gumit. Összeraktam a bringát, mondjuk lazán elfelejtettem, hogy a fékpofák miatt csak a végső berakás után fújjuk keményre a gumit, illetve az is okozott néhány kellemes percet, amíg azt vizsgálgattam, miért nem fut szabadon a kerék, és már szénné állítgattam a féket, amikor a Kedves megkérdezte, hogy a dinamónak ilyenkor is bekapcsolva kell-e lennie? De végül elindultunk. Haza. Enni már teleettük magunkat Pirovac-on (elképesztő, de finomabb volt a ‘cégneve’ salátájuk, mint Tonié), a sört sem kívántam már annyira, akkor meg minek tekerjünk még tíz sivár kilométert a vela luka-i kocsmáig? Meg egyébként is, ekkor már elegem volt a napból. Megegyeztünk, hogy mehetek szabadon, nem kell minden kereszteződésben megvárnom Nejt: ő is tudja az utat, én is, ha van valami, akkor hív. Olyan 7 kilométert mentem, amikor csörgött a telefon. Igen, defekt. Azon a vastag gumin, amelyen ötévente. Melyet ketten is átvizsgáltunk. Nyilván ki lehet számolni, mennyi az esélye, hogy egy 40-es gumin öt kilométeren belül legyen két, független defekt, úgy, hogy a kisérő bringa is bekap közben egyet, de ne számíts túl nagy számra. Az biztos, hogy annak a kis utcának még a környékét is el fogom kerülni a jövőben. Ekkor már nem volt értelme vacakolni az elhagyott benzinkúttal, eljöttem a kempingbe a kocsiért, majd visszamentem Nejért. A bringát meg majd otthon átnézem.

Útvonal: Tisno – Jezera – Pirovac – Tisno (kerékpár)

Túl sok minden már nem történt. Úszkáltunk, vacsoráztunk. Próbáltam megkeresni wifin a zadari getro koordinátáit (nehogy már dalmát bor nélkül menjünk haza), de… hát, szóval ennél elcseszettebb wifi hálózatot én még nem láttam. Publikus free wifi-ről van szó, mégis úgy rakták össze, mintha céges lenne. Mikrotik AP-k, Mikrotik webproxy. A webproxyn fut egy Form Based autentikációt végző weboldal is. Kezdődik ott, hogy habár a 10.0.0.0 privát hálózatot használják, de csak egy C tartományt belőle. Azaz sokszor már IP címet sem kapok. Pedig volna bőven, akár több millió is. De ha kapok, akkor jön az élmény: FBA. A webproxy annyira túlterhelt, hogy tízből egyszer kapom meg a formot, közben persze meg levág a netről, mivel nem forgalmazok adatot a proxyn keresztül, csak foglalom a session pool-t. Ha pedig valahogy kijutok, akkor csak vánszorognak a bitek, mert ugye a proxyzáshoz nincs erőforrás. És ezt valaki nagyon profi megoldásnak gondolta, valaki más pedig kifizette.

Szerencsére heppiend, az Igo ismerte a Getro koordinátáit.

Ezt a bejegyzést este fél tizenegykor írom. A szlovén kölykök ismét itt őrjöngenek pár méterre mellettünk, a szüleik pedig elégedetten nézegetik őket: istenem, micsoda jól sikerült gyerekek, pont olyan taplók, mint mi.
Aztán tizenegykor mokány férfikórus hangját hozza a szél a tengerpart felől, akik azt bizonygatják, hogy az a szép, ha miénk a Felvidék. A taplósági versenyben azért még nem kell minket sem leírni.

Hazautazás
2015.07.17; péntek

Komolyan mondom, már vágyom haza. A környék gyönyörű, a tengert nem lehet megunni, a fenyőillat, a tenger sós szaga, a kabócák… nagyon fognak hiányozni. De ez a rengeteg paraszt a kempingből, akik miatt lassan egy hete nem tudok aludni, azok egyáltalán nem. Eh, elszoktam már a főszezontól.

A legmelegebb éjszaka. Éjfélkor feküdtem le, de a sátorban így sem lehetett megmaradni. Fullra kinyitottam a mellettem lévő ajtót. Hajnalban egy szúnyog leharapta a fél hátamat, de szerencsére reggelre visszanőtt.

Pakolás, fürdés, pakolás, fürdés. Pakolás. Három óra kemény meló a tűző napon.

Az élet nem volt elég komplikált, ezért most máshogyan raktuk fel a bringákat és a kajakokat. Impozáns lett.

Á, alig ült le az autó hátulja. Pedig még várt rá egy nagy adag bor és sör a Getróból. Illetve… némi zadari tekergés és közlekedési szabálysértés után megtaláltuk ugyan az áruházat… de szét volt bombázva belülről. Fejvakarás. Szerencsére korábban láttunk egy Lidl-t, talán jó lesz az is. Talán. Sőr, az volt. De bor… majdnem sírtam. Rengeteg _külföldi_ bor volt, de horvát, az alig. És az is mind a maximum ezerforintos kategóriából. Nem arról van szó, ilyeneket is szoktam vásárolni, de a Getróba a drágább borok miatt érdemes járni. Azt a dingacsot, melyet egy mezei boltban megkapok 120 kunáért (5300 forint), itt általában 100 kuna (4400 forint) alatt vesztegetik. Ezen lehet fogni, nem a 20 kunás fröccsborokon.

Kifelé még Igo hisztizett egyet. Mindenáron egy másik útvonalon akart vezetni, amikor pedig elég határozottan volt kitáblázva a városban, merre kell menni a sztrádához. Aztán felmentünk egy kétszer kétsávos autóútra, ahol közölte, hogy majd 50 kilométer múlva forduljak meg és menjek vissza Zadarba, mert az ő javaslata jobb. Rohadtul kíváncsi voltam, mi lesz 50 kilométer múlva, tekintve, hogy 20 kilométer után már a sztrádán voltunk. Nos, a Sveti Rok előtti alagútrendszer egyik alagútja. Abban kellett volna megfordulnom, azaz átfúrnom magam valahogy a sziklán a szembejövő sávba. Kösz, Igo, nagy vagy.

Elképesztően pokoli meleg volt. A klímát maximumon toltuk. Nem is bírta végig. A Balatonnál egyszer csak elkezdett dőlni befelé az olajos vízgőz a szellőzőnyíláson keresztül. Oké, tudtuk, hogy ez csak a kondenzvíz, de elég büdös volt és legfőképpen hideg helyett meleg. Klíma kikapcs. Másfél óra izzadás hazáig. Nem lepődnék meg, ha a hipotalamuszom egyszercsak besztrájkolna.

Itthon a médiatartalmak rendezése. A GoPro három felvételt elcseszett. Digitális varázslások. Tekintve, hogy ezerféle eszközzel fényképeztünk, kameráztunk (a legkevesebbet a Nikon dslr géppel), ez meg is látszik a képek minőségén. Jó kis kézimunka volt, mire mindent elrendeztem.

És most itthon vagyok. Hirtelen ezek estek rám:

  • Barna usb diszkje tönkrement. Garanciális ügyintézés.
  • A médiacenterben tönkrement egy diszk. Szerencsére nem pótolhatatlan a tartalom, de legalább egy nap munka, mire újra átkonvertálom a virtuális gépeket.
  • A médiacenterben nem működik a hangkártya.
  • A médiacenter nem látja a szünetmentes tápegységet.
  • A HP szerver nem látja a szünetmentes tápegységet.
  • A HP szerveren nem működik a mentés.
  • A médiacenteren nem érhető el a megosztott nyomtató. Valószínűleg driver újratelepítés.
  • Az autó elektromos csatlakozója, mely az utánfutóhoz kell, elgörbült. A csavar mozdíthatatlan. (Valószínűleg nagyon leült a kocsi háta és valahová odaverhettük.) Szervíz.
  • Az autó hátsó ablaktörlője bekrepált. Szervíz.
  • Nej kerékpárja defektes.
  • A hálószobában sürgősen szúnyoghálót cserélni. Jelenleg nem nyitható ki az ablak.
  • A kert katasztrófa: a kultúrnövények a kipusztulás szélén, a gaz ellenben mindent eláraszt.
  • A héten kétszer is fogorvos. Remélhetőleg az utolsó nagy átalakítások.
  • És persze pakolás. Remélem, egy ideig nem néz be hozzánk Orbán Viktor, mert a nappali állapota alapján simán menekülttáborba zsuppolnak minket.

Ja, és még dolgozni is kell.

7 thoughts on “Murter bringával és kajakkal 05 / 05

  1. Huh, ne is mond. Szerecsére útközben eszembe sem jutott. A csomagtartó alján lévő rekeszből kiszedni a vészpótkeréket… le kellett volna bontani hozzá az egész kocsit.

  2. Az pedig csak egy dal, szerintem nem taplóság. Régi barátommal ha néha összejövünk és énekelni van kedvünk az éjszakában, akkor az amuri partizánokat választjuk – de ennek sincs igazán ideológiai alapja, csak ezt énekeltük valaha a kórusban is…

  3. @UnA: Éjjel tizenegykor részeg férfikórus üvölt a kempingben. Ez önmagában taplóság. Az, hogy külföldön irredenta nótát, az már csak hab a tortán.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *