Kinyaltuk a Balatont 02/02

2013.09.08; vasárnap
Balatonakali – Balatonkenese
Távolság: 49,59 km
Idő: 10 óra 31 perc (megállásokkal)
Részletesen: Endomondo track

Gyönyörű reggelre ébredtünk. (Meg macskanyávogásra.) Pakolás, indulás. Meteorológia: nem kedden jön a hidegfront, hanem hétfő délután. Anyád. (Ez is mutatja, mennyire nincs értelme a káromkodásnak: a hidegfrontnak speciel nincs anyja. De akkor is jólesik szidni.)

Tükörsima vízen, eleinte még jelentős, de később elcsendesülő szélben haladtunk, átlagos tempóban. Bekukucskáltunk a Demotivátor-öbölbe is, mélyen.

Demotivátor-öböl: Van rendes neve, is, azt hiszem Sajkodi-öböl. De ez a név nem fejez ki semmit abból az érzésből, hogy az öböl tövéből már karnyújtásnyira látod a Marina hotel tetejét és a füredi fehér templomot – miközben tudod, hogy a légvonalban két kilométernyi távolság a vízen tizenhárom.

Ez egyébként jellemző volt az egész napra. Akaliból Kenesét teljesen legális útvonalon 35 kilométeres távon is el lehet érni. Ehelyett mentünk mi ötvenet. A többi volt a különböző demotivátoröblök kinyalása. De ezt nem panaszként mondom, hiszen pont ezekért az öblökért mentünk.

Volt egy kis baki. A tihanyi rév után a törpevízmű különítmény már nagyon partra akart szállni. Emlékeztem egy helyes kis strandra, melyet Nejjel már júliusban felderítettünk, mondtam is nekik, hogy nyugi, amögött a móló mögött kiszállunk. És tényleg, a móló mögött ott is volt a strand és ahogy igértem, a bal oldalon ott figyelt a könnyű kiszállást ígérő homokos part. Zoltán már ki is ugrott, amikor gyanús lett a dolog. Itt ugyanis a homokos rész és a strand között kerítés húzódott. Kiabáltam is Zoltánnak, hogy ez nem az a strand, de nem hallotta meg. Aztán hangosabban kiabáltam, ezt már meghallotta, de ekkor éppen a köveken egyensúlyozott át a kerítés mellett, persze ahogy visszafordult, pont elcsúszott és hanyattesett, szerencsére már a kövek aljára érkezett, de azért végigcsúszott a kagylós részeken, ahol jól felpolírozta a… szóval felpolírozta.
Orsolya is kiszállt, mi Péterrel eveztünk tovább és kiderült a turpisság: egy kilométerrel arrébb volt egy másik móló, a túlsó felén egy hasonló stranddal, és igen, ez volt az, melyet Nejjel felderítettünk. Mivel nem mentünk tovább, nem is gondoltam, hogy arrébb van még egy teljesen hasonló.

Kiszálltunk. A homokos, szépen sarkosra gereblyézett gyerekparton. Éppen Zoltánra írigykedtünk, hogy milyen jól fel lehet polírozva, amikor odajött egy szigorú tekintetű ember – aki nem tudta, hogyan is ismerkedjen. Állt és nézett. Mi meg nem tudtuk, milyen minőségben áll és néz. Végül Orsolya törte meg a csendet, kezet nyújtott, bemutatkozott és közölte, hogy azért szálltunk ki, mert szeretnénk a büfében röfögni. Erre a hapinak egyből felderült az arca és közölte, hogy azt lehet. Sőt, erősen ajánlott. Elmentünk, ettünk menüt, pizzát, ittunk csapolt Démont, meg gyümölcslét, aztán kondenzvíz leeresztés.

Innentől Péterrel már nem szálltunk ki. Csak szólok, ez valamivel több, mint hat óra kajakozást jelentett. Viszont végig élveztem a tájat. Tizennégy éven keresztül ezt a partszakaszt mozogtam be (Fűzfő – Balatonfüred), végignosztalgiáztam a part melleti evezést.

Kenesén pedig eltévedtünk. Ez mindenképpen bravúros mutatvány, mert a vízen elméletileg nem lehet, különösen úgy, hogy a kemping koordinátája benne volt a GPS-ben.
Megmagyarázom.
A készülékem tizedestört formában kéri a koordinátákat, a gugliföld meg más formában jelzi ki. (Tudom, át lehet állítani, de ezt a részt már csütörtökön, közvetlenül indulás előtt csináltam, nem volt annyi időm, hogy turkáljak a beállítások között.) A net tele van konverter programokkal, átszámoltam. Igenám, de ahol számolgattam, az az oldal lekerekítette az utolsó tizedesjegyet. Ez fizikailag nem nagy különbség, csak éppen pont oda esett egy fullra beépített kikötő, mólóval – és persze tömérdek horgásszal – együtt. A kemping pedig egyáltalán nem volt egy látványos kemping, a vízről igazából nem is látszott kempingnek. Így alakult, hogy fel-alá keringtünk a móló körül, a horgászok örömére. Amennyit ugráltattuk őket, annyit még életükben nem mozogtak eme nemes sport közben.
– Kerüljenek, hé!
– Kerülünk!
– De nem annyit, még kerüljenek!
– Jaj, istenem, viszi a madzagot!
És így krosszoztunk előttük fel-alá.
Végül egy unatkozó horgászfeleség szánt meg minket és útbaigazított. A kemping partján – azon a húsz méteren – persze megint horgászok.
Na, őket is megsportoltattuk.
– Hahó, kerüljön!
– Ez a Honvéd kemping? – tértem a lényegre.
– Nem érti? Kerüljön! Jaj nekem, hát mindjárt nekimegy!
– Nem megyek neki! Ez a Honvéd kemping?
– Ez, persze, de kanyarodjon! Azonnal!
– Köszönöm!
Motor leáll, hátramenet bekapcsol. Beeveztem a tóba addig, amíg kisimultak a ráncok a parton. Innentől mindenki kedves lett, elmutogatták, hol tudjuk úgy megközelíteni a partot, hogy ne akadjunk bele semmibe (háromnegyed nyolc volt, már eléggé sötétedett), majd kint a parton derült ki, hogy alapvetően mindenki kedélyes és roppant barátságos idős ember. Kérdezgették, mit csinálunk, majd amikor megtudták, elismerően csodálkoztak, nézegették közelről a kajakokat, néhányan sztorizgattak is. Mind este, mind másnap ugyanezt a hozzáállást tapasztaltuk, sőt, maga a gondnok is ugyanilyen kedélyes bácsika volt. Ez a kemping némileg sötét ló volt, egyikünk sem ismerte, nem tartozott egyik nagyobb lánchoz sem, még önálló weblapjuk sem volt (valailyen szállásportálon találtunk rá), szóval tartottunk tőle egy kicsit, de feleslegesen. Picike kemping, szemmel láthatóan csupa törzsvendéggel.

Péter telefonos segítséget kért az időjáráshoz, azt válaszolták neki, hogy a hidegfront már éjjel megérkezik. Emiatt morogva ugyan, de mindenki rendesen felállította a sátrát. (Addig csak úgy ledobtuk, cövekek nélkül.) Pontosabban, nem mindenki: Orsolyának eddig tartott, hétfőn már dolgoznia kellett. Érzékeny búcsút vettünk és igyekeztünk nem észrevenni az arcán a megkönnyebbülést, hogy ő megússza a vihart. Atiért is megjött a felmentő sereg (még kisdobosuk is volt), a végén így maradtunk hárman. Miután mindennel végeztünk, kiültünk a vízparti padra (a horgászoknak volt földbeszúrt hamutartóoszlopuk is) és gyönyörködtünk a tópart fényeiben. Kenese ilyen szempontból különösen ideális hely, hiszen egyszerre látszik mind a két part, az egyik balról, a másik jobbról. A fűzfői Nitrokémia pont nem, pedig a Balatonról megnéztem volna éjjel azokat a tornyokat, ahonnan 25 évvel ezelőtt a Balatont nézegettem.

2013.09.09; hétfő
Balatonkenese – Siófok
Távolság: 17,19 km
Idő: 2 óra 34 perc (megállás, az nem volt)
Részletesen: Endomondo track

A vihar szerencsére nem érkezett meg éjjel, így reggel komótosan összepakoltunk. Aztán netbook. Meteorológiát ilyen feszülten még nem néztünk soha, mint ezen a reggelen.
Volt is okunk rá, hiszen rázós két napnak néztünk elébe. Egyrészt a tervek szerinti következő szállásunk vadkemping lesz egy – talán évek óta – bezárt kempingben. A hátralévő táv 63 kilométer, ami egy napra elég húzós. Pont félúton van a szántódi Rév kemping, ahol tavaly is aludtunk, vadul. Más szóbajöhető vízparti kempinget nem tudtunk. (A Zamárdi autóskemping vasárnap zárt be és nem közvetlen vízpartos.) Csakhogy ha ronggyá ázunk, akkor vadkempingezni nem öröm, nagyon nem. És egyáltalán, mikor jön hétfőn a vihar, elérünk-e addig? A meteorológia szerint két hullámban jön a hidegfront: az első bő csapadékkal, de alapvetően szélmentesen. Ez nem vészes. A második roham viszont rendes vihar, 50-55 kmh-s széllel, amit én már nagyon nem szerettem volna a vízen megélni. A met.hu-n van órára bontott széltérkép a Balatonra, ott azt láttuk, hogy a keleti medencében délig nincs komoly szél, 13.00-kor viszont már áll a bál. Azaz valamikor a kettő között ér ide a vihar. Kilenckor indulunk, ennyi idő alatt 15-18 kilométer között tudunk menni. Ez a Rév kempinghez kevés lesz. B terv? Vad kempingkeresés a neten. Hátha. Nos, a netbook ezt a pillanatot választotta ahhoz, hogy égnek csapja a fejét, majd összerogyjon, mint akit szügyön lőttek. Pedig a gugli már kiadott egy látszólag jó linket, de amikor rákattintottam, se kép, se hang. Egy ideig kinlódtam, aztán kikapcsoltam, utána nem akart visszakapcsolódni, később nagynehezen mégis, de ekkor meg nem ismerte fel az usb sticket. Kész. A kemping neve azért megvolt, Péter a Tudakozótól megszerezte a telefonszámát. Felvették. Hurrá, tehát még nyitva van. Megmondták a címét, a GPS pedig kidobta a koordinátát. Légvonalban 12 kilométer, figyelembe véve az öböl ívét, ez olyan 16-17 kilométer lehet. Igaz a kemping nem vízparti, de nincs messze, gyakorlatilag egy szabadstrand sáv választja el a víztől. Meg vagyunk mentve. Ja, nem is írtam: Siófok, Aranypart kemping.
Gyorsan összecsomagoltunk mindent, felvettük a vizes cuccokat, a maradék száraz ruhánk akkor lett vizes, amikor beszálltunk, majd alighogy elindultunk, megjött az eső. Eleinte csak csepergett, majd valami marha kiszakította a felhőt és ránkzúdult a tartalma. Akkora felhőszakadást kaptunk a nyakunkba, hogy alig láttunk ki belőle. Így toltuk le 2,5 óra alatt a bő 17 kilométert. A matekbubusok gondolom már kiszámolták, a többieknek elárulom: ha leveszem az induláskori töketlenkedést és az érkezéskori kempingkeresést, akkor ez 6,9 kmh átlag. Fullra megpakolt (értsd 70-80 kg súlyú) kajakokkal. Dúsan szakadó esőben.
Amikor kiszálltunk, gyakorlatilag nem volt olyan porcikám, ahol ne ráncosodott volna fel a bőr a sok vízben ázás miatt. Betekertem a recepcióra, útközben leolvastam a vízparthoz legközelebbi mobilház számát.
– Jó napot kívánok – köszöntem.
– Most érkeztünk kajakkal – tettem hozzá, meglehetősen feleslegesen.
– Jó napot – köszönt vissza a recepciós és látszott rajta, hogy találkozott már különb őrültekkel is.
– Az egyes mobilházat szeretnénk kivenni.
– Lehet, hogy azt pont nem tudom kiadni.
– Foglalt?
– Nem, éppenséggel szabad. Csak még nincs kitakarítva.
– Viccel? – tártam szét a kezemet, a közben bokáig érő tócsa közepén. (Neoprén kalucsni, neoprén rövidnadrág, kajakos dzseki, széles karimájú kalap.)
– Várjon egy picit – közölte higgadtan és hátrament.
– Jó hírem van – folytatta, amikor visszajött – Az egyes már éppen ki van takarítva.
– Micsoda szerencse – sóhajtottam.
Aztán kaptunk kulcsot, felcipeltük vagy kétszáz méterre a dögnehéz kajakokat és belerondítottunk a frissen kitakarított mobilházba. Nem kicsit. Mindenkiből dőlt a víz, a cuccainkból szintúgy, a cipőink pedig bokáig sárosak voltak. Mobilház ilyen gyorsan még soha nem veszítette el a tisztaságát.
Egyenként lezuhanyoztunk, átöltöztünk száraz ruhába (habár odakint még esett), aztán bekapcsoltuk az összes fűtőtestet és szárítóvázakat rögtönöztünk mindegyik mellé. Még így sem fért el az összes vizes cuccunk, de a nagyja igen. Az eső csendesedett, bontottam egy sört és egy kisebb szivarral kiálltam az ajtóba. Az élet szép. Az arra járók igen nagy szemekkel méregették a kajakokat, néhány – hasonlóan ronggyá ázott – kerékpáros vigyorogva integetett.
Teljesen jól éreztük magunkat. Frissen lefürödve, szárazon. Volt áram, lehetett töltögetni a kütyüket. Volt fűtés, volt gáz, voltak tányérok, evőeszközök. Mindez egy olyan napon, amikor úgy ébredtünk, hogy a legdurvább körülményekre számítottunk.
Közben életet leheltem a netbookba. Néztük az Időképen a radart. Látszott, hogy az első front északkelet irányába már elhagyta Siófok térségét. Láttuk a következő frontot is, éppen Keszthelyt semmisítette meg. 50-55 kmh, az annyi mint másfél óra. Gyere vihar, mutasd meg, mit tudsz.
Nem jött.
Elsétáltam a boltba. Megebédeltünk. Zoltán ledőlt aludni. Kiültem a teraszra pótolni a nikotinelmaradást. Érted, kiülni a teraszra! Amikor egy órával ezelőtt még nem láttunk az esőfelhőtől és vártuk a következő támadást. Vérszemet kaptunk, Péterrel elmentünk keresni egy kávézót. Egy kilométer séta oda, ugyanannyi vissza. Még mindig semmi.
Megint ránéztünk a radarra – és elkerekedett a szemünk. Minden előzetes jelzés ellenére ez a front nem úgy közlekedett, mint a korábbi. Ez elment Keszthelyről kelet felé és kihagyta a Balaton északi részét. Potyára tojtuk össze magunkat.
Aztán persze az első frusztráció után leesett, hogy a túra legjobb döntését hoztuk ezzel a kempinggel. Ha bátrak vagyunk és megyünk tovább, akkor nyerünk ugyan, mert a vihar rántotta félre a kormányt (a gyáva nyúl), de ott vagyunk vadkempinges körülmények között, csuronvizesen. Hideg éjszaka, reggel pedig vehetjük vissza a csuronvizes hideg ruhákat. Innen viszont kipihenten, szárazon, jókedvvel telve indulhatunk reggel. A távolság meg benne van az egynapi limitben.
Tulajdonképpen sok érdekes dolog már nem történt. Kiültünk a teraszra, egész délután beszélgettünk, ökörködtünk. Viszonylag korai alvás, mert a pakolás/hazautazás miatt egy órával előrébb hoztuk az indulást.

2013.09.10; kedd
Siófok – Fonyód
Távolság: 47,62 km
Idő: 9 óra 8 perc (megállásokkal)
Részletesen: Endomondo track

A meteorológia végre összekapta magát: egész napra szép, napos időt mondott, enyhe széllel. Igaz, az irányát nem tudta megjósolni, így azt írta, hogy minden irányból fog fújni.
Pakolás, nagyjából azért felnyaltuk a kecót, majd 8:10-kor már a vízen lebegtünk. A napocska éppen próbálgatta a sugarait, Alsóőrs felé a hegyekben már látszott is néhány sáv, ahogy áttörte a felhőket. Ekkor még dzsekiben küzdöttünk, de Zamárdi környékén már mindenki ledobta magáról a meleg cuccokat. A Tihany-Szántód csőig enyhe hátszelünk volt, ami annyiból kellemetlen, hogy az ember úgy érzi, nem siklik, nem megy az a kajak, de szerencsére a GPS azért mutatja, hogy megy az, nagyon is megy. Itt olyan 7.x körüli átlaggal tekertünk, de ahogy átjutottunk a szűkületen, teljesen megbolondult a szél, ahogy a meteorológia is ígérte. Hol északkeletről fújt, hol szemből, hol mind a két irányból egyszerre. Még a hullámok, azok az opportunista disznó hullámok sem tudták, melyik szélnek engedelmeskedjenek.
De minket ez az egész cécó már nem érdekelt. Rááltunk egy 6,5-ös tempóra, és végig dumálva az utat, haladtunk. Ebben a tempóban az a jó, hogy egy idő után az ember nem is érzi, hogy evez, nem fárasztó, nem fájdalmas. A távolság meg fogy. Először csak homályosan láttuk a távolban Szántódot, aztán egyszer csak odaértünk. Aztán ugyanez történt a boglári heggyel: egy nagy púp remegett a víz felett, később saccra már lehetett sejteni a gömbkilátót, aztán fokozatosan élesedett a kép, végül már ott voltunk a kikötő bejáratánál és jöhetett a következő cél, a fonyódi twin peaks.

From Balaton Karika 2013
From Balaton Karika 2013

Közben Szárszón kiszálltunk ebédelni, pofás kis strand, gyönyörű kilátással. (Érdekes, így üresen nem ismertem rá, pedig a Critical Mass előtt kiszálltam itt inni egy sört.)
Szántód és Fonyód között volt az a szakasz, ahol a legnagyobb jóindulattal sem tudtuk tartani az addigi kábé százméteres távolságot a parttól. Szemes után már majdnem ezer méterre bementünk, de még mindig csak egyméteres volt a víz, pedig most egyáltalán nem volt alacsony a Balaton vízszintje. Beletörődtünk, hogy itt nem nézegetjük a vízparti házakat.

Balatonboglár környékén futottunk össze Atival, most szemből jött, Fonyódról, és igyekezett, hogy legalább Szántódig teljesítse a távot. De hiába is küzdött, úgyis diszkvalifikálni fogjuk. Megszokhatta már, valószínűleg hiányozna is neki, ha nem tennénk. A legegyszerűbb az lesz, ha átminősítjük a kajakját a Fakutya kategóriába, azt meg nem értékeljük, mert csak egy induló volt benne.

Végül Fonyódliget, utána vitorláskikötő, majd az ismerős nádasbejárat. Kikötöttünk, felcuccoltunk, elpakoltunk. Az üdülőben volt egy tajtrészeg társaság, akik végigóbégatták a pakolásunkat. Nem írigyeltem őket, ezt az egy kellemes napot kapták, a többin végig szürke, esős idejük lesz. Legalább igyanak.
Még zuhany a kerti slag alatt (olyan állapotban, amilyenben a kajakba beszállok, az autóba semmiképpen sem), aztán érzékeny búcsú. Nagyon jó túra volt, az utolsó napot még külön ajándékként kaptuk, jól éreztük magunkat. Jövőre ismét nekivágunk.

Unalmas két óra haza. A kajakot egyelőre bedobtam az udvarra, ami romlandó, ment a hűtőbe, a neoprének a szárítóra, minden más a fürdőszobába. A mosógép egy hétig hányni fog.

Linkek:
Fényképalbum
Fényképalbum (slideshow)
 

2 thoughts on “Kinyaltuk a Balatont 02/02

  1. Én nem vagyok egy sportember és még hallani sem szeretek a különféle “önsanyargatásokról” mint a hegyi túrák, biciklis túrák, szabadban alvós, szúnyograjos, vadkempingezések DE a te leírásaid olvasása közben szinte kedvet kapok hozzá hogy elmenjek egy ilyen kajakozásra. Persze sem kajakom sem erőnlétem de talán egyszer találok egy olyan szabadidős elfoglaltságot amit élveznék még a kényelmetlenségek ellenére is. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *