Írni

Megvereted magad, hogy sírhass
Lecsúszol, hogy verset írhass
Mindent tudsz, anélkül, hogy értenéd
– Pál Utcai Fiúk: Sorozat –

Most mondja valaki, hogy az olvasáshoz nem kell megérni.
Legalább tíz, de inkább tizenöt éve lapul a könyvespolcomon Hrabal egyik trilógiája: Házimurik/Vita Nuova/Foghíjak. Anno bele is kaptam mindegyikbe, és csak a könyvjelzők alapján gyanítom, hogy egyiket sem tudtam végigolvasni. Nem mondom, most sem egy nap alatt faltam fel a könyveket, de egyszerűen nem értem, akkoriban mi nem tetszett rajtuk. Tökéletes Hrabal könyvek, sztorik, vívódások, fura emberek – mindez az íróra jellemző, írásjelmentes kollázsstílusban.
De több is ennél. Már meg sem lepődöm rajta, hogy amikor erősen foglalkoztat egy gondolatkör, akkor egyszer csak addig erőlködik egy könyv a polcomon, amíg a kezembe nem kerül, beleolvasok – és ott van a válasz. Egy másik ember véleménye. Ami rátesz a helyes vágányra.

Hrabalnak ez a trilógiája életének nagy változását meséli el: amikor a már idős férfi megismerkedik jövendőbeli feleségével, összeházasodnak, beindul a közös életük, persze állandóan körülöttük lebzselnek a fura barátok, Hrabalt pedig egyre jobban foglalkoztatja, hogy írni fog, írnia kell. Marja magát, akarja is, meg nem is, de végül rááll.

És most ugorjunk vissza az időben húsz évet. Egy haverommal borozgattunk a bakonyi házban. Már igen későre járt, mi pedig a jövőről beszélgettünk. Mit várunk az élettől? Mit szeretnénk elérni? Ő nagy üzletekről beszélt, én pedig arról, hogy könyveket akarok írni. Pedig akkor még fogalmam sem volt róla, hogy milyen az íráskészségem. Informatikus voltam, aki szeretett rajzolgatni. Írni?
Mit? Miről? És hogyan lesz az jó? Egyáltalán, mi az, hogy jó? Van-e értelme: lehet-e belőlem jó író?
Akkoriban nem tipródtam sokat rajta. Azt mondtam, hogy igen. Miért ne?
Ma, amikor már túl vagyok néhány, írással kapcsolatos kalandon, némileg másképp látom a helyzetet. Rengeteg feljegyzés tanúskodik a töprengéseimről. Csak gyűltek a jegyzetfüzetemben meg a mobiltelefonomon, hónapokon keresztül. De annyira kaotikusak voltak, hogy még csak tisztázni sem mertem nekiállni.
Aztán jött ez a három könyv és segített. (Ennek a hétnek az anyaga ezekből a feljegyzésekből állt össze. Nem foglalkoztam azzal, hogy kigyomláljam belőlük sem az átfedéseket, sem az ellentmondásokat. Hiszen így töprengés.)

Az kiderült az évek során, hogy az íráskészségem jó. Szeretek is ilyesmivel bíbelődni, a wikipédián a grafománia szócikkhez simán be lehetne linkelni a blogomat. Emellett egy kedves ismerősöm szerint van egy olyan erényem, hogy hamar felismerem mindenben a lényeget, és ezt utána plasztikusan el is tudom magyarázni. Lehet benne valami. Az íráskészséggel párosítva ebből még bármi is kisülhetett volna.

Csak éppen a reneszánsz ember ideája visszanyalt. Ma ugyanis már roppant nehéz igazából reneszánsznak lenni. Tudom, próbáltam. Sőt, próbálom is jó pár évtizede. Vegyész/rendszermérnök végzettség, aztán 21 évnyi informatika, mindemellett pedig töméntelen mennyiségben könyvek, messze nem csak szépirodalmiak. De így is kevés. Ez így együtt annyira elég, hogy mind a két területen eljussak egyfajta középszerhez. Feldolgozni egy szakterületet és írni róla egy-egy könyvet… leírni egy-két gondolatot a személyes blogba… ez iparosmunka.

De nem művészet. Művésznek lenni ugyanis életstílus. Egy művész művészként éli az életét. Az nem megy, hogy valaki informatikusként levelezőszervert, tűzfalat konfigurál napi 8-10 órában, majd hazamegy és otthon 4 órában művész. Ez annyira elég, hogy egy blogba le tudja firkálni a gondolatait, de ezekből a négy órákból nagy könyvek nem lesznek. A művész az életét, az élete során keletkező gondolatokat írja meg, valahogy beleszublimálva azokat egy irodalmi alkotásba. Egy művész élete az életről, a töprengéseiről, a magába fordulásairól, élményei megéléséről szól, azaz van mit beleraknia a művébe. Nekem nincs. Biztosan van néhány ember, aki kíváncsi rá, miket gondolok, amikor csak egy eldugott KB cikkben találom meg a megoldását annak a problémának, mellyel már órák óta kinlódom. De ebből semmi nem tud átszublimálni egy szépirodalmi műbe.

A mondanivaló, azon bukik el minden. Az íróban össze tud gyűlni a mondanivaló. Az író megengedheti magának, hogy gondolati rendszereket rakjon össze, majd ezek köré történeteket találjon ki – vagy észrevegye a körötte zajló történetekben azt a mondanivalót, mely őbenne magában is dolgozik már egy ideje.

Csak úgy elmagyarázgatni a világot – történjen az bármilyen kellemes stílusban is – maximum blogbejegyzésekhez elég. Persze ez sem kis dolog – de könyvekhez kevés.