Én már fürödtem idén a Dunában. És te?

Kora reggel gyors szavazás, pakolás – és már semmi nem állt közém és a víz közé.

Fél 11 körül értem le a csónakházhoz. Sehol senki, csak egy öreg horgász üldögélt nem messze a parton. Remek. Lehet balfaszkodni.

Lekaptam a kajakot, kicipeltem a stéghez. Visszasétáltam, kicipeltem a tartozékokat is. Öltözködnöm túl sokat nem kellett, nagyjából az volt rajtam, amiben bringázni is szoktam. Az egyedüli különbség egy neoprén zokni volt, arra a nem túl valószínű esetre, ha neadjisten bevizesedne a cipőm.

Bepakoltam a cuccot, betoltam a kajakot a vízbe. A kissé magas stégről simán belehuppantam. Próbáltam megérezni a mozgását. Szokatlanul instabil volt. A spricót nem is tudtam két kézzel beakasztani, az egyikkel mindig kapaszkodnom kellett a stégbe.
De sikerült.

Elégedetten néztem körbe a parton. Kellemesen sütött a nap, a hullámkötény alatt jó meleg volt, itt van ez a remek kajak, előttem a nap – mi kell még?
Például egy kesztyű. Belelógattam a kezemet a vízbe és hidegnek találtam. Hátranyúltam, előszedtem a neoprén kesztyűket. Megpróbáltam felhúzni a balost.

A következő pillanatban már fejjel lefelé lógtam a víz alatt és próbáltam kiszasszerolni ilyenkor merre is van a spricó kiakasztó fogantyúja. Meg hogy bele lehet-e fulladni a fél méter mély vízbe.

Végül kiszabadítottam magamat, feltápászkodtam. Kivonszoltam a vízzel teli kajakot a partra, majd visszamentem a szanaszét úszkáló tartozékokért (sapka, kesztyűk). Körbenéztem, látott-e valaki, kell-e körbekiabálnom, hogy “direkt így akartam!’ – de sehol senki. Még a horgász is diszkréten kémlelte a szomszéd falu tornyát. (Pedig hisz azon meg nem sokat lát.)
Száradó ruhák

Nyilván egyből kiderült, miket nem vittem magammal: vízmeregetőt, szivacsot és száraz ruhát.

Felfordítottam a kajakot és amíg csorgott a víz, próbáltam rájönni, mi is történt itt. Érteni ugyanis nagyon nem értettem. Ha jól emlékszem, ez már az ötödik kajakos évad, amit kezdek. Borulni eddig egyszer sem borultam, eltekintve a Velencei-tótól, amikor a bokáig érő vízben játszottunk, illetve a szándékos borulástesztektől. Magát a kajaktipust ismertem, egyszer már eveztem benne egy jó huszast. Olyan ijesztgetős fajta – de nem borul. Úgy is reklámozzák, hogy atomstabil jószág. Ment már Barna is meg Nej is ilyennel, ők sem borultak.

Nem a beüléssel volt baj, az remekül ment. Abban a pillanatban borultam, amikor elengedtem a stéget. Nem tviszteltem, nem hullahoppoztam – egyenes derékkal ültem, próbáltam felvenni egy kesztyűt. Ilyen egyenes derékkal ülésből korábban volt már kismillió, például itt, egy csontra ugyanilyen kajakban. Innentől vagy én felejtettem el mindent, vagy a kajak.

Végül azt variáltam ki, hogy valószínűleg az okozta a problémát, hogy hiába pihent a kajak a stég mellett, de a vége valószínűleg felfeküdhetett a sólyán. Ettől a pengevékony alátámasztástól lehetett oldalra bizonytalan. Tesztelni sajnos nem tudtam, mert ekkor már azért kezdtem fázni a vizes cuccban. (Bár a pontosság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy talptól bokáig, a neoprén zokni alatt száraz maradtam.)

Nagyjából kiborogattam a vizet, a kajakot felszenvedtem valahogy a polcra, behajigáltam a vizes cuccokat a kocsiba és elindultam haza. Előtte még nekitolattam egy vasoszlopnak (holt térben volt), utána egy fának (elémugrott). Kész szerencse, hogy nem volt senki a telepen, mert rögtön megkaptam volna a Frank Drebin becenevet.

This entry was posted in Kajak.

9 thoughts on “Én már fürödtem idén a Dunában. És te?

  1. Amennyiben délutánra valami szerveres melót tervezel: várjuk a következő “PRO: Hogy kell alaposan szertekúrni egy céges levelezést?” tematikájú posztot az emaildetektívre! :-)

  2. Egy ideje rendszeres olvasó vagyok itt a blogon, de eleddig még nem írtam hozzászólást. Azonban ez a post mindenképpen megér egy gratulációt. Miközben olvastam, mintha magamat láttam volna. A vasárnapom pont ilyen szerencsés eseményekkel volt kikövezve :D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *