Begolyóztam

Kiraktam a letölthető könyvek közé egy újabbat.
Az előző válogatás óta eltelt egy év, így épp ideje volt feltúrni a 2006-os évet, összeszedni az arra érdemes írásokat, majd az egészet könyv alakúra formázni.

Nem akármilyen év volt. 2006-ban jártam meg a poklot és jöttem is ki belőle: ekkor sokasodtak meg az epegörcsök, ekkor derítették végre ki – négy év töketlenkedés után – hogy epekő áll a rohamok mögött és ekkor vágták is ki az epehólyagot. Megjártam közben a magánorvosokat, magánkórházat és a közegészségügyet. Egyik hihetetlenebb volt, mint a másik.
Aztán mégis élek.

De ebben az évben volt az Elkúrtuk-forradalom a maga groteszk dolgaival – és természetesen sztorik, agymenések, bőségesen. 206 oldalon.

Ja, a golyók. Nemrég vettem észre, hogy a korábbi címlapgrafika jogvédett volt, így kénytelen voltam kinézetet váltani. Most ilyen golyós lett, ráadásul kidobtam a kéthasábos formát. Így szellősebb is, olvashatóbb is.

Ennek örömére újraformáztam a 2005-ös válogatást is, immár az is sokkal kellemesebb. Meg sokkal golyósabb.

Letölthető könyvek

6 Comments

  1. Kedves JoeP!

    Olvastam a régebbi letölthető naplódat és a Szlengünk a szeren-t is, csak az a problémám, hogy én e-book reader-rel olvasom és ott a pdf formátum nem olyan jó, nem tudja normálisan nagyítani, ha meg felnagyítom nagyra, akkor a lap egy része már a másik oldalon lesz.
    Szóval nekem a prc formátum a legjobb. Nem tudom, mekkora munka lenne ebben is felrakni a könyveidet. Ha nem túl nagy, én nagyon örülnék neki.
    Üdvözlettel: Judit

  2. Kedves Judit,

    Magam is lelkes e-book olvasó vagyok, pontosan értem az igényt. :) A gond az ábrákkal van. Én általában az fb2 formátumot használom, abban kipróbáltam a szöveget, de teljesen szétestek a stílusok, a képek meg egyszerűen kimaradtak.
    A prc-re elindítottam egy gyors keresést, de még csak nem is találtam olyan ingyenes programot, amelyik rtf/doc/html fájlból képes lenne prc/pdb formátumot gyártani.

    (Hozzáteszem, de ez már abszolút magánvélemény: én addig nem látok túl nagy jövőt az e-book readerek előtt, amíg nem lesznek rajtuk olvashatóak normálisan a pdf fájlok.)

  3. Esetleg?

    http://www.mobipocket.com/en/DownloadSoft/ProductDetailsCreator.asp

    Mobipocket Creator 4.2 Home Edition -FREE- enables you to create your ebooks, photo albums, personal databases and much more with a simple and intuitive user interface and expandable templates.

  4. Kipróbáltam. A pdf-ből borzalmasan eltördelt anyagot csinál, elég, ha annyit mondok, hogy a címek függőlegesen jelennek meg.

    Viszont a Word doc-ból nem is volt olyan rossz. De:
    – A keretek nem jönnek át.
    – A bullet-ek helyett valami értelmezhetetlen karakterlánc van.
    – És a legrosszabb: egy kép sem jelenik meg. (A közbenső html-ben még benne vannak, de a prc-be már nem kerülnek ki.)

    Maradjunk annyiban, hogy nem mondok határozott nem-et. Még nézegetem egy kicsit.

  5. thx erte. Csak beleolvastam, de jot szorakoztam. Egy kis ido kellene :(

  6. Azt sajnos nem tudok mellécsomagolni, nekem is kevés van belőle.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading