Ez… ez… olyan nehezen emészthető. Egyszerre végtelenül szomorú, egyszerre keserűen aranyos.

A nagy fehér macska ugyanis nem adta fel. Neki kell a Gizi.

Az első dolog, ami ma reggel feltűnt, az a teraszon az ajtóra elvágólag odahelyezett döglött egér volt. Gyors létszámellenőrzés: két macska a lakásban, Kajla 1 perce ment ki és egyből elviharzott – ez nem lehetett a mi macskánk. Foglalkozni nem tudtam a tetemmel, éppen benne voltam egy bonyolult tranzakcióban (online checkolás a repülőre), gondoltam, majd ha befejezem.

Aztán gyereksírásra hasonlító nyávogásra figyeltem fel, de macska még nem volt sehol. Gizi is meghallotta, odatelepedett a teraszajtóhoz. Végül megjelent a nagy fehér macska. Ekkor esett le: a keményre fagyott egér szerelmi ajándék volt! Hazudnék, ha tagadnám, hogy nem szorult össze a szívem. Nézték egy ideig egymást, végül a nagy fehér elment. (Nyilván nem nyitottam rájuk az ajtót.)
Utána kimentem, eltakarítottam a tetemet, hagytam, hogy Gizi is kisétáljon. Szagolgatta a másik macska nyomait, de csak olyan természettudományos érdeklődéssel. Szó sem volt már se lángoló, de még csak pislákoló szerelemről sem. Végül bejöttünk.

Azért belegondoltam, milyen reménytelen dolog már ez: el nem fogadott szerelmi ajándékként meghalni. Igazi maustod.