Mint írtam, gondban voltam. Végül sikerült azért megoldani.
Most már bátran megírhatom, túl vagyunk a felköszöntésen. Ezelőtt 15 évvel – nem törődve a baljós előjelekkel (azért mégiscsak október hatodika) -, kimondtuk az ‘igen’-t Nejjel. (Pedig poénból gondolkoztam a ‘talán’-on.)

Szóval Nej megkapta a karkötőt (micsoda meglepetés!), én pedig lemondtam a papucsról – hja, a jelképek – és meglepettem magam egy GPS-szel. (Azért ez is lehetne jelképes – az ember szeretné mindig tudni, hogy hol tart.)
És ha már a jelképeknél tartunk, az milyen már, hogy Nej megkapta, felcsatolta és gyönyörködik benne – én meg végigszoptam a délutánt, mire működőképesre lőttem össze mindent mindennel.