Category: Világmegváltás

“I hurt myself today
To see if I still feel
I focus on the pain
The only thing that’s real”
– Johnny Cash: Hurt –

Életem legelső egzisztenciális válságát gyerekkoromban éltem át. A vécén.
Hát, igen, kinek mi jut.
Szorulásom volt és nagyon erőlködtem. Annyira, hogy egyszer csak csillagokat láttam körözni magam körül. Tátott szájjal néztem… aztán egyszer csak eltüntek. Kinyúltam, tapogattam a levegőt, de nem volt ott semmi.
Később megtudtam, hogy ilyesmi akkor fordul elő, ha az agy rövid időre nem kap elég oxigént.
Na, ekkor kaptam az egzisztenciális sokkot.
Ugyanis rájöttem, hogy egyáltalán nem lehetek biztos abban, hogy ténylegesen az van, amit érzékelek. Az érzékszerveim, az agyam bármikor becsaphatnak és be is csapnak.
És akkor azok az érzékszervek… A kutyák hallanak olyan hangokat, melyeket az emberek nem, a legyek látnak olyan szineket, melyeket az emberek nem. A költöző madaraknak vannak mágneses teret érzékelő érzékszerveik. Ezekből nem érzékelünk semmit.
És akkor az agy… Az agyam bármikor felülírhatja, mit érzékeltek az érzékszerveim, sőt, hamis inputot is képes generálni. Klinikai halálból visszatérők mondják, hogy nagy fényes kaput láttak, de valójában nincs nagy fényes kapu, csak az agy érzékeli így azt, ahogy kifogy a delej.
Virtuális valóság. Kábítószerek. Hallucinációk.
Akkor milyen is a körülöttünk lévő világ? Egyáltalán, beszélhetünk-e arról, hogy tudjuk, milyen a körülöttünk lévő világ? Ha csak a megbízhatatlan agyunkra és a nem túl acélos érzékszerveinkre tudunk hagyatkozni?

Ezért kezdtem el már kamaszkorban inni.

Kártyáztok a haveroddal. A pakli – benne a lapokkal – adott, a szabályok szintén.
Aztán egyszer csak rajzolsz magadnak egy újabb lapot, majd közlöd a partnereddel, hogy ez a kártya mindent visz. Csak. Mert.
Ez a szent eszme.
A haverod ezek után szintén rajzol magának egy kártyát és már kezdődik is a társadalom megosztása, a polgárháború, a vallásháború.

Vegyük észre, hogy szent eszmék valójában nem léteznek, pusztán csak azért találta ki és tartja fent ezeket a mindenkori hatalom, hogy legyen egy mindent vivő eszköze a társadalom manipulációjához. Innen nézve teljesen logikus, hogy aki akár csak megkérdőjelezi ezeket a szent eszméket, az pokolra való gazember, hiszen a szent eszmék annyira szentek, hogy eleve megkérdőjelezhetetlenek. Egyébként nem lennének szentek. Azaz nem működnének. Most sorolhatnám a példákat, kezdve a haza és a becsület nevében mészárszékre hajtott több tízmilliónyi hősi (? igen, ez is szent eszme) halottal, folytatva a vallási fanatizmussal, a nacionalizmus/sovinizmus vonallal, a rasszizmussal, az antiszemitizmussal, a focializmussal… és így tovább, és így tovább.

A szomorú az, hogy ez az egész működik. A társadalmi nyomás olyan erős, hogy senki nem meri kimondani, hogy a szent eszme valójában nem az. Nagyobb társaságban ki mernéd jelenteni, hogy a haza, a haza becsülete bullshit, magyarnak lenni pedig nem dicsőség dolga, hanem egyszerűen csak egy állapot és előfordulhat, hogy még csak büszke sem vagy rá? Egy csomó ember agyába annyira belerágta magát ez a ‘szent eszme’ féreg, hogy ölni képesek, ha te nem úgy gondolod. Tökéletes példái a sikeres manipulációnak.

Azt írtam ebben a buborékos írásban, hogy nincs megoldás. Aztán továbbgondoltam és rájöttem, hogy van. Ez a kritikus gondolkodás kifejlesztése.
Nagy vonalakban az alábbiakról van szó.
– Figyelni kell, mit állít egy információforrás. Ha egyszer ezt mondja, másszor meg az ellenkezőjét, az egyik állítás szükségszerűen hazugság.
– Ha sokszor fordul elő ilyen, akkor az információforrást hiteltelennek kell minősíteni.
– Meg kell figyelni, hogy a hazugságok kinek szolgálják az érdekeit. Ha az információforrásnak (vagy hozzá közeli embereknek), akkor nemcsak hiteltelen, de manipulatív is.
– Ha az egymásnak ellenmondó állítások egyike, másika, vagy akár mind a kettő nyilvánvaló hazugság, akkor levonható a következtetés, miszerint immár a kritikus gondolkodással rendelkezőknek nem osztanak lapot, a működéshez bőven elég a kritikátlanul mindent befogadó massza támogatása.

Ez az alap. Ezt lehet tovább cifrázni.
– Ha az információforrás rendszeresen követ el érvelési hibákat, akkor manipulatív.
– Ha az információforrás rendszeresen épít kognitív torzításokra, akkor manipulatív. (A főbb csoportok, illetve az összes.)
– Ha az információforrás sokszor él a Csubakka védelemmel, akkor manipulatív.
– Egyáltalán, ha érdemi válasz helyett rendszeresen terel, akkor is manipulatív.
– Ha a kommunikáció megosztást céloz, gyűlöletet gerjeszt, karaktert gyilkol, akkor manipulatív.
– Ha a kommunikáció túl sokszor hivatkozik szent eszmékre, akkor manipulatív.
– Ha racionális válasz helyett rendszeresen az a válasz az ellentmondásokra, hogy hinni kell és minden rendben lesz, akkor a kommunikáció manipulatív.

Ránézésre nem tűnik olyan bonyolultnak, de valójában az. Tanulni kell hozzá, sokat, gerincet kell növeszteni, emellett állandóan figyelni kell. És persze a kritikus gondolkodás nem segít azon, aki még csak nem is gondolkodik.

PS1.
Természetesen a kritikus gondolkodás nem megoldás mindenre. Egyedül csak arra alkalmas – mint ahogy a Csubakka védelemnél belinkelt írásban a kiragadott példa is erre vezet ki – hogy a kritikusan gondolkodó egyén tisztában legyen azzal, hogy adott esetben a buborékon belül, vagy azon kívül van a józan ész helye.

PS2.
Majdnem elfelejtettem. A kritikus gondolkodás kialakításának alapfeltétele az objektivitás, illetve az arra törekvés. A szubjektív kritikus gondolkodás… önellentmondás. Ha az információforrásnak elnézem, hogy hazudik, mert azt hazudja, amit hallani szeretnék, nos, az a legrövidebb út abba a buborékba, amelyikben nyomokban sincs józan ész.

Amióta egyre inkább meghatározó világunkban a közösségi média, azóta létezik a buborék fogalma, méghozzá erősen negatív értelemben. Lenézően szoktuk emlegetni azokat, akik bezárkóznak a hozzájuk hasonló futóbolondokkal a saját buborékukba és lelkesen helyeselnek egymás összeesküvés-elméleteinek, be nem engedve áporodott eszméik közé az értelem friss levegőjét.

Csakhogy ennek is két oldala van.

Aki benne van a buborékban, jogosnak fogja tartani az őt irritáló külvilág kizárását. Ha komolyan hiszek a Repülő Spagettiszörnyben, akkor ki akarok zárni az életemből minden idiótát, aki nem hisz benne.

“A hit alapját a láthatatlan és érzékelhetetlen Repülő Spagettiszörny képezi, ami azt követően teremtette meg a világegyetemet, hogy keményen ivott. A hit szerint az evolúció, illetve a valódinál sokkal idősebb univerzum összes bizonyítékát, beleértve például a Föld felé repülő, megfelelő vöröseltolódású fotonokat a Repülő Spagettiszörny helyezte el a világban, hogy próbára tegye a pasztafáriánusok hitét.”
– Link –

De a legdurvább az, hogy mi van akkor, amikor a környező világban _tényleg_ az idióták kerülnek túlsúlyba és a buborék az előlük való menedékké válik?

Igen, érzem a helyzet fonákságát. _Minden buboréklakó_ pontosan ezt mondja. Hogy a világ tele van idiótákkal és ő csak bezárkózott. De mi van akkor, amikor ez egyértelműen igaz? Képzeld el mondjuk, hogy Magyarországon túlnyomó többségbe kerülnek a Balaton-tagadók. Te meg lemész, megnézed és azt mondod, hogy “Hö! Dehát a Balaton itt van!” Csakhogy mivel mindenki azt mondja, hogy nincs ott, a kevés normálissal kénytelen leszel buborékba vonulni.

Akkor most pozitív, vagy negatív a buborékba vonulás? Nehéz kérdés. Tulajdonképpen attól függ, mi elől vonulsz buborékba, de ez már rögtön a buboréképződés eredetéhez, pontosabban az okához vezet. Vegyük például Magyarországon az iszonyatos erővel nyomott valósághajlító propagandát. Csak úgy tudod megőrizni a józan eszedet, ha meg sem hallgatod, de még csak az újságcikkek címét sem olvasod el és egyből kifordulsz abból a helyiségből, ahol valami állami propagandacsatorna mérgezi az elméket. Buborékban vagy? Igen. Agymosott idióták vannak a buborékon kívül? Igen. Lehet velük vitatkozni? Egyáltalán nem. Zombik.

Csak hát… vedd észre, hogy ugyanabban a szituációban vagy, amelyikben az összeesküvés-elméletek hívői. Ki dönti el, hogy jogos a bezárkózás, vagy sem? Senki. Aki kívül van, az mindig azt mondja, hogy te vagy a hülye, mert bezárkózol. Te meg azt mondod, hogy a józan eszemet védem, tőletek, ti hülyék, azért zárkóztam be.

Nem lehet egyértelműen eldönteni.

Az viszont biztos, hogy a világban jelentős többségben vannak az idióták és a globális idiotizmus kezd öntudatra ébredni… az egyedüli menedék pedig a buborék.

Az egyik leglehetetlenebb küldetés az, hogy csak úgy spontánul beszélgetésbe elegyedj egy vadidegennel. Mégis, hogyan? Mit mondjak neki, ami ránézésre nem hülyeség, amivel nem égetem be magam? Hiszen nem is ismerem. Sőt, ő sem ismer engem.
A lényeg az, hogy mindegy. Úgyis minden hülyeség lesz. Nincs olyan garantált nyitómondat, amely után a megszólított térdre borul az áhitattól. Menj oda és mesélj el neki egy érdekes tényt. Vagy mond azt neki bátran, hogy a kankalin sötétben virágzik. Ha visszakérdez, hogy pardon?, akkor meséld el neki, hogy a szomszéd utcában láttál egy veterán autót, amelyik pont úgy nézett ki, mint a Keménykalap és Krumpliorr film záró részében Páger Antal autója, neked pedig egyből a film egyik híres mondata jutott eszedbe, amely után kiváncsi lettél, ki ismeri ma ezt a titkos jelszót? És – tadamm – már beszélgettek is. Hogyan lesz tovább? Ha az illetőnek van kedve beszélgetni veled, akkor szabadon folytatjátok. Ha nem lesz kedve, akkor undorral köp egyet és elfordul. De ebben az esetben semmilyen nyitómondattal sem értél volna célba.