Category: Egészség

A szorulás tisztítja a náthás orrt.

Ami még nem lenne baj, csakhogy ezek egyáltalán nem beszélgetnek egymással.

Arról van szó, hogy a komolyabb sportórákban már több algoritmus is dolgozik párhuzamosan. Az enyémben például van egy folyamatos 7/24 egészségmonitorozás: pulzus, fizikai stressz (ez a pulzus szórásnégyzetéből számolódik), feltöltöttség, oxigénfelvétel, alvásminőség, légzésszám, mozgásmennyiség, mozgásintenzitás, súly és valami HRV, amit még nem sikerült megfejtenem.

Heart rate variability (HRV) is a statistical measure of the specific changes in time between successive heartbeats. Garmin’s HRV status measurement is taken while you sleep, and it provides a 7-day average of your HRV in comparison to your personal HRV baseline.

Ez az algoritmus az orvos. Mér egy csomó dolgot, ezekből statisztikákat készít, majd javaslatokat tesz.

A másik algoritmus az edző. Őt csak a sportteljesítmény érdekli. A csúcsteljesítmény kihozása: még jobban, még magasabbra. Ő elsősorban a rögzített sportaktivitások adataiból él: idő, távolság, szint, energia, pulzuszónák, vo2max, légzésszám, lépésszám, edzésmennyiség, edzésintenzitás. Abszolút nem foglalkozik a dokival. Ha a 7/24 értékekből látszik, hogy a páciens éppen beteg, az edző továbbra is üvölt, hogy ne lazsálj, irány futni. Ha hullára sportoltad magad, akkor az edző halványan megdicsér (vagy még azt se), a doki viszont kapásból lecsesz, hogy a halálodon vagy, mit csinálsz? De az edző már másnap megint hajtani akar, mert zuhan a 7 napos mozgóátlag, hát mi lesz így a csúcsformával? Napokon keresztül meghalsz a terepen, miközben az edző szerint ezek csak karbantartó edzések, semmi fejlődés, a doki meg már rég beadta volna a felmondását, ha lehetne.

Ezt az egészet tegnap gondoltam végig futás közben. Erős hétvége volt, most tartottuk Egerben a nagycsaládos sándorjózsefezést, söröztünk is, persze, de engem nem az vitt padlóra, hanem a rengeteg kaja. Elszoktam már tőle. Aztán vasárnap, immár itthon emésztést segítő gyógysörök. A doki egymás után vágta be a karókat az ellenőrző könyvembe.
Hétfő reggel nagyon laposan nézegettem kifelé a teraszajtón. Semmi kedvem nem volt. Esett az eső, fújt a szél. – Just do it! – förmedt rám az edző. Szerinte az edzettségem peak állapotban van, ami egy nagyon ritkán előforduló állapot, gyakorlatilag a tökéletes csúcsforma. A doki felvágta az ereit.
Jó. Kimentem.
Nagyon jót futottam. Lenyomtam a nagyobb kört, méghozzá az idei legjobb idővel, az adatok szerint különösebb erőlködés nélkül.. Az edző mondjuk nem dicsért meg, nem szokott, de legalább le sem cseszett.
A doki persze megállás nélkül sikítozott. Estére pedig benáthásodtam. Ezt az írást is egy papírzsepikupac alól ki-kinyúlva követem el. Mézestea, strepsils, nasivin. A tréningstátusz értékem felugrott produktívra, a napi fizikai stressz viszont egész nap folyamatosan az egekben, köszönhetően a betegségnek.

Azért megnyugtató, hogy ilyen jó segítségeim vannak. Mindkettőnek igaza lett.
Csak éppen nem ártana, ha néha beszélgetnének is egymással.

A 2022-es Év Dolgozója: az immunrendszer.

Miközben végigkinlódtam az őszt, megbeszéltem magammal, hogy amint kimászok ebből a torokrákból, megírom, mi is volt ez. Mostanra mondhatom el, hogy igen, valószínűleg kimásztam belőle.
Durva.
Tehát, ott járunk, hogy szeptember második felében hazaérkeztem a balatonfelvidéki bringatúrából, alapvetően jó hangulatban, vidáman. 2-3 napig rendezgettem a digitális anyagokat, illetve megírtam a kapcsolódó blogbejegyzéseket is. A család éppen komplett eltűnt, egyedül maradtam, de különösebben nem zavart, főztem magamra, szolídan kortyolgattam is bort az írás mellé, jól elvoltam egyedül.

A többi már utólagos rekonstrukció.

A hazaérkezés után két nappal – valószínűleg a boltban – összeszedtem egy brutálerős baktériumfertőzést. Az utolsó pillanatban (csütörtökön) még sikerült magamnak antibiotikumot feliratnom. Háromnapos kúra volt, semmit nem ért. Közben olyan erős torokfájdalmaim voltak, hogy egyrészt képtelen voltam enni, másrészt kétpofára faltam a fájdalomcsillapítókat, ezek vasárnap hajnalra ki is nyírták a gyomromat. Hétfőn SzTK, egyből kórház. Gégegyulladás, durva gégevizenyő.
A kórházban három dolgot kaptam. Egyrészt infúziót, másrész egy kéthetes antibiotikum kezelést, harmadrészt egy hasonlóan brutálerős vírust, mely felülfertőzte a baktériumot. Emiatt volt az, hogy amikor hazakerültem, ha nehézkesen is, de már nyelőképes állapotban, akkor volt még egy elfogadható napom, utána viszont belobbant minden újra. Hiába rohangáltam mindenféle orvoshoz, csak a vállukat vonogatták. A vírusra nincs gyógyszer, meg kell várni, amíg az immunrendszer legyőzi. Az az immunrendszer, amely nálam romokban hevert. A hasonlóan romokban heverő gyomorral és bélflórával együtt. A vírus azt csinált, amit akart. Fogínygyulladás, bronchitis, foggyulladás, torokgyulladás, mikor éppen mi. A bronchitis miatt hat hét köhögés, az első két hétben csak köhögéscsillapítóval tudtam aludni. A szabadba is csak úgy tudtam kimenni, ha sálat tekertem a szám elé. Ellenkező esetben egyből begyulladt a torkom. Sport? Ne röhögtess.

Ennek az időszaknak lett vége december elejére. Az immunrendszerem valahogy felszívta magát, leküzdötte a vírust.
Ekkor kaptam be egy ocsmány náthát. Újabb egy hét szenvedés, utána – gyógyulás helyett – visszajött a korábban már legyőzöttnek hitt vírus.

Végül december 21-én lettem először tünetmentes. Rögtön meg is kínáltam magam egy emberes bringázással, kiváncsi voltam, tudok-e még tartósan 11%-os emelkedőn felfelé tekerni. Én magam is meglepődtem, hogy igen. Ráadásul a sport után nem is gyulladt be újra a torkom.

Szóval így. Azóta lábadozás, kaja, borozgatás, szolíd hízás. Aztán persze jön új év, új célkitűzések, végülis valahogy el kell takarítani a romokat.

2022.10.17-27

Aki figyeli az írás elején a dátumokat, észreveheti, hogy az írások kezdik utolérni a tényleges eseményeket.

Egyszer tényleg vége lesz, de még nem most. Pedig egy hete nem változott az állapotom és ennek már örültem. Egészséges ugyan még nem voltam, a bronchitisből volt hátra 3-4 hét, azaz köhögés, torokfájás, magas vércukor, magas stressz. Viszont az emésztésem tökéletes lett, jobb, mint régen, visszajöttek az ízek, az alvás rendbejött (megy zene nélkül), jó lett a kedélyem és már voltam kocogni is. Lett kedvem újra belevetni magam a sűrűjébe.

~oOo~

Nem változik. Ja. Nem a francokat. Egy felfedezés: akkor romlik vissza a torkom, ha sportolok. Ilyenkor intenzívebb a levegővétel, sok hideg levegő kerül a torokra, az meg begyullad. Az utóbbi egy hónapban nem sportoltam sokat, így könnyű volt levonnom a következtetést a tegnapi sétafutás után, amikor estére visszaerősödött a torokfájdalom. (Ugyanez történt két héttel korábban egy bringázás után is, csak akkor még nem tudtam, mi van.) Ez egyben jelzi is, mennyire gatya még az immunrendszerem. Egyszerűen félóra szájon át történő levegővétel a “hideg” (azaz 20-23 fokos) időben és kész, zuhanok vissza. Megint cefetül fáj a torkom és begyulladt az ínyem. De nem ez a legkellemetlenebb, hanem az, hogy mikor fogok ebből az egészből valahogyan kikecmeregni? Hogyan fogok felerősödni, ha közben folyamatosan tombol odabent a vírus? Ha nem mehetek ki a szabadba, csak úgy, ha csősálat veszek? Ember, vénasszonyok nyara van, gyönyörű idővel… és még ez is tönkretesz.
A köhögés is kezd az idegeimre menni. Szerencsére homeoffice és a munkám szinte kizárólag online meetingekből áll, megúsztam az idegesítő irodai köhögést. De például fodrászhoz már egy hónapja nem jutok el és még sokáig nem is fogok. Mint ahogy boltba járni sem túl kellemes, ennyi köhögéssel. Ilyen covidos időszakban. Meg úgy általában mindenféle szociális interakció az emberekkel. Egy családi rendezvényt például miattam raktunk át egy hónappal későbbre és csak remélni tudom, hogy addigra rendbejövök. És akkor a késő délutáni levegőhiányról, fulladásokról nem is beszéltem. Eh.

~oOo~

Nem egy nagy ugrás, persze, de legalább az irány jó. A Chlorhexamed és a Tantum Verde spray intenzív használatával egészen kicsi pontra szűkült a fogínygyulladás, és a torokfájásom is szelidült. De a legjobb hír, hogy végre a sportóra is bejelezte, hogy kifelé megyek.

Már nem is tudom, mióta folyamatosan plafonon mérte a stressz értékét. Ez valójában a pulzus szórásnégyzetéből gyártott százalékos mutató, azaz ha magas, akkor az azt jelenti, hogy valami folyamatosan rángatja, izgalomban tartja a szervezetemet.

Nos, ma (csütörtökön), hosszú idő óta először ez az érték a nap kábé felében kék volt, azaz olyan a görbe, mint régebben egy átlagos napon.

~oOo~

A hozzászólásoknál hangzott el korábban, hogy ‘Minden betegség tanít valamire’.
Na, ez most elég komolyra vette az edukálást. Fogalmam sincs, mennyi változás ragad meg, de egyelőre úgy néz ki, lesz bőven.

– A hátam közepére kivánom a sört. Viszont itt van helyette a víz. Töményitalt eddig se nagyon ittam, maximum társaságban, most még ott sem érdekel. A bor viszont visszajött, marad.

Ez már csak ilyen családi hagyomány. Anyai nagyapámat, amikor már nem sok volt neki hátra, beutalták egy mátrai tüdőszanatóriumba. Az öreg nagyon rosszul volt. Mert nem ihatott bort. Aztán azt találták ki, hogy apámék felmentek látogatni, megbeszélték, hogy hol találkoznak a hátsó kerítés mentén, majd nagyapám aláguggolt, apám meg öntötte a szájába a kerítés rácsán át a bort.

– A kávé szintén kiesett a pixisből. Több, mint egy hónapja nem ittam, nem hiányzik. Bejöttek helyette a teák: gyümölcstea, citromfűtea, roiboos tea, zöldtea.
– Sokkal kevesebbet fűszerezek. Kivéve bors. Egyszerűen nincs olyan, hogy túl sok bors. Még a mákos bejgliben sem.
– Elszakadtam a számítógéptől. Persze, megy, a zene miatt mindenképpen, de már nem ülök egész nap mellette. (Oké, eddig is elmentem sportolni, meg mászkálni a városba, de most a maradék időről beszélek.) Ahogy korábban is írtam, ha éppen nem volt sürgős melóm, vagy csak várnom kellett, akkor híroldalak, 9gag, youtube volt az időmúlasztó. Azóta a 9gag ki lett nyírva, a híroldalak csak reggel játszanak, a youtube pedig… csak azokat követem (őket is meglehetősen hézagosan), akikhez fel vagyok iratkozva.
– Olvasok. Egyik nap átnéztem a könyvespolcot és száznál több könyv vár arra, hogy elolvassam. Ne tudd meg, a betegség közel 40 napja alatt hány könyvet végeztem ki. Egy kicsit átrendeztem a polcot, átrendeztem az olvasósarkot és már egyre több időt töltök benne.
– Elengedtem az evés közbeni olvasást.
– Novembertől be fogom vezetni a ‘heti egy gyalogtúra’ intézményét. Egyszerűen csak gyűlnek a leírások, meg a trekkek. Épp ideje használni is ezeket.

Egyelőre ennyi. De már ez is izgalmasnak tűnik.