Category: Dokumentum

Güzü

Teljesen elfeledkeztem a ‘dokumentum’ rovatról. Pedig remek anyagaim vannak még.

Jöjjön egy újabb gyöngyszem a 80-as évek elejéről.

Akkoriban én egyetemre jártam. Vegyipari egyetemre. Talán hallottáról már arról, hogy tűz meg víz. Hogy kutya meg macska. Nos, a vegyészek és a gépészek nagyjából ugyanannyira utálták egymást. Gépészképzés ugyan nem volt, de a Géptan Tanszék oktatói nem fogták vissza magukat: megveszekedett dühvel, fékezetlen arroganciával irtották a vegyészpalántákat. (Egyik sokat hangoztatott jelmondatuk volt: időnk van, tejünk van – miért ne szopassunk?) Mindehhez add hozzá a gépészekre jellemző vaskalaposságot, a sárszaggal keveredett németes alaposságot, a minden újtól való merev elzárkózást. (Már minden tanszéken elfogadták a számítógéppel készült mérési jegyzőkönyveket, amikor a gépészek még mindig makacsul ragaszkodtak a kézzel írt lapokhoz, a miliméterpapírokhoz, a log-log papírokhoz és a szines ceruzákkal rajzolt diagramokhoz.)

Ennek fényében tessék végigolvasni ezt a hétoldalas laboratóriumi szabályzatot. Külön felhívom a figyelmet a darabos, buta, bürökratikus fordulatokra, a szövegen átsütő rosszindulatra és a hallgatók kizsigerelésének szándékára.

Rövid lexikon:

  • Güzü: Gépek Üzemtana, rövidítve.
  • Digerálás: Vegyipari szakkifejezés. Van egy reménytelen kupac szilárd anyagod, abból kell oldószerrel, melegítéssel kinyerned a csekély mennyiségű értékes anyagot. Az egyetemi szlengben ez úgy módosult, hogy digerálásnak hívták azt a folyamatot is, amikor az oktatók írásban feltett trükkös kérdések segítségével (melegítés, oldószer) próbálták kinyerni az értékes anyagot (tudás) a diákok fejéből (reménytelen kupac szilárd anyag). Több változata is létezett, a villámdiger felelt meg a kiszámíthatatlan röpdolgozatnak, a labordiger pedig a menetrendszerű számonkérésnek. Megjegyzem, ugyanezt a folyamatot, ha melegítés nélkül végezzük a kioldást, macerálásnak nevezzük – és ez most nem szleng, hanem szigorú vegyész definíció.

Lássuk akkor magát a szabályzatot. Ne riasszon el, hogy hét oldal, úgy gyöngyszem, ahogy van. Különösen a pontossággal kapcsolatos eszmefuttatások ütnek.

Szerelmes vers fűzfapoéta stílusban

A dokumentumsorozat újabb eleme következik. Időben ugrottunk egy nagyot, eltelt 12 év. A szocializmus még mindig dübörgött, de szerencsére már csak az utolsókat.
1988 augusztusában néhány évfolyamtárssal szakmai gyakorlatra utaztunk az NDK-ba. Hát, szakmát ugyan nem láttunk, de országot annál inkább. Nem mindig örültünk neki.

Innen küldtem Gabriellának – aki akkor még nem volt Nej – két képeslapot, egyet Meissenből, egyet Weimarból. Ez a két képeslap található ebben a doksiban. (A meisseni katedrálisról a rajzom meg itt.)

Mivel akkoriban már a privát leveleimet is c64-en írtam, így a kézírásom hagyott némi kívetnivalót maga után. Valószínűleg nem sok ember fog elboldogulni a macskakaparással, ezért beírom ide is.

E kies tájról írom ezt a lapot,
Rebben a szempillám, túl sok napot kapott.
Zsebembe nyúlok, nyulat nem találok,
Inni kéne már egy sört.
Kialakulatlan kedvem keddre kábul,
Előre félek, mi lesz a szerdábul.
Szelindek szeméből szeretet bámul,
Elkellene még két sör.

-folyt. köv. –

Rókalyukból kipislant egy székláb,
‘E’ betű alakban repülnek a békák.
Tíz kicsi indián, süketek és némák,
Ezúton jelzem, hogy három sör is elkék.
Millió hangya futkároz egy réten,
Miért és miért nem, ezt magam sem értem.
Akármi, akárhol, feketén, fehéren,
Gördülnek a sörök, akár a kavicsok.

Ám ha ezzel a szörnnyel nem tudsz mit kezdeni,
Talán a sorok között megbúvik valami.

Hát, igen. Látszik, hogy a szerző alapvetően fűzfapoéta beütésű, de amikor a fájdalom szűgyönlövi, akkor váratlanul csak ki-kitör a rímkényszerből.

Mondjuk, felteszem akkoriban Gabriella is legalább olyan hülyén nézhetett, mint te most. Akkor most ezt hogyan? És hogyan lesz ebből szerelmesvers?
A megfejtésre várni kell egy kicsit. Gabriella is várt, amíg haza nem érkeztünk. Meg amíg újra szóba nem álltunk egymással. A Kedves ugyanis némileg zokon vette, hogy az Olcsó Jazzlemezek Országában az utolsó megmaradt pénzemet is márkás szivarokra költöttem. Sajnálom, de akkoriban az NDK-ban a finom szivarok is piszok olcsók voltak. Sőt, egyáltalán voltak. (Micsoda időket éltünk! Több kiló szivar zörgött fémdobozokban a sporttáskám mélyén. Rostockban, a városszéli barakkban a szobatársaim nem is bírták idegekkel, lezavartak a szenespincébe, annyira büdös voltam szerintük. Pedig mindketten erős dohányosok voltak.)

Ja, már megint mellébeszélek. Szóval a megfejtés: tessék összeolvasni minden sor első betűjét, majd utána idekattintani.

Hát, így vall szerelmet egy geek.

Dokumentumtár

Új sorozatot indítok a blogon.

Az egésznek az apropója a tegnapi nagytakarítás. Igaz, hogy erre a hétvégére eredetileg vagy kajakozást vagy kerti molyolást terveztem, de az időjárás keresztülhúzta mindkét elképzelésemet. Szerencsére hatalmas kupacban várnak rám benti munkák is, így belevágtam az iratokat tartalmazó dobozok rendberakásába. (Az előző lakásból tizensok doboz papírt – mindenféle iratokat – költöztettünk át. Ezek a dobozok megbontatlanul álltak a könyvespolcon, megakadályozva magának a polcnak a használatbavételét is.)

Régen vigyorogtam ennyit. Újból megtaláltam az összes naplómat, az ötödik általános iskolás olvasónaplóimat, a rajzfüzeteimet, a korai publikációim mesterpéldányait… és eszméletlen hivatalos iratokat a múltból. Este jött az ötlet, hogy ezeket a kordokumentumokat meg kellene osztani másokkal is, ne csak nekem érjen fülig a szám.

Rögtön erősen kezdek. Az alábbi hivatalos levelet apósom kapta 1978-ban, a munkahelyén. Ez tulajdonképpen egy írásbeli dicséret. Hogy miért? Tessék elolvasni.

ps.
Bár a lehetőség csábító, de mindegyik dokumentum abszolút eredeti. Semmi photoshop.