Nem tehetek róla, mostanában ezen jár az eszem. Boldog békeidőknek a XX. század elejét szoktuk nevezni, amikor az emberek még nem tapasztalták meg a világháborúk borzalmait, alapvetően optimisták voltak és bíztak a jövőben.
Adná magát az összevetés, hogy megint világháborúra gondoljak, hiszen tényleg minden abba az irányba mozog és simán az is lehet belőle, ha nincs itt már egyáltalán, egyfajta hibrid világháború formájában.

De nem erről akarok írni. Hanem a mi kis szemétdombunkról.

A családban is, ismerőseim között is, na meg persze a neten mindenfelé szembejön velem a bizakodás: már csak egy hónap, már csak három hét, már csak 18 nap és vége lesz ennek a borzalomnak. Én meg nézek hülyén. Tényleg? Persze, hogy nem. Április 12-e nem a vége lesz valaminek, hanem valami sokkal másabbnak a kezdete. Mondhatni, akkor fog csak igazán beindulni a tánc. Nem értem, hogyan gondolhatják, hogy ekkora tétek betolása után Orbán csak úgy átadja majd a hatalmat egy szavazás hatására és bevonul a börtönbe, miközben jelenleg kvázi mindenható, az összes pénz, paripa, fegyver és egy egyharmad országnyi mindhalálig hű szekta birtokában. Itt szerintem forradalom, puccs, illetve polgárháború között választhatunk, más nincs az étlapon. Talán még belorusszia, de az hatalmas szégyen és csalódás lenne.

Közben pedig naívan éljük az életünket. Én készülök egy április 11-ei előadásra. Írom a blogra a videóvágós írásokat, közben gyártom a 2025-ös túravideókat. Lányom 14-én vizsgázik autóvezetésből és már arra izgul, hogy ha sikerül, akkor viheti a régi családi autót. Április végén Ultrabalaton, ezerrel tervezgetjük a Facebookon. Ugyanezen a hétvégén egy nagyobb munkahelyi projektünk nagyon kritikus fázisa jön, melyet hónapok óta csiszolgatunk. Májusban indul a bringatúrás szezon, hatalmas terveink vannak, illetve néhány túrát még mindig tervezgetek. Foglalom a nagy családi nyaralásra a szállást. Fiamék tervezgetik a hétköznapokat a kéthetes kisgyerekkel. Úgy élünk, úgy tervezünk, mintha április 12 csak egy átlagos nap lenne és utána minden ugyanúgy menne tovább.
Mintha a boldog békeidőknek soha nem lenne vége.