Bringázás közben eszembe jutott egy kábé húszéves sztori. Ez igen, csettintettem, ezt meg kellene írnom. Ahogy hazaértem, felfirkantottam pár gondolatot, néhány jól sikerült fordulatot, nehogy elfelejtsem. Aztán eljött az idő, lefekvésig volt egy órám, az pont jó lesz. El is kezdtem és… habár mostanában már nagyon ritkán van ilyen, de volt kedvem írni. Csak úgy gördültek ki a mondatok és egyre gonoszabbul vigyorogtam. Jó lesz ez. Fel is álltam és bontottam egy sört. Hogy még jobb legyen.
Írtam.
Aztán bevillant egy gondolat. Nem írtam én ezt már meg? Nem rémlett, de azért nézzük meg. Rákerestem a kulcskifejezésre… és igen, ott volt. Ezt egyszer már megírtam. Igaz, egy hosszabb írás részeképpen és nem is túl jól, ez a mostani már eddig is szórakoztatóbb volt, a fejemben lévő fordulatok alapján még ennél is jobb lesz… csakhogy a múltkori közvetlenül az eset után íródott és akárhogy is nézem, az a hiteles. Ez a mostani vidám lett volna, egy bohózat és ebben komoly szerepet játszott az azóta eltelt idő. A régen megírt történet meg fanyar volt és ugyan akadt benne némi poén, de a végkimenet olyan szájhúzósan kellemetlenre sikerült. Valószínűleg úgy is történt, legalábbis úgy éreztem utána.
Jó. Akkor hagyjuk. De most itt ülök egy bontott sörrel, ujjaimban viszketnek a visszafogott mondatok… hát akkor most mit csináljak?
Végül megírtam azt, hogy már megírtam azt.