Van ez az 1978-as népszerű cseh dalocska Józsiról, a mocsári szörnyről. Aki nem ismeri, azonnal nézze meg, jellemfejlődés szempontjából kihagyhatatlan.
A dalocska élte a saját, meghitt, lokális életét. Feldolgozták egy kedves animációban (külön érdekesség a Miler-féle Vakond és a Lada-féle Svejk stílusok keveredése, Ferenc József legyek által leszart képe a falon extra bónusz), egy operában váratlanul ráváltottak a művészek (a jobb szélen álló karmester még a mozgást is hozta), illetve készült róla dokumentumfilm, melyben feltűnik Putyin, a mocsári szörny is. Sőt, valaki kikevert egy ukrán változatot, de ennek se füle, se farka, egy létező rajzfilmből vágtak ki részleteket és keverték alá a zenét. Ebben a változatban sajnálatos módon egy gramm Józsi sincs, de ukrán valóság bőven. Illetve egyik kedvenc orosz bulizenekarom, a Szelo i Ljugyi is feldolgozta a dalt, méghozzá erősen utalva a korábbi vizuális jegyekre. Csak éppen kétszeres sebességgel. Említsük még meg a budejovicei fiúk 2023-as feldolgozását, aztán a hasonló stílusú, de gyerekkórust is használó változatot (ebben érdekesség, hogy miután leszórták Józsit trágyával, a szilvapálinkától gyorsan magához tért), illetve ezt a valós tótisztításról szóló dokumentumfilmet. Nem, még nincs vége, van itt egy Paint animáció, egy gyerekekkel eljátszott jelenet, egy turbó verzió valami tehetségkutatóból… végül egy 2016-os remake. (Bár úgy tűnik, ez valami spéci műfaj lehet, mert itt van egy nagyon hasonló előadás 2018-ból.) A legvégére pedig időutazás maradt: Ivan Mladek és az eredeti csapat, hát, nem kicsit megöredve adják elő 2010-ben az ominózus dalt, illetve 2013-ban Lengyelországban, a lengyel változat előadóival együtt, tulajdonképpen két nyelven buliznak egy szinpadon, lányok included. (A szakállas háttértáncos itt már nem Ivo Pešák, ő 2011-ben elhunyt.)
Aztán a dalocskát felfedezte a nagyvilág és tálcán nyújtotta át a mesterséges intelligenciának. Számolatlanul jöttek ki a különböző együttesek stílusát felvevő feldolgozások. Itt van egy csokor ezekből. Biztos, hogy nem az összes, ezek csak azok, amelyeket a dicsőséges Algoritmus dobált fel számomra. Fogalmam sincs, milyen véleménye lehet rólam, de legalább a fingós videókat már elengedte.
Black Sabbath
Blind Guardian
Credence Clearwater Revival
Deep Purple
Judas Priest
Kalmah
Korpiklaani
Powerwolf
Sabaton
Techno Powerwolf
The Doors
Hát, mi ez, ha nem a világhír? Mondom mindezt annak tudatában, hogy a múltkori írásomba már beraktam egy videót, illusztrálandó, hogy manapság egyáltalán nem atomfizika tetszőleges dallamot más zenekarral/énekessel előadatni, feltéve, hogy megvan hozzá a jellemző hangmintájuk. Ez alapján még várható pár tucat feldolgozás Józsiból is. A világhír nem is ez, hanem hogy hirtelen felkapták a dalt és láttak fantáziát a feldolgozásában.
[Update]
De ha már világhír. A fentieken kívül van itt még Metallica is, de ez kivételesen nem mesterséges intelligencia, hanem a zenekar tényleg elpötyögte a dalt a prágai koncertjén. Említsük még meg a Green Dog feldolgozását, illetve Berny & Kiese metál verzióját is. Akinek mindez nem elég, itt van egy portugál változat (Jorge Bagre), erről készült egy meglehetősen béna – karaoke – animáció is.
Ja, utólag vettem észre, hogy a Youtube letiltotta a korábbi írás videóját. Most nincs időm újat kitúrni(1), de kárpótlásul legyen itt a következő – stilszerűen Józsiról szóló – AI feldolgozás, ahol a képernyőn látszik az a szkript is, melyet megetettek a Suno AI-val.
[PS]
Basszus, mire összeállítottam ezt az írást, akkora dallamtapadást kaptam, hogy egy hónapig sem fog elmúlni.
Recent Comments