Márai hivatkozott rá többször is, hogy néha úgy érzi, valamiféle gondviselés ad a kezébe időnként könyveket, olyan könyveket, melyek váratlanul megválaszolják egy-egy komolyabb problémáját, feloldják a kétségeit, segítenek neki megérteni, megemészteni aktuális folyamatokat. Nyíltan nem írta le, de éreztette, hogy ez valami misztikus egyéni törődés, egyfajta személyes gondviselés lehet… kitől is?… tulajdonképpen mindegy. Őrangyaltól, Istentől, elhunyt rokonaink, barátaink szellemétől… lényegtelen. A lényeg, hogy eszerint létezik valamiféle erő, mely foglalkozik velünk, igyekszik a háttérből segíteni.

Az érzést én is ismerem, nem egyszer kaptam könyvekből váratlan választ régóta húzódó problémákra. A mostani írásnak is ez az apropója, egy hónapok óta apránként olvasott könyv egyik fejezete adott tanácsot egy már évek óta húzódó töprengésemre, döntésképtelenségemre.
Csak éppen nem hiszek semmiféle személyes gondviselésben. Véleményem szerint az életünknek van ugyan értelme, de nem személyes szinten, még csak nem is az emberiség szintjén, mondjuk úgy, hogy a bioszféra már fontos lehet. (Ezt tervezem egyszer bővebben is kifejteni, remek novellaötletem is van hozzá, ha lesz kedvem megint írni, lehet, hogy meg is teszem.)

Akkor mi is van ezekkel a váratlanul betaláló olvasmányélményekkel? Semmi. Egyszerűen csak statisztika. Aki sokat olvas, nagy valószínűséggel fog találkozni olyan gondolatokkal, melyek segítenek neki tisztázni a számtalan problémája közül egyet-egyet. És nyilván találkozni fog rengeteg másikkal, melyek nem érintik, mert éppen nincs ezekkel kapcsolatos töprengése… de ezek nem fognak feltűnni.