Postřižiny

A címben szereplő cseh kifejezés nagyjából azt jelenti, hogy megrövidülés.

Talán nem mindenki számára ismerős, hogy ez az eredeti címe a nálunk Sörgyári Capricció címen futott nagy sikerű filmnek/könyvnek. (És ez alapján keresztelték – Hrabal engedélyével – az újraindult nymburki sörgyár sörét a Postřižinské névre.) Van is a filmben/könyvben egy részlet – mely a magyar cím esetében nem igazán érthető – amikor Pepin bácsi kiadja az ukázt, miszerint mindent meg kell rövidíteni, Maryska pedig ezen felbuzdulva vágatja le a gyönyörű hosszú haját, illetve vágja le később a kutya farkát, mely aktust a szerencsétlen eb képtelen volt elviselni és beledöglött.

Nos, könnyen lehet, hogy a blog lesz ez a kutya.

Nem, senkinek a farka nem lesz levágva. Remélhetőleg.

Távolról kezdem és valószínűleg hosszú lesz. Arról van szó, hogy több olyan visszajelzést is kaptam régi haveroktól – akik egyben régi olvasók is – hogy ezek a túraleírások nem igazán vonzóak. Az egyik ismerős jelezte, hogy emiatt megritkultak a látogatásai, a másik konkrétan le is lépett, miközben a statisztikákban is látom, hogy igen alacsony ezeknek az írásoknak az olvasottsága.

Természetesen ez nem zavar. A legelejétől fogva emlegettem, hogy ez a blog egy publikus napló, magamnak írom, ha nem lenne egy olvasója sem, akkor is írnám. Az csak egy kellemes meglepetés, hogy ennyi embert érdekel. Csakhogy van itt egy kérdés, melyet meglehetősen veszélyes feltenni. Veszélyes, mert a válasz boncolgatása közben igencsak mocsaras területre vezet az út.
A kérdés az, hogy ha csak magamnak írnék, akkor… akkor is írnám-e ezeket a túraleírásokat?
Erre nincs rövid válasz. Ugyanis nagyon nem mindegy, melyik időszakról beszélünk.
Nagyon sokáig az utazási élmény rögzítésére az egyedüli lehetőség ennyi volt: fényképek, szöveg. Később megjelentek a trekkek is, aztán relive… de ennyi. Ezeket mindenképpen le kellett gyártani, mert azok az utazások, amelyekről nem készült illusztrált feljegyzés, elvesztek. Ez tapasztalat.
Nagyjából tíz évvel ezelőtt jelent meg az életemben egy új platform: videók, videóvágás. Nyilván volt rengeteg bénázás, sőt, van is, de mára már egyértelmű, hogy a mozgókép nagyságrendekkel többet ad vissza az élményből, mint az illusztrált írás.

Igen, tudom. Videó. Én sem szoktam megnézni a webes újságok videóit, mint ahogy podcast-et sem hallgatok. Minek pazarolnék órákat az életemből olyan anyagokra, melyeket írásban tíz perc alatt begyűjthetnék? Ez alól két kivétel van: a youtube-os videók arról, hogyan ganézzuk ki a disznót, illetve a mindenféle bringás túravideók. Az oktatóvideók haszna egyértelmű, ha meg akarom tanulni, hogyan kell mondjuk légteleníteni egy hidraulikus tárcsaféket, akkor egy mozgókép ezerszer többet ér a legkorrektebb leírásnál. És nagyjából ugyanez a helyzet a túravideóknál is. Hiába írom le gyönyörű kifejezésekkel a tájat, semmit nem ér ahhoz képest, mintha videón mutatnám be.
Bringás túravideós körben meglehetősen ismert Cobranco neve. Az már kevésbé közismert, hogy néhány partnere blogban is leírja azokat a túrákat, melyeket a szaki videókban dolgoz fel. Rövidebb? Igen. Gyorsabban végig lehet érni rajta? Igen. Egyenértékű az írás a videóval? Lónak a farát, sógorasszony.
Aztán még valami. Kábé egy éve már nem jegyzeteltem a túrákon. Mert fáradt voltam, mert nem volt kedvem azon az apró képernyőn a bumszli ujjaimmal pötyögni, mert esténként már nem jöttek a gondolatok, sem a vicces mondatkák, a frappáns meglátások meg végképp nem, szóval az írások végül úgy születtek, hogy itthon végignéztem a nyers videófelvételeket és abból, amiket ott mondtam, illetve ami a tájról utólag eszembe jutott, szóval ezekből raktam össze a blogposztot.
Ami nem kicsit redundáns, hiszen ezek a dolgok idővel audiovizuálisan mind belekerültek a videóba.

Ez után a hosszú bevezető után a lényeg. Nem látom értelmét a túrák szöveges feldolgozásának. Magam számára sem akaródzik, az olvasókat sem érdekli. Akkor meg minek? Lesz helyette videó. Igen, hosszabb, de egyedül ez tekinthető valamennyire valósághű élményvisszaadásnak.

  • [Update]
    Időközben túlestem az idei első nagy túrámon. Oké, hogy nem írok róla kisregényeket, de a trekkeket eleve úgyis kirakom a Komoot-ra, akkor meg miért ne csinálnék róla egy kollekciót? Itt elfér pár mondat a túráról, meg az a néhány fénykép, melyet menetközben követtem el. Aztán egyszer majd lesz videó is.
  • Jó. De hogyan kerül ide a Postřižiny és az elpusztult kutya?

    Ennek is van előzménye. Irkáltam már róla, hogy milyen pocsék a közérzetem ebben az országban, ebben a mérgezett légkörben. Irkáltam róla, hogy legszívesebben kiiratkoznék a társadalomból és egész hátralévő életemben embermentes környezetben járnám a világot – kajakkal, gyalog, vagy bringával – és semmilyen szinten sem érintkeznék ezzel az úgynevezett civilizációval, amely ma tombol az országban. Ez nem olcsó duma, ezerrel dolgozom rajta és egészen jól haladok. Odáig már eljutottam, hogy habár folyamatosan ordítani lenne kedvem, de a blogra ebből nem engedek ki semmit. Ehelyett vannak ugye a túrák. Amelyekről épp az előbb vezettem le, hogy miért nem fogok írni. Akkor viszont mi marad? A megrövidülés. Ha a rengeteg túraszervezés, lebonyolítás, videóvágás mellett, ha a napi 20-30 agyfelb@szás, hiszti és lenyugvás után még marad kedvem és könnyed gondolatom arra, hogy írjak valami jópofát, nos írok. De félek, hogy ez a kedv ugyanúgy fog megdögleni, mint Nymburkban a levágott farkú kutya.

    10 Comments

    1. Mondjuk, nekem hiányozna a leírás, de ez ugye nem mérvadó.

    2. Nekem is hiányozna. Sokszor olvasom a blogodat olyankor, amikor audiovizuális tartalmat nem tudok fogyasztani, pont azért, mert vannak leírások, vannak képek, és egy kicsi tere marad a fantáziámnak is, amivel ki tudom tölteni a kettő között mutatkozó kitöltésre váró teret.

      Alapvetően szeretem a videós tartalmakat is, bár viszonylag kevés videódat néztem meg eddig, mert engem sokkal jobban vonzott a szöveges, de nekem ezekből kimarad a legutolsó mozzanat – hogy tere maradjon a fantáziának. Ráadásul sokkal gyorsabban olvasok, mint ahogy egy videós tartalom haladna, és ez is korlátozó tényező nekem.

      Ugyanakkor tökre megértem, hogy se időd se kedved ezt a formát rendszeresen fenntartani. Nekem is egyre kevesebb időm van egyre több dologra, és ez csak rosszabbodni látszik. Én most elhatároztam, hogy elkezdek dolgozni ezen, sokmindenre pontot akarok tenni, és sokmindenen változtatni akarok, mert ez így minden, csak nem fenntartható, és nem is jó nekem lelkileg.

      Azért sajnálni fogom, ha ez a blog formátum elhal. Az utolsó két blog egyike volt, amit még követtem.

    3. Igen, sejtettem, hogy lesznek, akiknek hiányozni fognak a túraleírások, de ennek, amivé fajult, már tényleg nincs értelme. Az, hogy a nyers videófelvételek alapján írom le ugyanazt, amiből később mozgókép lesz, értelmetlen rabszolgamunka.
      A blog megszűnése azért még arrébb van. Egyelőre csak az látszik, hogy azzal, hogy nem lesznek 5-10 részes túraleírások, kevesebb lesz a megjelenés a blogon. Az is tény, hogy a közélet lepusztulása miatt egyre kevesebb kedvem van vicces/szarkasztikus dolgokat irogatni, de másfelől ott van az is, hogy egy-egy hosszabb túra teljesen ellazít, feltölt, ilyenkor hirtelen megint kedvem támad irkálni, nagyjából addig, amíg a hétköznapok újra be nem fordítanak. Szóval tény, kevesebb anyag lesz, kevesebb vidámság, igen, ez egy tendencia, egyfajta megrövidülés, de egyelőre még nem megszűnés.

    4. Ez a videós formátum engem nem vonz, egyszer néztem rá néhány percig az egyik videódra, aztán ennyi. Sőt a legtöbb videót is csak akkor indítom el, ha van benne értelmes hanganyag (=beszéd ), és azt meg lehet hallgatni – mondjuk főzés vagy egyéb tevékenység mellett is…

      Pont emiatt nem értem, hogy a podcast hogyan esett nálad egy kategóriába a macskás videókkal, de ez legyen személyes preferencia.

    5. Személyesen nekem is hiányoznának a túraleírások, én is szívesebben olvasom mint videón követem őket, de így érthető, ha elengeded..
      3 gyerkőccel (legkisebb 5.-es, legnagyobb jövőre egyetem felé), >20 éve IT-ban kalandozva (+ feleségem oktatásban) elég sok aspektusát látom/érzem annak, ami körülöttünk zajlik, teljesen értem, ha fogy a kedv és az energia, de a blog nálam is benne van a mára megmaradt néhány, napi rendszerességgel olvasott blog között, nagyon hiányozna, ha a rövidülés extrém méreteket öltene..

    6. Remélem, nem veszed zokon, de: imádom a többrészes túraleírásaidat, nagyon jól írtál, élvezet olvasni. A videók ezzel szemben nemcsak hogy hidegen hagynak, de irritálnak is, ugyanis mintha túl sok időt és energiát vesztegetnél rájuk. Plusz az állandó “ez nem jó, az nem működik, a felét otthon hagytam”, mindig csak az idegeskedés. Engedd el és írj :)

    7. Igaza van a többi elöttem szolonak! Olyan jol irsz, hogy közben lätunk tèged is , meg a täjat magunk elött , ès mèg az èrzèseidet is ismerhetjük!

    8. Annó valami IT írás kapcsán tévedtem ide, de az útleírások miatt járok vissza. Imádom őket, és kihalófélben vannak. Utazas.kom, ongo megszűnt, utikalauzt már nem frissítik. Sajnálnám nagyon, ha Te se írnál többet.
      A videók nem kötnek le, másoké sem, belenézek, aztán újra és újra rájövök, hogy az olvasáshoz képest túl lassú az információ.

    9. Már több, mint egy évtizede követem a blogot, és én vagyok az egyik olyan, aki anno még valamelyik poszt alatt vissza is jelezte, hogy az útleírásokat mindig ugrom, egyszerűen nem érdekelnek, és mindig is a többi bejegyzés miatt jártam ide.

      Természetesen a blog gazdája azt csinál, amit akar, sőt, akkor jó a blog, ha azt csinál, amit akar, tehát én most totál neutrálisan, megértően állok ehhez. Amíg voltak útleírások, én elintéztem azzal, hogy skippeltem a bejegyzéseket. Nem csillant fel a szemem most sem, hogy nem lesznek, hiszen nekem mindegy, hogy vannak-e vagy nincsenek, a többi kontent viszonylagos rendszerességgel történő közlése számomra a fontos.

      Ha innentől félévente lesz egy bejegyzés, én ezt a blogot akkor sem rángatom ki a feedolvasóból. Ha évente, akkor sem :-) Maradok itt, mert kíváncsi vagyok mindig arra, mi jön még (az útleírásokon kívül persze).

    Leave a Reply

    Your email address will not be published. Required fields are marked *