Valamikor borzasztó régen, amikor még kerékpárral jártam dolgozni – atyavilág, azok a békebeli munkahelyi évek – szóval valamikor piszok régen ábrándozgattam arról, hogy jaj de jó lenne valami olyan ketyere, amely venné a gondolathullámaimat és szöveggé konvertálná, méghozzá írásban, txt formátumban. Hiszen a legjobb gondolataim bringázás közben keletkeztek, viszont mire hazaértem és lezuhanyoztam, az egész eltűnt a devnullban..

Ez úgy merült fel ismét, hogy gőzerővel tervezem a nyári programokat és nagyon úgy néz ki, hogy ha most aprólékosan megtervezek mindent, akkor ugyan bele fog férni a nyárba a tömérdek túra és a munkavégzés is, egyvalami nem fog beleférni, az, hogy ezeket az élményeimet megírjam. Elméletileg működhetne, hogy a sátorban a lefekvés előtti órákban bepötyögöm mobiltelefonba az aznapi feljegyzéseket, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ez kifejezetten kényelmetlen, fárasztó és nehézkes. A tavalyi túrákon már teljesen elhagytam, írtam otthon fejből azt, amire emlékeztem. Persze tavaly még volt időm.

A reménytelenség biztos tudatával azért rákerestem a guglin… és megvan. Emberek. Megvan a fejemből jegyzetelő gép. Várni kellett rá 15-18 évet, de itt van, leteszteltem, működik.

1. Venni kell egy kémmikrofont. Ez vízálló, nyakba akasztható, mindig kéznél van. Bekapcsolom, indítja a felvételt, kikapcsolom, leállítja. Otthon usb kábellel csatlakoztatom a számítógéphez, a wav fájlokat felmásolom.

2. A számítógépbe kell hangszóró és mikrofon. Ez a mai laptopos/homeoffice világban szerintem mindenkinél adott.

3. Google Translate. Beállítom, hogy fordítson magyarról urdura.

4. Megnyomom a bal alsó sarokban lévő mikrofon ikont, majd lejátszom a wav fájlt. A magyar szöveg megjelenik a bal oldali ablakban. Ki lehet másolni egy txt fájlba.

Tadamm.

A 2. lépés megkerülhető, Enterprise Windows 10 esetén a Chrome böngészőben be lehet állítani, hogy a hangot ne mikrofonról, hanem a belső keverőpultról vegye, ekkor ki tudjuk szűrni a külső zajokat.

Linkek
A fenti módszer leírása.
Alrite (online, fizetős).
Transcriptor (online, fizetős).

A következő lépés az lesz, hogy a blogbejegyzéseket megíratom a ChatGPT-vel.