Ez a blog nem úgy íródik, hogy eszembe jut valami, és hopp, megírom, majd már rakom is ki. A legtöbbször csak arra van időm, hogy feljegyezzem azt, ami eszembe jutott, esetleg beleírjak néhány vázlatpontot, egy-egy markáns mondatot. Ilyen, különböző kidolgozottságú feljegyzésből most is van vagy ötven a piszkozatok között.
Mivel mostanság éppen nem történik semmi érdekes (nem a francokat, csak nagyon nincs időm írni), szóval az időhiány miatt inkább ezeket a félkész írásokat fejezem be.

~oOo~

Kábé 2,5 évvel ezelőtti feljegyzés

~oOo~

Hogy miért nem szeretek multiknál dolgozni. Mesélek.

Projekt egy ügyfélnél. Szerettem volna, hogy egy szolgáltatást bővítsenek ki. Erre fel kell venni egy ticketet. Ilyesmire én nem vagyok jogosult. Leadtam a kérelmet a projekt menedzsernek, aki továbbította a koordinátornak, aki odaadta annak az embernek, akinek megvan a jogosultsága a ticketing rendszerben. Berögzítette. Egy nappal később jött egy visszakérdezés a ticketing rendszeren keresztül: biztos, hogy nekem ez kell? Mert meg lehetne oldani egyszerűbbben is, így, meg úgy.
Na most, normális helyen innentől úgy megyünk tovább, hogy felhívom a pacákot és megbeszéljük. Mert azt már régóta megtanultam, hogy a nagy arc kontraproduktív. Lehet, hogy az illető azért javasolta ezt, mert nem látja át abból a magasságból a dizájnt, ahol én összeraktam. De az is lehet, hogy igaza van és az általam kért módosítás náluk nem valósítható meg, vagy éppen valami okból tiltva van a rendszerükben. Hányszor láttam már, hogy a helyi szabályozás felülírta a best practice alapú tervezést. A kérdés telefonon két perc alatt elrendezhető, utána – amennyiben szükséges – feladok egy ticketmódosítást és mehet minden tovább.

Bedobtam a láncba a telefonszámomat. Hogy továbbítsák és a srác hívjon fel. Azt a választ kaptam, hogy az illetőnek nincs nyilvános telefonszáma, nem hívható fel.
Egy ideig elég bambán néztem, majd megírtam, hogy nem én akarom felhívni, hanem azt szeretném, ha ő hívna engem.
Erre nem jött válasz.
Oké. Akkor szépen nekiültem és maximális udvariasággal megírtam, miért nem jó a javasolt módszer.
Ez volt az a levél, melyet mindenképpen el szerettem volna kerülni. Mert jó eséllyel egósérüléssel fog járni. Ha ugyanis kiderül, hogy nekem van igazam (márpedig sanszos, mivel a régi rendszerben is így lett megvalósítva ez az izé), akkor a hapsinál be fog indulni a seggvédő/egóvédő mechanizmus. Ő ugyanis csak a ticketing rendszerben fog találkozni a válaszommal, mely rendszer nyilvános, monitorozott, archivált, ami oda bekerül, arról értesül a fél világ, köztük a főnöke is. Azaz várható, hogy ha nekem lesz igazam, az illető be fog feszülni. A projekt pedig ilyesmik nélkül is elég vacak, senkinek nem hiányoznak a cicaharcok.

Szóval megírtam a levelet és elküldtem a projekt menedzsernek. Aki hasonlóképpen gondolkodott és inkább nem küldte tovább. Nekiállt megbeszélést szervezni. Ő úgyis kint van az ügyfélnél, megkeresi az illetőt, áthívja magához és online megbeszéljük hármasban ezt az egészet.

Azóta eltelt egy nap, egy hét, két hét. Még nem sikerült összehozni a megbeszélést.

Ugye megvan, hogy egy kábé kétperces telefonbeszélgetéssel tisztázni lehetett volna az egészet?